Ma Mária névnapja van

Zene kategória

49 éve

1977 – A Lynyrd Skynyrd együttes bérelt repülőgépe lezuhant Gillsburgon kívül, a Mississippi mocsárvidéken.

A repülőgép-balesetben meghalt a zenekar énekese, Ronnie Van Zant, gitárosa, Steve Gaines, valamint a nővére, Cindy és egy háttérénekes, aki csak ezen a turnén szerepelt a csapatban. Rajtuk kívül többen súlyosan megsérültek. A baleset előtt három nappal jelent meg a zenekar Survivors (túlélők) című albuma, melynek borítóján a zenekart lángok vették körül, amin - miután a borítókat kivonták a piacról - természetesen megváltoztatták. A tragédiát követően felfokozott érdeklődés ezt a lemezt az ötödik helyre juttatta a slágerlistán. Több mutatása

Teljes esemény 0

1977. 10. 20. Meghalt Zene Katasztrófa

49 éve

1977 – Meghalt Ronnie Van Zant amerikai énekes, dalszövegíró. Alapító tagja volt a Lynyrd Skynyrd rock zenekarnak.

1964 nyarán három tinédzser, Ronnie Van Zant (ének), Allen Collins (gitár) és Gary Rossington (gitár) alapította az együttest, majd Leon Wilkeson basszusgitáros és Bob Burns dobos csatlakozásával felvették a Noble Five nevet.1965-től, amikor a basszusgitáros posztra Larry Junstrom csatlakozott, a My Backyard nevet használták. Van Zant 1970-ben határozta el az újabb névváltoztatást, mérlegelték a The Noble Five név visszavételét és a One Percent nevet is. Végül gimnáziumi (Robert E. Lee Highschool) tornatanáruk, Leonard Skinner nevét választották, aki nem igazán szerette a hosszú hajú rockereket. Ekkor még így írták, de Skinnerrel később baráti kapcsolat alakult ki, ezért 1972-ben a nevet a hasonlóan ejtendő Lynyrd Skynyrd írásúra változtatták. 1977. október 20-án repülőbalesetben a csapat három tagja (Ronnie Van Zant, Steve Gaines és nővére, Cassie Gaines vokalista) életét vesztette, a többiek pedig súlyosan megsérültek. Több mutatása

Teljes esemény 0

1977. 10. 20. Meghalt Zene