Érdekes kategória
49
éve
40
éve
49
éve
1977 – Az "Arktyika" orosz atomjégtörő hajó eljutott az Északi-sarkra.
Az Artyika volt az első hajó az Északi-sarkon.
28
éve
158
éve
1868 – Pierre Janssan felfedezte a héliumot, és elkészítette az első napszínkép-atlaszt.
A Földön akkor még ismeretlen elem volt a hélium. A Nap színképéből következtetett az új elemre, valamint elkészítette az első napszínkép-atlaszt. Több mutatása
92
éve
1934 – Auguste Piccard svájci fizikus - egy repülési kísérlet során - elsőként érte el a 15781 méter magasságot.
A kísérletre Augsburg közelében került sor egy légmentesen zárt ballonban, ahol az oxigénellátást palackból biztosította. A sztratoszférába repülés után az Alpokban hajtott végre kényszerleszállást. 1953-ban 3150 méter mélyre merült a Tirrén-tengerben az általa kifejlesztett mélytengeri eszközzel, a batiszkaffal. Kísérleteiben ikertestvére, Jean és fia, Jacques is részt vettek. Több mutatása
65
éve
1961 – Elkészült a berlini fal, amelyet az NDK kormánya építtetett Nyugat-Berlin köré.
1961.08.13-án kezdték meg a fal építését Berlin két része között, hogy megakadályozzák az egyre növekvő arányú kivándorlást, a munkaerőcsábítást, valamint az ügynökök átdobását. Az NDK kormánya továbbra is biztosította a nyugati hatalmak jogait és a közlekedés lehetőségét az NSZK és Nyugat-Berlin között. A berlini fal lebontása 1989.11.09-én éjjel kezdődött meg, amikor megnyitotta az NDK vezetés a határt az NSZK és Nyugat-Berlin irányában. Ezzel Németország két részének lakói számára egy új korszak vette kezdetét. Több mutatása
43
éve
1983 – A 12 éves Samantha Druce - a legfiatalabb nőként - átúszta a La Manche csatornát.
12 éves és 119 napos volt.
154
éve
77
éve