★ Kiemelt esemény
December 3.
34
éve
143
éve
◆ Rejtett gyöngyszem
1883 – Megszületett Anton Webern osztrák zeneszerző és karmester.
33
éve
1993 – A Fogyatékkal élő Emberek Nemzetközi Világnapja
Az ENSZ 1993 októberében hozott határozata alapján, hogy felhívja a figyelmet a baleset, betegség, katasztrófa következtében fogyatékossá váltak problémáira. Több mutatása
89
éve
1937 – Balatonszárszón meghalt József Attila költő.
Budapest, Ferencváros, 1905. április 11. – Balatonszárszó, 1937. december 3. A magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja, születénapján ünnepeljük a költészet napját. Hatodik gyermekként jött a világra, három testvére még az ő születése előtt meghalt. Apja elhagyta a családot, anyja kénytelen volt nevelőszülőkhöz adni, ahol Pistának szólították. Nevéhez ragaszkodva, olvasott Attila hun vezérről, ez keltette fel érdeklődését az irodalom iránt. 3 év után visszakerült Édesanyjához, keményen dolgozott már egészen kisgyermek korától. Édesanyja korai halála megviselte, nővére és annak férje nevelte fel, járatták iskolába. A Szegeden élő Juhász Gyulával, ismerte fel József Attila költői tehetségét és melléállt. Támogatásával jelent meg 1922-ben első verseskötete, amikor József Attila még csak 17 éves volt. Verseit megjelentették a helyi lapok, illetve a Nyugat is. ?Csodagyereknek tartottak, pedig csak árva voltam? – írta később önéletrajzában. Országos ismertséget Nem, nem soha! című versével szerzett. Magyar-francia szakos tanárnak kezdett tanulni a Szegedi egyetemen, ahonna Horger Antal nyelvész versei miatt eltanácsolta. Ezután Bécsben majd Párizsban járt egyetemre. 1927-ben tért vissza Budapestre, barátságot kötött számos költővel és íróval, műveit folyóiratok közölték, azonban állandó munkája nem volt. Nem volt szerencsés a szerelemben, választottja jómódú családból származott, a lány szülei tiltották őket egymástól. Belépett az illegális kommunista pártba, a halálbüntetés ellen szónokolt, nyíltan támadta a pártot. Röpiratokat írt és terjesztett, aktívan politizált. Emiatt gyakran zaklatták, bíróság elé idézték, házkutatásokat tartottak nála. A mozgalomban ismerte meg élettársát, Szántó Juditot. 1934-ben elfordult a politikától, beleszeretett egy művészettörténésznőbe és a pszichoanalízis kezdte érdekelni. 1930-tól járt pszichoanalízisre, 1935-től szerelmes lett új pszichológusába, Gyömrői Editbe, aki skizofréniát állapított meg nála. A diagnózis valószínüleg a kornak megfelelő volt, azonban mára úgy tudjuk, hogy borderline szindrómában szenvedett. A téves diagnózis valószínüleg hozzájárult korai halálához. 1935-ben a Szép szó szerkesztője lett, ez volt első rendes munkahelye. Utolsó verseskötete azonban nem volt sikeres, ez megviselte. 1937-ben újabb viszonzatlan szerelemre lobbant, és miután törékeny egészségi állapotán a szanatórium sem segített, nővére balatonszárszói panziójába került. December 3-án vesztette életét, amikor máig tisztázatlan körülmények között a vonat alá esett. Mivel az előző rendszerben a proletár költészet legnagyobb képviselőjeként tanították életét, ami nem illett bele a puritán baloldali ember jellemrajzába, arról nem eshetett szó vele kapcsolatban. Alig tudhattunk meg például valamit szerelmi életéről, pedig József Attila nem csak a "Döntsd a tőkét, ne siránkozz!" lánglelkű költője volt, de hús-vér férfi is. Egyik szerelmét, Vágó Mártát például egyszer betegséget színlelve a lakására csalta, ahol aztán valósággal lerohanta a gyógyszerrel felszerelkezve érkezett lányt, szegény alig tudta megőrizni tőle ártatlanságát. Szántó Juditban sem csak kommunista meggyőződése vonzotta, hanem az asszony telt keblei, sőt nem kevés számítás is. Judit férje ugyanis éppen József Attila legnagyobb vetélytársa, Hidas Antal - azaz Szántó Gyula - volt, jó érzés lehetett tehát éppen azt az asszonyt elcsábítania, aki ellenlábasa gyermekének volt az anyja. Mindent megtett, hogy lepipálja elődjét, ahhoz nem fért kétség, hogy ő jobb költő, mint Hidas, Judit azonban nem érte be ennyivel, s férfiként