Oszkár névnapja

Július 31.

140 éve

1886 – Bayreuthban a Wagner ünnepi játékok alatt meghalt Liszt Ferenc zeneszerző.

Osztrák anya és magyar apa gyermekeként a határközeli Doborjánon (Raiding) született Liszt Ferenc. Először apjától tanult zongorázni, első nyilvános koncertjeit 9 évs korában adta Pozsonyban és Sopronban. Tehetsége elismeréseként négy magyar főúr hat évig ösztöndíjat biztosított zenetanulásához. 1822-től Bécsben tanult Czernytől és Salieritől, 1823-tól Párizsban magánúton folytatta tanulmányait. Csodagyerekként, majd virtuóz felnőttként is végigkoncertezte fél Európát, és folyamatosan fejlesztette zongoratechnikáját. Élettársával, Marie D'Agoult grófnővel Svájcban telepedtek le, három gyermekük született. Zeneszerzőként az 1850-es években kezdett elismertté válni, 1856-ban az ő ünnepi miséjével szentelték fel az esztergomi székesegyházat. A hatvanas évektől kezdve zeneszerzőként főleg egyházi zenékkel foglalkozott, élete pedig a Pest-Róma-Weimar háromszögben folyt. 1875-ben saját lakásán alapította meg a Zeneakadémiát, melynek elnöke és oktatója lett. Bayreuthban hunyt el tüdőgyulladásban, sírja ma is it található. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Zene

61 éve

1965 – Megszületett Joanne Kathleen Rowling angol írónő, a Harry Potter regények szerzője.

A Bristol melletti Chipping Sodburyben született. Első történetét, mely egy Nyúl nevű nyúlról szól, amelyben szerepelt egy nagy méhecske, akit Ms. Méhecskének hívtak, mindössze öt- vagy hatéves korában írta. Nagyjából ugyanaennyi idős korában lakott a szomszédságukban a Potter család. 1992. október 16-án férjhez ment Jorge Aranteshez, aki a hadseregben szolgált (később egy tévénél dolgozott), és 1993. július 27-én megszületett lányuk, Jessica Rowling Arantes. Férjétől azonban hamarosan elvált és ezt követően nehéz körülmények között tengődött. Hogy ne a nyirkos, fűtetlen lakásban legyenek, Rowling lányával egész napját egy kávéházban töltötte, itt fejezte be Harry Potter történetét. Nehéz helyzetében a Skót Művészeti Tanácstól kért támogatást, amit meg is kapott, mikor a könyvét befejezte. 2001. december 26-án házasodott össze második férjével, dr. Neil Murray orvossal, Perthshire-ben. 2003. március 23-án megszületett fiuk, David Gordon Rowling Murray. 2005. január 23.: lányuk, Mackenzie Jean Rowling Murray. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Film/Média Irodalom

117 éve

1909 – Megszületett Halasy/Halassy Olivér kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, úszó, sportoló.

Halasy tagja volt az 1932. évi los angelesi és az 1936. évi berlini olimpián aranyérmet nyert vízilabdacsapatnak. Részese volt 1931-ben a párizsi, 1934-ben a magdeburgi és 1938-ban a londoni Európa-bajnokságokon elért győzelmeknek. 91-szeres válogatott volt. Emellett úszásban is jelentős sikereket ért el: 1931-ben Párizsban az 1500 méteres gyorsúszásban lett Európa - bajnok, 1926-38 között tucatnál is több országos bajnoki címet szerzett. 1931-pen Párizsban az 1500 méteres gyorsúszás döntőjét és a vízilabda döntőt csak 2 óra választotta el egymástól.Eredményeinek sportértékét külön növelte, hogy gyermekkori közlekedési baleset következtében egyik Iába csonka volt. 1946-ban ő és a sofőrje rablógyilkosság áldozata lett. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Sport Magyar

113 éve

1913 – Selmecbányán megszületett Kosáry Domokos, történelemtudós.

