Zene kategória
35
éve
144
éve
1882 – Kecskeméten megszületett Kodály Zoltán, Kossuth-díjas, világhírű zenepedagógus, zeneszerző és népdalgyűjtő.
Az 1882-ben született Kodály Zoltán igen fiatalon és önerőből tanult meg játszani négyféle hangszeren. 18 éves korától a bölcsészkarral párhuzamosan a Zeneakadémiára is járt, ahol 25 évesen már tanárként dolgozott. Zenedarabjain könnyen felismerhető, hogy érdeklődésének alapja elsősorban a magyar népdal és népzene volt. Kortársával és barátjával, Bartók Bélával együtt hosszú évekig járták a magyar falvakat, hogy összegyűjtsék a még fellelhető népdalokat. Az 1920-as években már külföldön is játszották darabjait, de első igazi hazai sikere 1923-ban volt a Psalmus Hungaricus, majd ezt követte a Háry János és a Székelyfonó. Hírnevét nemcsak műveinek, de zenepedagógusi munkásságának is köszönheti. Kifejezetten gyerekkarok számára mintegy ötven művet írt, a zenetanításban pedig máig is világszerte alkalmazzák a Kodály-módszert. Mindent megtett annak érdekében, hogy a magyar népművészetet világszerte minél többen megismerhessék. Számos kitüntetést kapott, több egyetemnek volt díszdoktora. 85 éves korában, 1967-ben halt meg. Több mutatása
256
éve
1770 – Megszületett Ludwig Van Beethoven német zeneszerző (Örömóda, Für Elise).
A németországi Bonnban született. A legtöbb helyen december 16-a szerepel Beethoven születésének napjaként: csak annyi ismert, hogy december 17-én keresztelték meg. Fiatalon, már 25 éves kora körül a siketség első jeleit észlelte, amelynek hatására időnként az öngyilkosság gondolatával is foglalkozott. A századforduló környékén születtek legsötétebb művei, ekkor vált számára világossá, hogy a halláskárosodása visszafordíthatatlan folyamat. 1819-re teljesen megsiketült. Belső hallása volt, ez tette lehetővé, hogy ne hagyja abba a komponálást. Elérhetetlen (házas vagy arisztokrata) hölgyekhez vonzódott, akiket eszményített (például Brunswick Josephine). A társadalmi különbségek, az emberek esetleges elítélése gátolta, sosem házasodott meg. 1826-ban egészségi állapota drasztikusan megromlott. A következő évben bekövetkezett halálát májbetegségnek tulajdonítják, bár Beethoven halálának idejéből származó hajmintáin végzett modern kutatások azt mutatják, hogy ólommérgezés is hozzájárulhatott gyengélkedéseihez és idő előtt bekövetkezett halálához. Halálának napjáig dolgozott. Az osztrák születésű brit zenész, Hans Keller ?az emberiség legnagyobb elméjének? nevezte. Beethovennek sikerült a lehető legszélesebb közönség számára érthető zenét komponálni. A zenei klasszicizmus és romantika átmeneti alakjára tekintünk. Középső korszakának művei a hősiesség kifejezése miatt, míg késői darabjai az intellektuális mélységüknek köszönhetően népszerűek. Legismertebb alkotása kilencedik szimfóniájának negyedik tétele, ami Schiller An die Freude (Örömóda) című ódájának feldolgozása, amely bizakodó himnusz az emberi testvériség mellett. A dal az Európai Unio hivatalos himnusza. Több mutatása
127
éve
80
éve
77
éve
1949 – Megszületett "Billy" Gibbons amerikai gitáros, énekes, producer és színész, a ZZ Top énekes-gitárosa.
Teljes nevén: William Frederick "Billy" GibbonsZenekarok: ZZ Top (1969 óta), The Moving Sidewalks, Kings of Chaos, Revolting Cocks.
73
éve
165
éve
1861 – Meghalt Karol Józef Lipinski lengyel hegedűművész, zeneszerző, a „lengyel Paganini”.
Lengyen írásmóddal: Józef Lipiński
114
éve
105
éve