Ma Ede névnapja van

Érdekes kategória

89 éve

1937 – Oberndorfban felszentelték a Csendes éj emlékkápolnát (Stille Nacht Gedächtniskapelle).

A kápolna helyén St. Nikolaus templom állt, ahol először csendült fel karácsonyi mise keretében Joseph Mohr és Franz Xaver Gruber szerzeménye, a Stille Nacht c. karácsonyi dal, amit kórussal és gitárkísérettel adtak elő. A település gyakran szenvedett a Salzach folyó árvizeitől, ezért az 1900-as évek elején a Szent Miklós-templomot lebontották. A városközpont is messzebb került a folyótól, biztonságosabb helyre, és ott új templomot emeltek, közel az új hídhoz. A lebontott templom helyén ezt az emlékkápolnát építették Gruber és Mohr emlékére. A kicsiny kápolna két oldalán két színes ólomüveg ablak van, az egyik Joseph Mohrt, a másik Franz Xaver Grubert ábrázolja. A kápolna, az emléktáblával ellátott sekrestyéslak (Mohr egykori lakhelye) és az új plébániatemplom előtti emlékmű idézi fel az 1818-as év eseményét. Minden év december 24-én, 17 órakor több ezren gyűlnek össze a világ minden tájáról Oberndorfban, hogy a Csendes éj - emlékkápolna előtt részt vegyenek a dalszerzők tiszteletére rendezett emlékünnepségen. Több mutatása

Teljes esemény 0

1937. 08. 15. Érdekes Zene Alkotás

65 éve

1961 – Megkezdődött a Berlini fal építése.

1961.08.18-án fejezték be a fal építését Berlin két része között, hogy megakadályozzák az egyre növekvő arányú kivándorlást, a munkaerőcsábítást, valamint az ügynökök átdobását. Az NDK kormánya továbbra is biztosította a nyugati hatalmak jogait és a közlekedés lehetőségét az NSZK és Nyugat-Berlin között. A berlini fal lebontása 1989.11.09-én éjjel kezdődött meg, amikor megnyitotta az NDK vezetés a határt az NSZK és Nyugat-Berlin irányában. Ezzel Németország két részének lakói számára egy új korszak vette kezdetét. Több mutatása

Teljes esemény 0

1961. 08. 15. Történelem Érdekes

138 éve

1888 – Meghalt Dr. John Stith Pemberton amerikai gyógyszerész, a Coca-Cola megalkotója.

A szirup eredetileg fejfájás és gyomorpanaszok ellen készült máig titkos recept szerint 1885-ben. A feltaláló a receptet és az értékesítés jogát 1888-ban Asa Candler-nek adta el. Az eredeti italban a kóla dió mellett többek között kokain is volt, ezt azonban 1906-ban az Amerikai Egyesült Államokban betiltották, az italban koffeinnel helyettesítették. Több mutatása

Teljes esemény 0

1888. 08. 16. Meghalt Érdekes

90 éve

1936 – Megszületett Margaret Heafield Hamilton programozónő, tudós, a Holdraszállás szoftverének készítője.

A kutatónő tervezte a számítógépes programot és ő volt a szoftvert elkészítő csoport vezetője. A Műszerhasználati Laborban kezdte pályáját, a SAGE projektben időjárás előrejelző számítógépet (LGP-30, PDP-1) építettek, amit később a hidegháború idején egy esetleges szovjet légitámadáskor használható radarhálózattá és védelmi rendszerré alakították át. Minden idők legméretesebb számítógépén, a 2 ezer négyzetméteren elterülő 250 tonnás AN/FSQ-7-en fejlesztett. Ott dolgozták ki a programozás alapelveit, megírták a világ első hordozható számítógépének kódját. Korabeli dokumentumokban még a szoftver szó nem szerepelt. 1963-ban kezdett dolgozni az Apollo programban. 2016-ban Barack Obama az USA legnagyobb civil kitüntetésével, az Elnöki Szabadságérremmel jutalmazta. Több mutatása

Teljes esemény 0

1936. 08. 17. Született Érdekes Nő

56 éve

1970 – A Szovjetunióban útjára bocsátották a Venyera-7-et, amely december 15-én elérte a Vénusz bolygót.

A Venyera?7 (oroszul: ???????7) szovjet űrszonda indításra 1970. augusztus 17-én került sor. 127 napos út végén, 1970. december 15-én elérte a Vénusz légkörét. Fékezés után kinyitotta az ejtőernyőjét, és ereszkedés közben 35 percen keresztül mérési adatokat továbbított. Leérkezés után még 23 percig működött, majd elhallgatott. A szondát az NPO Lavocskin vállalat fejlesztette ki és építette. Az akkori ideológiának megfelelően célja az adattovábbításon kívül az volt, hogy eljuttatta a szovjet címert és zászlót a bolygóra. A kapszulát úgy tervezték, hogy legalább 30 percig ellenálljon 180 atm nyomásnak és 540 °C hőmérsékletnek. Ez volt az első űrszonda, amely adatokat közvetített a Vénusz felszínéről. Több mutatása

Teljes esemény 0

1970. 08. 17. Érdekes Tudomány Technika