Ma Ede névnapja van

Zene kategória

82 éve

1944 – Megszületett Komár László énekes.

1962-ben a Scampolo együttesben kezdte pályafutását, 1965-től a Dogs, 1967-től ismét a Scampolo tagja volt. Az Atlasz, a Bergendy és a Non-Stop együttessel is fellépet szólistaként. 1973-ban a Szemek, Szájak, Szívek, 1974-ben a Sprint együttes tagjaként szerepelt, majd szólófelvételeket készített. 1980-ban "Az áldozat" című film betétdalát énekelte, 1981 óta önálló előadó. Nagylemezei többek között: "Halványkék szemek", "Elvis Presley emléklemez I-II.", "Ez a divat 1957-62". Több mutatása

Teljes esemény 0

1944. 11. 28. Született Zene Magyar

383 éve

1643 – Velencében 76 éves korában meghalt Claudio Monteverdi olasz zeneszerző, az első opera szerzője (Orfeusz).

Az 1607-ben bemutatott "Orfeusz" című szerzeményét az első operaként tartják számon. Monteverdi már 16 évesen komponálni kezdett, madrigálokat írt. 1590-től a mantuai herceg udvarában énekelt és hegedült, majd karnagyként alkalmazták. 1613-ban Velencébe ment, ahol kántori állást kapott a San Marco-katedrálisban, 1623-tól pedig karmester lett. Zenedrámáiban elsőként valósította meg a zene és a szöveg összhangját. A szöveget lendületes dallamvilággal emelte ki, feladata az volt, hogy az emberi érzelmekre hasson. Az új zenei műfaj gyorsan elterjedt. Több mutatása

Teljes esemény 0

1643. 11. 29. Meghalt Történelem Zene

95 éve

1931 – Megszületett Marczis Demeter, Liszt Ferenc-díjas basszus operaénekes, színházigazgató.

A Pécsi Nemzeti Színház vezető basszistája 1959-től 1988-ig, nyugdíjazásáig. 1984–1988 között az operatársulat igazgatója volt. 1988 óta az Operaház állandó vendége. Dal- és óratóriuménekesként is gyakran lépett fel, több száz felvétele és lemeze van, és számos operafilmben is szerepelt. Liszt Ferenc-díjas (1965), érdemes művész (1974), a Pécsi Nemzeti Színház örökös tagja (1990), a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét, a Janus Pannonius-díjat és Pécs Város Nívódíját is magáénak mondhatta. Több mutatása

Teljes esemény 0

1931. 11. 29. Született Zene Magyar