Ma Ede névnapja van

Zene kategória

42 éve

1984 – Megjelent a Wham! együttes Last Christmas című dala.

Az együttes egyik legismertebb slágere és egyúttal az egyik legnépszerűbb karácsonyi dal a mai napig. A dal felvételei 1984 augusztusában zajlottak, és az Epic Records kiadásában került piacra 1984. december 3-án, írója és producere az énekes George Michael volt. Öt hétig a brit kislemezlista második helyezettje volt, csak a Do They Know It’s Christmas? (Band Aid) mögött, amin Michael szintén énekelt. Azt követően, hogy a következő években is hasonlóan sikeres volt és miután megvásárolta a RCA Records, végre első helyezett lett a brit kislemezlistán, 2021 újévének napján több, mint 36 évvel megjelenése után. Több mutatása

Teljes esemény 0

1984. 12. 03. Érdekes Zene

41 éve

1985 – Megszületett Amanda Seyfried amerikai színésznő, modell, aki Sophie-t játszotta a Mamma Mia! filmben.

A new yorki Fordham University-n folytatta tanulmányait. 11 éves korában kezdett modellkedni, majd szerepelt számos szappanoperában. 2004-ben megkapta Karen szerepét a Bajos Csajok című filmben Lindsay Lohan és Rachel McAdams mellett. 2005-ben főszerepet kapott a Nine Lives című filmben. Több tévésorozatban is láthatták a nézők epizódszerepekben, a Big Love-ban pedig főszereplőként. Az igazi ismertséget a 2008-as Mamma Mia! hozta meg, amelyben Sophie karakterét játszotta, és zenei tehetségét is megmutatta. Több mutatása

Teljes esemény 0

1985. 12. 03. Született Nő Zene

4 éve

2022 – Meghalt Weszely Ernő látássérült zongora- és harmonikaművész.

Sümegen született, édesapja 4 évesen vitte egy vak kántorhoz zongorázni tanulni. A budapesti Vakok Általános Iskolájába került, tizenkét évig tanult zongorázni és kilenc évig harmonikázni. Először 1972 szeptemberében lépett színpadra, ötvenéves pályafutása alatt számos zenekarban játszott, sokan a Budapest Ragtime Band tagjaként ismerték meg.Az első harmonikáját 11 éves korában kapta karácsonyra az édesapjától, mint mondta, megtetszett neki, hogy a hangszer avatott kezekben zenekarszerűen képes megszólalni.A nyolcvanas évekre nemzetközileg is elismert muzsikussá vált, rendszeres fellépője volt a látássérült embereket megszólító rendezvényeknek. Több mutatása

Teljes esemény 0

2022. 12. 03. Meghalt Zene Magyar

178 éve

1848 – Meghalt Wagrainban Joseph Mohr pap és költő, aki a "Csendes éj" kezdetű karácsonyi dal szövegét írta.

Mohr katona apját soha nem ismerte. Törvénytelen gyermek lévén keresztapja Salzburg utolsó hóhéra lett, kiskora szegénységben telt, származása miatt csak pápai engedéllyel tanulhatott papnak. A hat strófás verset 1816-ban írta Mariapfarr községében, eredetileg költeménynek szánva. A zenéjét Franz Xaver Gruber német zeneszerző és orgonista 1818-ban szerezte és ebben az évben volt az ősbemutató is a Salzburg melletti Oberndorf St. Nikolaus templomában. A dal első előadása után feledésbe merült, mígnem egy orgonajavító mester 1825-ben megtalálta a kottáját. Ez azonban csak legenda, mert Gruber élete során több átdolgozásban is kiadta a művet; a Mohr-félét a salzburgi Museum Carolino-Augusteum őrzi. A hagyomány szerint a Csendes éj egy Mauracher nevű tiroli orgonaépítő révén terjedt el, aki 1833-ban Lipcsében dolgozott, és a helyi templomban karácsonykor előadta. Más verziók szerint egy, a környékről származó, Európa-szerte turnézó énekegyüttes vette fel műsorába a Tirolban már nagy népszerűségnek örvendő dalt. Mindenesetre a Csendes éj futótűzként terjedt előbb német nyelvterületen, majd világszerte, szövegét 300 nyelvre és dialektusra fordították le, és ma már kétmilliárd ember énekli karácsonykor. Több mutatása

Teljes esemény 0

1848. 12. 04. Meghalt Irodalom Zene