is olyan teljesítményt várt el a beteges, gyönge egészségű József Attilától, mint a bivalyerős Hidas Antaltól. Szegény költő e tekintetben már nem nagyon állta a versenyt, szexuális zavarait egy neves pszichoanalitikussal kezeltette, aki azonban idővel feladta a küzdelmet, és azzal a jótanáccsal fejezte be a kezelést; Nem tudok segíteni magán Attila, vegye ezt úgy, mint egy természeti csapást". Életében megjelent kötetei * Szépség koldusa (Szeged, 1922): benne: Aratásban (1922), Éhség (1922), A jámbor tehén (1922), Kukoricaföld (1922), Csókkérés tavasszal (1922). * Nem én kiáltok (Szeged, 1925): benne: Nem én kiáltok (1924), Megfáradt ember (1923), Szegény ember balladája (1924). * Nincsen apám, se anyám (1929): benne: Tiszta szívvel (1925), Ringató (1928), Klárisok (1928), Tedd a kezed – (1928), Áldalak búval, vigalommal (1927). * Döntsd a tőkét ne siránkozz 1931: benne: Nyár (1929), Favágó (1929/1931). * Külvárosi éj (1932): benne: Külvárosi éj, * Medvetánc (Válogatott költemények 1922-1934) (1934): benne: Altató (1935), Levegőt! (1935), Kései sirató (1935), Téli éjszaka (1932), Reménytelenül (1933), Elégia (1933), Óda (1933), Eszmélet (1934), Mama (1934). * Nagyon fáj 1936: A Dunánál (1936), Nagyon fáj (1936), Kész a leltár (1936). Halála után kiadásban megjelent művei utolsó költeményei: Thomas Mann üdvözlése (1937), Születésnapomra (1937), Tudod, hogy nincs bocsánat (1937), (Talán eltünök hirtelen?) (1937), (Karóval jöttél?) (1937), (Ime, hát megleltem hazámat?) (1937). Prózai művei Curriculum vitae – József Attila önéletrajza [2] Szabad-ötletek jegyzéke. (Közzéteszi, jegyz. Stoll Béla) [3] Kritikai művei Tanulmányok és cikkek (1923-1930. Szövegek) Műfordítói tevékenysége P. Bezruè, J. Wolker, V. V. Majakovszkij, Szergej Jeszenyin, Alekszander Blok, Émile Verhaeeren, Rimbaud, François Villon ? Több mutatása
271
éve
1755 – Megszületett Gilbert Stuart amerikai festő, portréfestő, aki George Washington elnökről is készített festményt.
Teljes nevén: Gilbert Charles Stuart
126
éve
117
éve
1909 – Megszületett Ladányi Ferenc, Kossuth-díjas színész, színigazgató, érdemes és kiváló művész.
Különleges orgánumú színész volt. Peer Gynt-ként, Gobbi Hilda partnereként felejthetetlen alakítást nyújtott.
115
éve
1911 – Megszületett Nino Rota, Oscar-díjas olasz zeneszerző, aki filmzenéiről ismert (Keresztapa).
Teljes nevén: Giovanni „Nino” Rota Rinaldi. Zenét szerzett Federico Fellini, Castellani, Franco Zeffirelli filmjeihez. Francis Ford Coppola által rendezett Keresztapa című maffiatrilógia első két részének zenéjét szerezte. Több mutatása
108
éve
104
éve
76
éve
1950 – Megszületett Alberto Juantorena olimpiai bajnok kubai futó, az első aki olimpiai bajnok lett 400 és 800 méteren is.
Teljes nevén: Alberto Juantorena Danger
59
éve
1967 – Az orvostudomány történetében először hajtottak végre emberen sikeres szívátültetést.
A fokvárosi Groot-Schur kórházban az 55 éves szívbeteg Louis Washkansky-ba Christian Barnard professzor vezetésével beültették egy halálos balesetet szenvedett 25 éves nő szívét. A műtét sikerült, a páciens 18 napig maradt életben. Több mutatása
57
éve
1969 – Felkérték John Lennont, hogy játssza el a Jézus Krisztus Szupersztár című musical főszerepét.
Másnap visszavonták az ajánlatot.
55
éve
47
éve
1979 – Japánban bemutatták az első, kereskedelmi forgalomba szánt mobiltelefonokat.
Az első automatikus, analóg mobiltelefon a hatvanas években készült el. Az USA-ban már 1946 óta használtak rádiótelefonokat, de a használható rádiófrekvenciák száma igen korlátozott volt. Ezért a városokat vételi zónákra (cell) osztották, és 1948-ban már megoldható volt az automata kapcsolás. Sok időnek kellett még eltelnie azonban, hogy megszülessenek a megfelelő minőségű telefonkészülékek is - az USA-ban a Motorola cégé a mobiltelefonokra vonatkozó szabadalom. Skandináviában 1981-ben, Európában a nyolcvanas évek végén kezdetek tömegesen elterjedni a mobiltelefonok. Több mutatása
42
éve
1984 – Megjelent a Wham! együttes Last Christmas című dala.
