Ma Mária névnapja van

Érdekes kategória

72 éve

1954 – A magyar labdarúgó válogatott 7:1-re legyőzte az angol válogatottat a londoni 6:3 visszavágóján.

Az angol válogatott az 1953. november 25-i, londoni 6:3-as mérkőzés után fél évvel visszavágóra érkezett Budapestre. Sebes Gusztáv készítette fel a magyar válogatottat. A mérkőzést hatalmas érdeklődés előzte meg, a magyar közönséglátni akarta amit előtte csak rádióban hallott vagy újságban olvasott. Az angolok biztosak voltak benne, hogy a magyar csapat nem tud ismét olyan kiemelkedően játszani. Azonban talán még nagyobb fölényben játszottak a magyarok. „Az angolok egy hétre jöttek és 7-1-re mentek!” Több mutatása

Teljes esemény 0

1954. 05. 23. Érdekes Sport Magyar

221 éve

1805 – Megszületett szlavniczai és bajnai gróf Sándor Móric főúr, európai hírű lovas, úszó és vadász, az "Ördöglovas".

Rendszeresen nyaktörő mutatványokat és viharzó vágtákat mutatott be, Budai palotája erkélyéről lóháton, pipázva, gyakran nézelődött. Kedvenc lovaglóhelyeinek egyike volt a Várba vezető lépcső. Előszeretettel lovagolt be más házakhoz is, lábadozó kertésze szobájába éppúgy, mint a főúri palotákba, vagy a bécsi Fehér Hattyú fogadó második emeletére. A lovak szerelmeseként többször járt Angliában is. A közügyekkel nem nagyon foglalkozott, az egyetlen ilyen, ami érdekelte, az a hídépítés volt. Idősebb korára megőrült, különböző elmegyógyintézetekben töltötte életét. Több mutatása

Teljes esemény 0

1805. 05. 23. Született Érdekes Magyar

92 éve

1934 – Lelőtték Bonnie és Clyde bűnöző párost.

1934. május 23-án végzett Louisiana és Texas állam közös rendőri különítménye a világ egyik leghíresebb bűnözőpárosával, Bonnie Parkerrel és Clyde Barrow-val, miután Sailes városának közelében rajtuk ütöttek lopott autójukon. Két éves működésük során számos bankot raboltak ki. Megöltek 13 embert és számtalan sebesültet hagytak maguk után. Több mutatása

Teljes esemény 0

1934. 05. 23. Meghalt Érdekes

207 éve

1819 – Először szelte át gőzhajó az Atlanti-óceánt.

A hajó Robert Fulton "Savannah" nevű, 3 árbócos vitorlása volt. 1819. május 24-én indult az amerikai Georgiában lévő Savannah városából, majd 27 nappal később érkezett az angliai Liverpoolba.Az út nagy részét vitorláival tette meg, a 90 lóerős gőzgépet csak kisegítőként használták, mivel nem tudott annyi tüzelőanyagot szállítani, amely elég lett volna a csak gőzgéppel való átkeléshez. A gőzgépet út során 85 órán keresztül használták.Ezután 19 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy újabb gőzgéppel hajtott hajó keljen át az Atlanti-óceánon. Több mutatása

Teljes esemény 0

1819. 05. 24. Történelem Érdekes Technika

143 éve

1883 – Átadták a Brooklyn hidat, a világ akkori leghosszabb függőhídját.

Chester A. Arthur amerikai elnök és Grover Cleveland, New York állam kormányzója adta át a forgalom számára a Brooklyn-hidat. Az Egyesült Államok egyik legrégibb függőhídja, 1833 méter hosszú, Manhattan szigetét köti össze Brooklynnal. A világ első acélkábeles függőhídja volt, és 1903-ig a leghosszabb.A hidat 1869-ben John Augustus Roebling, Német származású amerikai mérnök tervezte, de még ebben az évben bekövetkezett halála miatt a fia Washington Augustus Roebling vezette az építkezést. Az építkezés során 27 ember vesztette életét és az átadás után néhány héttel egy tömegpánikban még 12, ezért sokáig elátkozottnak tartották. Több mutatása

Teljes esemény 0

1883. 05. 24. Érdekes Technika