Judit névnapja
19 éve

2007 – Meghalt Michelangelo Antonioni olasz filmrendező (A nagyítás).

2007. 07. 30. Meghalt Film/Média

Antonioni közgazdasági diplomát szerzett, majd filmkritikus lett, ezután forgatókönyvíróként folytatta pályáját és dokumentumfilmeket készített. Ő a szubjektivista irányzat megteremtője. Első játékfilmjét 1950-ben rendezte. A nemzetközi elismerést a Barátnők című film hozta meg számára, amely 1955-ben a velencei filmfesztiválon Ezüst Oroszlán díjat nyert. 1960-ban született iskolateremtő műve, A kaland. Az 1961-ben bemutatott Az éjszaka elnyerte a berlini fesztivál Arany Medvéjét.Ugyanebben az évben készült a Napfogyatkozás című filmje, amelyben élettársa, Monica Vitti már főszerepet játszott. Ez a film 1962-ben Cannes-ban különdíjat kapott.Szintén sikeres filmje a Velencében Arany Pálmával díjazott Vörös sivatag, a Nagyítás, amelyet Julio Cortázar elbeszélése nyomán forgatott, valamint a Zabriskie Point. A Nagyítás 1967-ben Cannes-ban Arany Pálmát nyert, s a popgeneráció egyik legfontosabb filmjévé vált. 1986- ban agyvérzést kapott, nem tudott beszélni, csak kezével adott jelzéseket. Ennek ellenére Wim Wenders segítségével filmet forgathatott A felhők felett címmel. 1996-ban a francia Becsületrend lovagja lett.


Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás ehhez a bejegyzéshez.

Szólj hozzá Te is!