Az együttes egyik legismertebb slágere és egyúttal az egyik legnépszerűbb karácsonyi dal a mai napig. A dal felvételei 1984 augusztusában zajlottak, és az Epic Records kiadásában került piacra 1984. december 3-án, írója és producere az énekes George Michael volt. Öt hétig a brit kislemezlista második helyezettje volt, csak a Do They Know It’s Christmas? (Band Aid) mögött, amin Michael szintén énekelt. Azt követően, hogy a következő években is hasonlóan sikeres volt és miután megvásárolta a RCA Records, végre első helyezett lett a brit kislemezlistán, 2021 újévének napján több, mint 36 évvel megjelenése után. Több mutatása
41
éve
440
éve
231
éve
138
éve
1888 – Meghalt Carl Zeiss német mechanikus.
1846-ban műhelyt létesített Jénában, amelyben optikai és finommechanikai műszereket gyártott. Ezzel a műhellyel lefektette a világhírű Zeiss Művek alapjait. A vállalatnak ma számos telephelye van Németországban és száznál több képviselete a világ különböző országaiban. Ma is világhírűek a gyárában készülő órák, finommechanikai cikkek. Több mutatása
132
éve
117
éve
116
éve
1910 – A párizsi motorkiállításon először mutatták be a nyilvánosság előtt a neonlámpát.
Georges Claude francia fizikus fejlesztette ki a lámpát.
116
éve
107
éve
106
éve
100
éve
96
éve
1930 – Átadták a Nemzeti Sportuszodát a budapesti Margit-szigeten.
Hajós Alfréd tervei alapján készült el az uszoda.
96
éve
1930 – 60-an haltak meg Belgiumban szmog következtében.
A szmogkatasztrófa a belgiumi Meuse (Maas) folyó völgyében történt. Az Engis és Li?ge városok között tartósan megülő téli füstköd és a vegyi üzemekből származó fluorid gázfelhő 3 nap alatt 60 lakos halálát okozta. Több mutatása
96
éve
1930 – Párizsban megszületett Jean-Luc Godard francia filmrendező (Alphaville, a titokzatos város, Kifulladásig).
Pályafutását 1949-ben újságíróként és filmkritikusként kezdte. 1954-től volt amatőrfilmes Svájcban, a "Cahiers du Cinema" és az "Arts" munkatársa, dolgozott rövidfilm-, majd játékfilmrendezőként. 1962-ben megalapította a Rogopag Filmvállalatot Roberto Rossellinivel, Ugo Gregorettivel és Pier Paolo Pasolinival. 1964 óta a Film Jean-Luc Godards cég és az Annouschka Film tulajdonosa, alapító tagja a baloldali Dziga Vertov filmcsoportnak is. 1974-ben Anne-Marie Mi?vle-lel létrehozta a "Sonimage Film" film, tv, videó és audiovizuális társaságot. Kapott Jean Vigo- és Pasinetti-díjat, a velencei filmfesztivál zsűrijének különdíját és a legjobb rendezés díját a nyugat-berlini filmfesztiválon. Filmjeiből: Kifulladásig, Egy férjes asszony, A kínai lány, Szenvedély, Detektív, Új hullám. Levelezési címe: c/o Directors Guild, Sunset Blvd., Hollywood, Calif. 90046, USA, vagy 15 rue du Nord, 1180 Ruille, Suisse. Több mutatása
88
éve
78
éve
73
éve
1953 – Mooswaldban megszületett Franz Klammer osztrák síző.
1974-ben alpesi összetettben, 1976-ban lesiklásban világbajnok volt. 1975-ben elnyerte az év sízője címet, 1976-ban olimpiát nyert lesiklásban. 1985-ben visszavonult, azóta üzletember, síiskolát nyitott és tv-kommentátorként is dolgozik. Több mutatása
68
éve
1958 – Megszületett Jelisztratov Szergej orosz–magyar gyerekszínész, színész, lemezlovas, snowboard- és wakeboardversenyző és -oktató.
Névvariánsok: Elisztratov Jóska; Szergej Elisztratov. Édesapja orosz, édesanyja magyar. Gyermekszínész volt, majd 1987-től Dj. Szergej néven lemezlovasként is dolgozott többek között a SOTE Klubban és az E-Klubban. 1981-ben kezdett vízisíelni, később magyar bajnok lett, majd wakeboardra, később snowboardra váltott és 1998-tól a Testnevelési Egyetem szakoktatója lett. Több mutatása
67
éve
1959 – Meghalt Márffy Ödön festő és grafikus.
A MIÉNK, a Nyolcak, a KUT tagja. Festői stílusa leginkább a fauve-ok majd a Párizsi iskola látásmódjával rokonítható.
