Érdekes kategória
169
éve
177
éve
1849 – Meghalt Madame Recamier, akiről a "rökamié" ülőbútort elnevezték.
Civil nevén Jean Francoise Julie, Recamier bankár felesége. A hölgy 1794-ben szalont nyitott, amely hamarosan a párizsi társadalmi élet egyik központja lett, és így meglehetősen nagy politikai befolyásra tett szert. Bár Napóleon megszorító intézkedései nem tettek jót a vállalkozásnak, a szalont mégis a végsőkig fenntartotta. Több mutatása
116
éve
79
éve
1947 – Megszületett Faith Popcorn vezetőségi tanácsadónő.
Trendelemzéseiről ismert, valamint előre megmondja a vásárlók új érdeklődési területeit. A Colának megjósolta, hogy az új cola íz meg fog bukni. Több mutatása
66
éve
1960 – Meghalt John Davison jr. Rockefeller humanitárius.
1910. után már csak jótékonykodott, az 1930-as években létrehozta a család nevét viselő központot. Ő volt, aki a második világháború után földterületet adományozott az ENSz-nek, és neki köszönhette a szervezet, hogy központját New Yorkban hozhatta létre. Több mutatása
391
éve
1635 – Pázmány Péter bíboros, esztergomi érsek megalapította az első tartósan működő magyar egyetemet.
Az egyetem Nagyszombatban működött, irányítását a jezsuita rendre bízta. A korábbi több egyetemalapítási próbálkozás után ez volt az első valóban tartósan működő egyetem Magyarországon. Pázmány a saját vagyonából százezer forintot adott létrehozására. Mivel Pázmány Péter a hazai katolikus papképzést tartotta elsődleges feladatának, a királyi jóváhagyás szerint az "Archiepiscopalis Universitas" ekkor még csak két karral: bölcsészeti és teológiai karral indult. Az egyetem 1635. november 13-án nyitotta meg kapuit, kezdte meg működését. Az intézményt Dobronoki György jezsuita tanár, az egyetem első rektora nyitotta meg. Az egyetem 1667-ben bővült a jogi fakultással, majd 1769-ben Mária Terézia királynő - a királyi egyetemi cím megadása mellett - orvosi fakultást is létesített. Ettől kezdve volt tekinthető valóban teljes egyetemnek. Több mutatása
118
éve
1908 – Nathan B. Stubblefield szabadalmaztatta a drótnélküli rádió adót.
1902. május 30-án először mutatta be közönség előtt találmányát. A philadelphiai Firmont Parkban a hangját tőle egy mérföldre hallhatták.
49
éve
42
éve
389
éve