1941-ben hozta létre a Teleki Pál Intézetet, a mai Történettudományi Intézet elődjét. Elsősorban az új- és a legújabb kori magyar történelem kérdéseivel foglalkozott. 1946-tól az Újkori Magyar Tanszék professzora volt, de 1949 végén menesztették az egyetemi oktatómunkából és az egész szakma területéről. Ebben az időszakban állította össze a történészek számára mai napig alapműnek számító, ideológiamentes munkáját, a “Bevezetés a magyar történelem forrásaiba és irodalmába” című háromkötetes tanulmányt. Az 1956-os forradalom idején a Magyar Történészek Nemzeti Bizottságának elnöke volt, ezért 1958-ban négy év börtönre elítélték, de két év múlva amnesztiával szabadult. 1968-1989-ig az Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa, tudományos tanácsadója volt, 1977-ben lett a történelemtudományok doktora. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Történelem Tudomány Magyar

103 éve

1923 – Megszületett Stephanie Kwolek, amerikai feltalálónő, a kevlár anyag és a golyóálló mellények megalkotója.

Teljes nevén: Stephanie Louise Kwolek. 40 éven keresztül volt a Du Pont cég alkalmazottja, egyike annak az összesen 4 nőnek, aki bekerült az amerikai "National Inventors Hall of Fame", a legnagyobb feltalálók számára létrehozott szervezetbe. Technológiájának már függőhíd kábeleknél, sisakoknál, fékbetéteknél, síléceknél és kemping felszereléseknél is jó hasznát vesszük.Megszületett Stephanie Kwolek, amerikai feltalálónő, a kevlár anyag és a golyóálló mellények megalkotója. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Érdekes Tudomány Alkotás

91 éve

1935 – Hódmezővásárhelyen megszületett Antal Imre, Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, újságíró, műsorvezető, riporter.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola elvégzése után az Országos Filharmónia ösztöndíjasa lett, és szólistájaként hat nemzetközi díjat nyert. Betegsége miatt pályát kellet módosítania. 1972-től az MTV főmunkatársaként dolgozott, riporter, műsorvezető, konferanszié és jellemszínész volt. Érdemes művész, SZOT, Erkel Ferenc-, és Opus-díjat kapott. Fő műve: "Panni" (emlékek, élmények, kalandok). Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Zene Magyar

85 éve

1941 – Megszületett Payer András, EMeRTon-díjas zeneszerző, énekes, aki a Gedeon bácsi és a Felmegyek hozzád zenéjét szerezte.

1961-től a magyar könnyűzenei élet meghatározó alakja volt szerzőként és előadóként is. Dalai olyan előadóknak hozott sikert, mint Németh Lehel, Záray Márta, Vámosi János,Koós János, Zalatnay Cini, Aradszky László, Koncz Zsuzsa, Szécsi Pál, Korda György, Katona Klári, Komár László. Hofi Géza első sikeres nagylemezének jelentős részét is ő írta. Az együttesek közül az Omega, az Illés, a Bergendy-együttes, valamint a Magyar Rádió Big Bandje, a Cotton Club Singers, Republic játszott Payer dalokat. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Zene Magyar

82 éve

1944 – Meghalt Antoine de Saint-Exupéry, francia regényíró, pilóta (A kis herceg).

Eredeti nevén: Antoine Marie Jean-Baptiste Roger de Saint-Exupéry. Katonai pilóta volt, majd 1926-tól a nemzetközi postajáratok egyik úttörője volt abban az időben, amikor a műszeres felszereltség még gyenge volt és a pilóták inkább az ösztönükre hagyatkozva repültek. A Toulouse és Dakar közötti postajáraton dolgozott. A II. világháborúban felderítő repülés közben tűnt el. 2004. április 7-én egy francia kutatócsoport igazolta, hogy az a Lockheed P38 roncs, amelyet 2000-ben Marseille partjainál találtak, és 2003 októberében emeltek ki, tényleg Saint-Exupéry gépe volt. Legismertebb regénye A Kis Herceg, ami az emberi társadalom karikatúrája, 1943-ban jelent meg. Eddig több mint 180 nyelven és dialektusban jelent meg. 80 millió kiadott példánnyal a világ 50 legolvasottabb könyve között szerepel. Magyarra Rónay György fordította le, először magyarul 1946-ban jelent meg. Művei: * L'aviateur (1926) (A pilóta) * Courrier sud (1929) (A déli futárgép) * Vol de nuit (1931) (Éjszakai repülés) * Terre des Hommes (1939) (Az ember földje) * Pilote de Guerre (1942) (A hadirepülő) * Lettre – un Otage (1943) (Levél egy túszhoz) * Le Petit Prince (1943) (A kis herceg) * Citadelle (1948) (Citadella) Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Történelem Irodalom

78 éve

1948 – Megnyílt az Úttörővasút, ahol a vasutas szolgálatot gyerekek látták el.

