Irodalom kategória
185
éve
96
éve
1930 – Megszületett Zsoldos Péter sci-fi-író és zeneszerző.
A Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés tanszakán végzett 1956-ban, megkapta zenetanári és kóruskarnagyi diplomáját. A Magyar Rádióban lett zenei szerkesztő-riporter, közben 1963-tól 1967-ig a bölcsészkaron pszichológiát tanult. A tudományos-fantasztikus irodalommal 1957 után kezdett foglalkozni. 1998-ban az Avana Egyesület és Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata megalapította a Zsoldos Péter Díjat, amellyel évente a magyar tudományos-fantasztikus irodalom, később a teljes hazai fantasztikum kiemelkedő alkotásait díjazzák. Több mutatása
288
éve
200
éve
1826 – Megszületett Dinah Mulock Craik angol írónő.
Legismertebb regénye az 1857-ben megjelent "John Halifax, Gentleman".
114
éve
35
éve
30
éve
1996 – Meghalt Christopher Robin Milne, az igazi "Róbert Gida".
Alan Alexander Milne meséjében a Micimackó gazdája volt. A szerző fiáról és játékállatai kalandjairól kezdet el írni rövid történeteket. Christopher Robin 1921. augusztus 21-én, az első születésnapjára kapott egy játékmackót apjától, amit Edward névre keresztelt. A kisfiú és a maci elválaszthatatlanok voltak. 5 éves korában Christopher Robin látogatást tett a londoni állatkertben, és ott annyira elbűvölte a Winnie névre keresztelt feketemedve, hogy saját mackóját is átkeresztelte. A regény többi figuráját is plüssállatok ihlették: Füles 1921-ben karácsonyi ajándék, Malacka egy szomszéd ajándéka volt, míg Kangát és Zsebibabát 1925-ben kapta Christopher Robin. Micimackó sikereit mégis ő dolgozta fel a legnehezebben. Christopher 1975-ben megírta A „Róbert Gida emlékei: a Milne-ház és lakói” című önéletrajzi regényt, amelyben feltárja apjával való kapcsolatát is. Visszaemlékezéséből megtudhatjuk, hogy az apja, aki ezeket a csodálatos történeteket írta Micimackóról, a fia számára mindig megközelíthetetlen volt. Több mutatása
227
éve
1799 – Megszületett Táncsics Mihály író, politikus.
Neve más írásmódokkal: Mihajlo Stančić, Stancsics Mihál. Írói álneve: Andorlaki Máté. Az első szocialista politikusok egyike.
212
éve
1814 – Megszületett Egressy Béni színész, író, zeneszerző, a Szózat megzenésítője.
Ő szerezte a Szózat zenéjét, valamint ő írta Erkel Ferenc Bánk Bán és Hunyadi László című operáinak szövegét.
210
éve