Ma Marcell névnapja van

Alkotás kategória

96 éve

1930 – Megszületett Sajdik Ferenc, Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas grafikus, karikaturista, a Nemzet Művésze. (Pom-Pom, A nagy ho-ho-horgász).

Neuenhagenben született. Édesanyja balerina volt, édesapja - Sajdik Sándor, nevét Dunakeszin utca viseli - korának legsikeresebb zsokéja. Gyermekkorát különböző országokban töltötte, többek között Németországban, Görögországban. Nyomdásznak készült. A nyomdában mint litográfus (ma már ez a szakma nemigen létezik, a magasnyomó kliséket készítették a litográfusok) itt találkozott a karikatúrákkal. 1955-ben a Rádió- és Televízió Újság tördelője és rajzolója lett, és hamar közölni kezdte karikatúráit a Ludas Matyi. Harminc évig hétről-hétre ontotta a szellemes rajzokat. 1990 után a rajzfilm került munkásságának homlokterébe. Híres és máig igen népszerű rajzfilmsorozatai: A nagy ho- ho- horgász és a Pom-Pom kalandjai. Táblaképeket is fest, kis méretű, írókat, költőket, művészeket ábrázoló, applikációkkal kombinált portrékat alkot. Vácott több mint száz táblaképéből állandó kiállítás is látható. Filmjei: La Fontaine sorozat Pom-Pom meséi A nagy ho-ho horgász sorozat Bontott csirke, reklámfilm sorozat Motto perpetuo (Vajda Béla rendelte) Figura Ternei Több mutatása

Teljes esemény 1

1930. 08. 21. Született Film/Média Alkotás Magyar

83 éve

1943 – Megszületett Patrick Demarchelier francia fotóművész, aki többek között Diana hercegnőt és Yasmin Le Bon modellt is fotózta.

Ő készítette az 1991 decemberi Vogue magazin címlapfotóját, amin Diana hercegnő szerepőel. Más népszerű magazinoknak is dolgozott, képei láthatóak voltak a Harper’s Bazaar, az Elle és a Rolling Stone magazinokban, és segítette olyan nagy divatházak kampányait képeivel, mint a Dior, a Chanel, az Yves Saint Laurent, a Tommy Hilfiger és a Carolina Herrera. Számos hírességet fotózott, például Bella Hadid, Cindy Crawford, Hailey Bieber, Beyonce, Jennifer Lopez és Madonna is őt választotta fotográfusának. Több mutatása

Teljes esemény 0

1943. 08. 21. Született Alkotás

118 éve

1908 – Megszületett Henri Cartier-Bresson francia fotográfus.

1920-as években festészettel foglalkozott, 1931-ben kezdett fényképezni. Tudósítóként fotózott a II. világháborúban, majd beutazta a világot és távoli helyekről készített fotókat. 1947-ben a Magnum ügynökség egyik alapító tagja volt Robert Capa, David Seymour és George Rodger társaságában.Megszületett Henri Cartier-Bresson francia fotográfus. Több mutatása

Teljes esemény 0

1908. 08. 22. Született Alkotás

115 éve

1911 – Ellopták a Mona Lisát.

Vincenzo Peruggia, a múzeum egyik alkalmazottja lopta el a képet Louvre-ból. Az esetet a 20. század legnagyobb műkincslopásaként tarják számon. A kép 1913. december 12-én Firenzében került elő, miután Peruggia tárgyalásokat kezdett az eladásáról a firenzei Uffizi képtár igazgatójával, Alfredo Gerivel, aki azonban feljelentette. A festményt az olasz állam visszaszolgáltatta a párizsi múzeumnak A Mona Lisa, más néven a La Gioconda, Leonardo da Vinci leghíresebb festménye. Híres mosolyának eredetéről számos legenda született. Valószínűleg a világ legismertebb festménye. Több mutatása

Teljes esemény 0

1911. 08. 22. Érdekes Alkotás

237 éve

1789 – Meghalt id. Johann Heinrich Tischbein, német festő, arcképfestő. Híres portréja: Lessing fiatalkori arcképe.

Johann Heinrich Tischbein festményei, mitológikus és történeti képei klasszicizáló szellemű alkotások. 1752-ben kasseli udvari festő, majd az ottani képzőművészeti akadémia igazgatója volt. Fontosabb művei: Allegória az Akadémia alapítására, Lessing fiatalkori arcképe. Született: 1722.10.14 Több mutatása

Teljes esemény 0

1789. 08. 22. Meghalt Alkotás