A keskeny nyomtávú (760 mm) kisvasút költségtakarékosság céljából három részletben készült el.Építését 1948. április 11-én kezdték a Széchenyi-hegyen, és a rohammunkában elkészült első három kilométeres szakaszt 1948. július 31-én nyitották meg. Egy év múlva fejeződött be a második szakasz építése a Sárvári-liget (ma Szépjuhászné) állomásig, ezt 1949. június 24-én adták át. 1950 augusztusában elkészült a Széchenyi-hegy és Hűvösvölgy közötti teljes, 11,2 kilométeres pálya, melyet 1950- augusztus 19-én avattak fel, és másnap megindult rajta a forgalom.A kisvasút 1990. március 31-e óta "Gyermekvasút" néven működik. Több mutatása

Teljes esemény 1

Történelem Érdekes Technika Magyar

62 éve

1964 – Megszületett C. C. Catch holland-német énekesnő, aki a '80-as években nagyon népszerű volt (Heartbreak Hotel).

Eredeti neve: Caroline Catharina Müller, beceneve: Caro. Az 1980-as évek második felében énekelte az I Can Lose My Heart Tonight, a Heartbreak Hotel, a Heaven and Hell, a Soul Survivor vagy az Are You Man Enough? című számokat. Az 1990-es évek elején eltűnt az élvonalból, egyrészt mert megromlott a kapcsolata egykori felfedezőjével, Dieter Bohlennel, másrészt az általa is képviselt diszkóhangzás addigra kiment a divatból. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Zene

A Rendszergazdák Megbecsülésének Napja

Július utolsó péntekje. System Administrator Appreciation Day, Sysadmin Day, SAAD Egy számítástechnikai magazinban található HP hirdetés volt az ötletadója az ünnep létrehozásának. A hirdetésben egy rendszergazdát virágokkal ajándékoz meg a vállalat összes dolgozója, amiért az feltelepített egy új HP nyomtatót. Ezt a reklámot meglátva, Ted Kekatos rendszergazda javasolta elsőként, hogy legyen egy olyan nap, amikor a vállalatok dolgozói a gyakran alulértékelt kolléga munkájának elismerését ünnepeljék. 2000-ben ünnepelték először. http://www.sysadminday.com/ Több mutatása

Teljes esemény 0

Ünnep Technika

470 éve

1556 – Loyolai Szent Ignác, a spanyol katolikus szent ünnepe

1556 július 31-én halt meg, halálának évfordulóján tartják ünnepét.A jezsuita rend (Jézus Társaság, Societas Iesu) alapítója halálának emlékére. 1491-ben született. Loyola, aki spanyol katonatisztként súlyos sebet kapott, szentföldi zarándoklata után Párizsba ment teológiai tanulmányokat folytatni. Hat diáktársával, 1534.08.15-én alapította meg a Jézus Társaságát (Societas Jesu), amely szegénységi és szüzességi fogadalmat hirdetett, valamint feltétlen engedelmességet a pápával szemben. Rövid időn belül a jezsuiták fontos szerepet kaptak a politikai és kultúrális életben, az ellenreformáció harcosaivá váltak Európában. 1540.09.27-én III. Pál pápa engedélyezte a jezsuita rend működését. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Történelem Ünnep

146 éve

1880 – Megszületett Dhanpatráj Srivasztav Prémcsand urdu és hindi nyelvű indiai író.