66
éve
1960 – Megszületett Daryl Hannah amerikai színésznő (Szárnyas fejvadász, Tőzsdecápák, Szomszéd nője mindig zöldebb).
Chicago-ban született. Teljes nevén: Daryl Christine Hannah További ismertebb filmjei: Csobbanás, Semmit a szemnek
61
éve
58
éve
53
éve
1973 – Meghalt Darvas József, kétszeres Kossuth-díjas író, publicista, politikus.
Eredeti nevén: Dumitrás József. A népi írók mozgalmának egyik legjelentősebb tagja.
53
éve
42
éve
1984 – A bhopali vegyi katasztrófában több ezren haltak meg.
A bhopáli katasztrófa napra pontosan 30 éve, 1984. december 3-án a reggeli órákban következett be az indiai Bhopal város közepén. A Union Carbide rovarirtó szereket gyártó leányvállalata 40 tonna súlyosan mérgező gázt bocsátott ki, amivel közel 3000 ember azonnali, és 15 000–22 000 ember későbbi halálát okozta. A katasztrófa hatása ma is érződik. Több mutatása
41
éve
1985 – Megszületett Amanda Seyfried amerikai színésznő, modell, aki Sophie-t játszotta a Mamma Mia! filmben.
A new yorki Fordham University-n folytatta tanulmányait. 11 éves korában kezdett modellkedni, majd szerepelt számos szappanoperában. 2004-ben megkapta Karen szerepét a Bajos Csajok című filmben Lindsay Lohan és Rachel McAdams mellett. 2005-ben főszerepet kapott a Nine Lives című filmben. Több tévésorozatban is láthatták a nézők epizódszerepekben, a Big Love-ban pedig főszereplőként. Az igazi ismertséget a 2008-as Mamma Mia! hozta meg, amelyben Sophie karakterét játszotta, és zenei tehetségét is megmutatta. Több mutatása
33
éve
1993 – Gyomaendrődön megnyílt a Vidovszky Béla Városi Képtár.
Vidovszky festményei ma is megtalálhatók számos minisztériumban, közintézményben, a Parlamentben, és 20 képe van a Magyar Nemzeti Galériának, mivel a XX. század első felének egyik legismertebb művésze volt.A képtárat Láng Miklós alapította, aki könyvet is írt a festő életéről. A képtárban az alapításkor 25 db Vidovszky festmény volt, továbbá a Képzőművészeti Lexikonban is szereplő három művész, Corini Margit, Illyéssy Péter és Holló László alkotásai szerepeltek.A Képtárnak számos festő ajánlotta fel alkotását, így jelenleg már mintegy 700 festmény és grafika fekszik a raktárban, esetenként kiállítva. Több mutatása
23
éve
2003 – Meghalt David Hemmings brit színész, filmrendező, producer (Nagyítás, Barbarella).
Teljes nevén: David Leslie Edward Hemmings.
17
éve
2009 – Meghalt Iglódi István, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, rendező.
Neve más írásmóddal: Iglódy. Érdemes művész.
4
éve
2022 – Meghalt Weszely Ernő látássérült zongora- és harmonikaművész.
Sümegen született, édesapja 4 évesen vitte egy vak kántorhoz zongorázni tanulni. A budapesti Vakok Általános Iskolájába került, tizenkét évig tanult zongorázni és kilenc évig harmonikázni. Először 1972 szeptemberében lépett színpadra, ötvenéves pályafutása alatt számos zenekarban játszott, sokan a Budapest Ragtime Band tagjaként ismerték meg.Az első harmonikáját 11 éves korában kapta karácsonyra az édesapjától, mint mondta, megtetszett neki, hogy a hangszer avatott kezekben zenekarszerűen képes megszólalni.A nyolcvanas évekre nemzetközileg is elismert muzsikussá vált, rendszeres fellépője volt a látássérült embereket megszólító rendezvényeknek. Több mutatása
210
éve
184
éve
1842 – Megszületett Ellen Swallow Richards amerikai vegyésznő, ökológus.
A levegő, a víz és a táplálkozás terén folytatott újító szándékú tanulmányaival megteremtette az egészségügyi tervezés és a háztartástan tudományágát. Ő volt az első amerikai nő aki a kémiában "B.A." ("Baccalaureus Artium" - a bölcsészettudományok baccalaureusa) címet ért el. Több mutatása
132
éve
66
éve
53
éve
1973 – Megszületett Holly Marie Combs amerikai színésznő.
Több filmben és tévésorozatban is feltűnt kisebb szerepekben, ismertté a Bűbájos boszorkák és a Kisvárosi rejtélyek című tévésorozatok egyik főszereplőjeként, majd producereként vált. Több mutatása
46
éve
39
éve