Ma Ede névnapja van

Zene kategória

240 éve

1786 – Megszületett Carl Maria von Weber német zeneszerző, a romantikus német opera megteremtője (Bűvös vadász).

Eutinban született. Tanulmányait 1798-tól Salzburgban végezte, 1803-ban Bécsben Vogler apát tanítványaként már több operáját is előadták, majd Boroszlóban kapott karmesteri állást. Később a württembergi hercegek szolgálatában állt, majd Darmstadtba került. 1813-ban Prágában volt operakarmester, 1817-ben a drezdai udvari színháznál megbízták a német opera szervezésével. Az 1820-as évek elején hatalmas sikert aratott a "Bűvös vadász" berlini bemutatójával, majd ezt követte az "Euryanthe" bécsi és az "Oberon" londoni bemutatója, amelyet súlyos betegsége miatt csak kevéssel élt túl. Weber nagy érdeme volt, hogy a kizárólagos népszerűséget élvező olasz színpadi művekről a honi hagyományokban gyökerező, német népdalkincset feldolgozó operákra irányította a közönség figyelmét. Több mutatása

Teljes esemény 0

1786. 11. 18. Született Zene

64 éve

1962 – Megszületett Kárászy Szilvia zongoraművész.

Németországban, Bécsben, majd Marokkóban élt és dolgozott. Alapítója és igazgatója volt az I. Fazioli zongorafesztiválnak, 2001-ben alapította meg az Aranyharang díjat, amelyet fogyatékos embereknek, művészeknek ítéltek oda. A Magyar zene a zongoraoktatásban 1900-2000 című filmjét UNESCO-díjjal tüntették ki. 2003-ban alapította meg a Magyar Zongora Akadémiát, amely fiatal komolyzenészek tehetséggondozásával foglalkozik, 2009-ben nyitotta meg összművészeti koncertszalonját, a Kárászy Szalont, amelynek létrehozásáért 2010-ben Gundel Művészeti díjat kapott. Férje Tahi Tóth László színész volt. Több mutatása

Teljes esemény 0

1962. 11. 18. Született Nő Zene Magyar Színház

144 éve

1882 – Megszületett Amelita Galli-Curci olasz koloratúr szoprán énekesnő.

Eredeti neve: Amelita Galli. A Milánói konzervatóriumban arany diplomával végzett, Mascagni is biztatta: énekeljen! Nagyrészt önerőből tanult, hallgatta a többi szopránt, és leutánozta technikájukat.1906-ban debütált az operaszínpadon, majd beutazta Európát, majd Carusóval Buenos Airesben énekelt. A 34. születésnapján olyan lelkes fogadtatásban részesült, hogy elfogadta a kínált szerződést a chicagoi operához. Fellépett a MET-ben is.Budapesten viszont megbukott a Komor Vilmos dirigálta Rigoletto előadásban. Hangja korán hanyatlásnak indult - talán a nem megfelelő képzés is szerepet játszott ebben.Mégis 54 évesen újra visszatért az operaszínpadra a Bohémélet Mimijeként, de itt is nyilvánvaló volt, hogy az énekesi karrierje már sajnos a múlté. Kaliforniában hunyt el 1963 november 26-án 81 évesen. Több mutatása

Teljes esemény 0

1882. 11. 18. Született Zene

40 éve

1986 – Meghalt Bárdos Lajos zeneszerző, karnagy, zenetudós, aki megszervezte az Éneklő Ifjúság mozgalmat.

Kodály Zoltán tanítványa volt. A Zeneművészeti Főiskolán tanított, kórust vezetett, 1934-ben megszervezte az Éneklő Ifjúság mozgalmat. Fia Daróci Bárdos Tamás zeneszerző, öccse Deák-Bárdos György. Kitűntetései: Szent Gergely Lovagrend (XII. Pius Pápa adományozása - 1948) Erkel díj (1953) Érdemes művész (1954) Kossuth-díj (1955) Kiváló művész (1970) Több mutatása

Teljes esemény 0

1986. 11. 18. Meghalt Zene Magyar