Érdekes kategória
235
éve
455
éve
1571 – Megszületett Johannes Kepler német csillagász, aki csillagászati távcsövet épített és leírta a bolygók mozgását.
Meghatározta az égitestek fénysugarának törését áthaladva az atmoszférán, valamint a szemlencse és a szemüveg optikai törvényeit. Johannes Kepler lencserendszereket hozott létre és 1611-ben megépítette a csillagászati vagy Kepler-féle távcsövet. Leírta, hogy a bolygók ellipszis alakú pályán keringenek a Nap körül. Tycho de Brahe dán csillagász halálos ágyán Keplerre hagyta megfigyeléseit és megbízta a munkájának folytatásával. Kepler képzettebb matematikus volt, mint Tycho de Brahe, aki előbb épített távcsövet és a bolygók mozgását leíró modelleket. A két csillagásznak közös szobra látható Prágában, ahol dolgoztak. Több mutatása
195
éve
1831 – Charles Darwin hajóútra kelt a "Beagle" nevű vitorláson, hogy az állatfajokat tanulmányozza.
Dél-Amerikát, Ausztráliát és a Polinéziai szigetcsoportokat érintve, ahonnan 1836. október másodikán, közel öt év múltán érkeztek vissza Angliába. Útjának eredménye híres naplója, az Egy természettudós utazása a föld körül, bőséges állattani, növénytani és geológiai gyűjtemény, valamint az a megváltozott szemlélet, mellyel az élővilágot megfigyeléseinek birtokában nézi. Jórészt ennek az útjának tapasztalatait szűrte le és bővítette ki későbbi munkáiban, melyek gyökeresen megváltoztatták a biológiai világképet és megalapozták az általa kidolgozott evolúció-elméletét. Az 1836 októberéig tartó hajóút alatt Dél-Amerikában, a Galapagos-szigeteken, Tahitiban, Új-Zélandon, Mauritiuson, Ausztráliában és Dél-Afrikában geológiai kutatásokkal, és az állatcsoportokon belüli variációk megfigyelésével foglalkozott. Hazafelé még tenyésztési módszereket is vizsgált, hogy fejlődéselméletéhez bizonyítékokat gyűjtsön. 1859-ben jelent meg fő műve: "A fajok eredete" ("On the Origin of Species"), 1871-ben pedig "Az ember származása" ("The Descent of Man"), amelyben az embert egy - akkor még ismeretlen - közös ősmajomtól származtatta. Több mutatása
81
éve
1945 – Létrehozták a Világbankot (Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank).
A Világbankról kötött megállapodást 28 nemzet írta alá, tevékenységét 1946-ban kezdte meg. A Világbank az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) egész világra kiterjedő hatáskörrel önálló világszervezeteként működő pénzintézete, tagállamai gazdasága és életszínvonala fejlesztésére. Több mutatása
56
éve
131
éve
1895 – Megtartották az első - belépőjegy fizetése ellenében megtekinthető - mozielőadást.
Párizsban, a Grand Café in Boulevard des Capucines-ben volt az előadás, ahol a Lumiere testvérek kinematográfjukkal vetítettek.
45
éve
157
éve
129
éve
135
éve