A modern hindi próza legjelentősebb alakja. Prémcsand alapította a Haladó Indiai Írók Szövetségét, amelynek első elnöke lett. Irodalmi munkásságát kezdettől a nemzeti függetlenségi mozgalom szolgálatába állította. Kitűnőeni smerte az indiai parasztságot, első írásaiban hajlott a paraszti életforma idealizálására. Mint novellaíró is jelentős, összesen mintegy háromszázötven novellát írt. Első urdu nyelvű novelláskötetét a brit gyarmati hatóságok nyilvánosan elégették. Ő volt a kritikai realizmus egyik megteremtője a modern indiai irodalomban -kortársai "hindi Gorkij" néven emlegették. Mint folyóiratkiadó is tevékenykedett, Hattyú és Ébredés című folyóiratai a femokratikus értelmiség szócsövei voltak. Főbb művei: Menedék, A szeretet hajléka, Az áldozati tehén, A Mánasza-tó. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Irodalom

64 éve

1962 – Megszületett Wesley Snipes amerikai színész, producer. (Penge, Pénzvonat)

Teljes nevén: Wesley Trent Snipes Már gyermekkorában színész akart lenni, ezért érettségi után beiratkozott a manhattani színművészeti főiskolára. Musical karrierre vágyott, de álmai füstbe mentek, mert a szülők elváltak, így anyjával és három húgával vissza kellett költöznie Floridába. Később azonban visszatért New Yorkba, ahol egy ideig telefonszerelőként dolgozott. Közben azért szerepelt hirdetésekben is, majd a Broadwayn a The Boys of Winter című drámában debütált. Ezután egy kis szerepet kapott Goldie Hawn Vadmacskák című filmjében. Majd Michael Jackson Bad című videoklipjében tűnt fel, melyben egy keményfiút alakított, aki a falhoz nyomja a sztárt. Snipes gyermekkora óta gyakorolja a harcművészeteket, különösen járatos az afrikai-brazíliai eredetű küzdősportban, a capoeirában. A tehetséges, jó kiállású Snipes hamarosan Hollywood férfisztárjai közé emelkedett. Az 57-es utas (1992) című akciófilmben demonstrálta harcművészeti jártasságát, a Gyilkos nap (1993) című krimiben Los Angeles-i detektívet alakított, aki Sean Connery oldalán igyekszik felderíteni egy gyilkosságot, A pusztító-ban (1993) pedig Sylvester Stallone ellenfelét alakítja, ráadásul szőkére festett hajjal. A színész azonban sokkal komplexebb alakításra is képes, ezt bizonyította a Tánc a vízen (1993) tolószékbe kényszerült figurájának megformálása vagy a Wong Foo,kösz mindent Julie Newmar! (1995) című komédia nőnek öltözött karaktere. A Penge (1998) című akció-fantaziban egy képregényfigurát kelt életre, hatalmas sikerrel. A Penge 2. szintén sikeresnek bizonyult és a színész ázsiója még tovább emelkedett. 2004-ben még eljátszotta a nevével fémjelzett trilógia befejezőrészét, a Penge - Szentháromság című filmet, majd ezt követően pályája hirtelen megtorpant. Ebben nagy szerepe volt annak az adócsalási-pernek, melyben a színészt bűnösnek találták, így nem csoda, hogy ezek után nem kapkodtak utána a producerek. A következő években sorra olyan filmekben kapott szerepet, melyek csak a DVD kiadást érték meg és a színész ázsiója is igencsak visszaesett. Első feleségével, April Duboise-vel öt évig tartott a házassága. 2003-ban ismerkedett meg leendő partnerével, Nikki Park-kal. Snipes kedvenc hobbija a motorozás, melynek szívesen hódól szabadidejében. Annak ellenére, hogy feketeöves harcművész, a színész mélyen elítéli az erőszakot. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Film/Média

55 éve

1971 – Meghalt Devecseri Gábor Kossuth-díjas költő, író, műfordító.

Baumgarten-díjas, József Attila-díjas, Kossuth-díjas.Belépett az MKP-ba (1948-tól MDP) és egyik vezéralakja lett az új, Révai József és Horváth Márton irányította irodalompolitikának. 1948-1954 között őrnagyi rangban oktatott irodalmat a Magyar Néphadsereg Tiszti Akadémiáján. 1953–1956-ban a Néphadsereg Szabad Hazánkért c. irodalmi és művészeti folyóiratának szerkesztője volt. Egyebek mellett Sztálint, Rákosit, a tervgazdálkodást dicsőítő versei, tanulmányai, műfordításai a legkülönbözőbb lapokban, antológiákban és önálló kötetekben jelentek meg. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Irodalom Magyar