Ma Miksa névnapja van

Érdekes kategória

65 éve

1961 – Sztálin holttestét eltávolították a Vörös téren álló Mauzóleumból.

Az SZKP XXII. kongresszusának határozata szerint, a desztalinizálás második hullámaként került sor az eltávolításra. Eredeti nevén Joszif Visszarionovics Dzsugasvili, a szovjet minisztertanács elnöke és az SZKP Központi Bizottságának első titkára 1879.12.21-én született Goriban. 1899-ben kizárták a tbiliszi ortodox papi szemináriumból forradalmi tevékenysége miatt. Az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt tbiliszi pártbizottságának volt a tagja 1901 óta. Többször letartóztatták illegális tevékenységéért és Szibériába száműzték. 1912-ben megalapította a "Pravda" című pártlapot. Vlagyimir Iljics Lenin szervezőként nagyra becsülte Sztálint, aki 1917 márciusában érkezett Petrográdba, majd támogatta a fegyveres felkelés tervét. A nemzetiségi ügyek népbiztosi tisztségét töltötte be az új bolsevik kormányban. 1922.04.03-án az SZKP főtitkárává választották. Sztálin elgondolását a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségéről - hogy a többi szovjet köztársaságot rendeljék alá az Orosz Szovjet Köztársaságnak - Lenin közbelépésére, a Központi Bizottság elutasította. Végül Lenin tervét fogadták el, amely ezzel szemben egyenjogú köztársaságok egyesítéséről és egy reprezentatív vezető testület megvalósításáról szólt. 1923.01.04-én Lenin politikai végrendeletének kiegészítéseként Sztálin eltávolítását ajánlotta a párt vezető állásaiból "jellemgyengesége" miatt. Lenin 1924.01.21-én bekövetkezett halála után 1927-ig hatalmi harcok folytak az utódlásért Grigorij Jevszejevics Zinovjev, Lev Davidovics Trockij és Joszif Visszarionovics Sztálin között, amelyből Sztálin került ki győztesen. Miután 1927.10.23-án kizárták ellenfeleit a Központi Bizottságból, majd a pártból is, Sztálin, a párt főtitkára a Szovjetunió korlátlan ura lett. Azokkal szemben, akik elutasították elméletét "a szocializmus egy országban való felépítéséről" kíméletlenül járt el. Száműzték Trockijt, másokat halálra ítéltek látványos koholt perekben. Diktatúrája alatt a Szovjetunió - egy kíméletlenül végrehajtott iparosítási politika eredményeként - ipari állammá fejlődött. Sztálin a lenini jelszó "kommunizmus = szovjethatalom + az ország villamosítása" jegyében tíz év alatt akarta elérni azt, ami a kapitalista országokban ötven év alatt jött létre. 1953.03.05-én bekövetkezett halála után felravatalozták a Kreml-palota nagytermében, ahol emberek ezrei vettek tőle búcsút. 1956 februárjában, az SZKP XX. kongresszusán szakítottak a sztálinizmussal. Elítélték a hatalommal való visszaélést, a sztálini korszak személyi kultuszát, az elkövetett törvénysértéseket, bírálták a túlzott centralizmus káros következményeit. Sürgették a visszatérést a lenini értékekhez, megalapozták a kommunista és munkáspártok demokratizmusának fejlődését. Több mutatása

Teljes esemény 0

1961. 11. 01. Történelem Érdekes

23 éve

2003 – Meghalt Cliff Young farmer, aki 61 évesen gumicsizmában futva megnyerte az ultramaratont.

Teljes nevén: Albert Ernest Clifford "Cliff" Young 1983-ban nyerte meg a 875 km-es Westfield Sydney-Melbourne ultramaraton versenyt. A többiekhez képest lassan haladt, azonban 5 és fél napon keresztül gyakorlatilag megállás nélkül futott, akkor is, amikor a többiek aludtak. Munkás overalljában és gumicsizmában elsőnek érkezett a célba, 5 nap, 15 óra és 4 perces idejével szinte két teljes napot javítva a pályarekordon. Az első helyezettnek járó 10 ezer dolláros pénzjutalmat azonnal szétosztotta az utána beérkezők között. Hazájában nemzeti hősként tisztelték, szerényen élt és az anyjával lakott, aki egyben az edzője is volt. Futás közben kivette a protézisét, hogy ne zavarja, és a nehéz percekben abból merített erőt, hogy azt képzelte, a juhait hajkurássza. Több mutatása

Teljes esemény 0

2003. 11. 02. Meghalt Érdekes Sport

120 éve

1906 – Megszületett a segélykérő morse kód, a tititi-tátátá-tititi, vagyis az S.O.S.

A segélykérés általános Morse-kódját (...---..., azaz ti-ti-ti tá-tá-tá ti-ti-ti) az 1906. november 3-án született berlini Nemzetközi Rádiótávírási Egyezményben fektették le. Az egyezmény eredeti szövege itt olvasható. Azért ezt a jelet találták megfelelőnek, mert ezt nagyon könnyű Morse-távíróval leadni. Csupán a véletlen műve, hogy S.O.S.-ként fordítható le. Számos magyarázat született később az S.O.S. értelmezésére: Save Our Souls - Mentsétek meg lelkeinket Save Our Ship - Mentsétek meg a hajónkat Stop Other Signals - Szüntessetek be minden más jelzést Send Our Savior - Küldjétek a megmentőnket A vészjelet először 1909-ben, az Azori-szigeteknél bajba jutott Slavonia hajó használta, és ennek köszönhetően a fedélzeten lévő összes utast kimenekítette a közelben elhaladó két utasszállító, a Prinzess Irene és a Batavia. Azonban az S.O.S. segélyhívás csak a Titanic 1912-es katasztrófája után vált általánosan használttá. Az első segélykérő jel valójában nem is az S.O.S. volt, hanem a Marconi Társaság által használt C.Q.D. A C.Q. a hajók általános riasztási jele, a D. pedig a danger vagy distress (veszély, baj) szót rövidítette. Ezt változtatták meg 1906-ban az S.O.S.-re. Több mutatása

Teljes esemény 0

1906. 11. 03. Érdekes Technika