Zene kategória
39
éve
39
éve
1987 – Meghalt Bob Fosse amerikai Tony- és Oscar-díjas táncos, koreográfus, rendező, színész, író (Kabaré, Chicago).
Jelmondata ez volt: "Élj úgy, mintha ez lenne az utolsó napod, dolgozz úgy, mintha nem lenne szükséged a pénzre, és táncolj úgy, mintha senki sem látna”. Fiatalon Fred Astaire inspirálta, legtöbb fellépésén fehér kesztyűt viselt.Eleinte szolgálatot teljesítő katonákat szórakoztatott felllépéseivel, majd az '50-es években került Hollywoodi produkciókba, később Kew Yorkban koreográfiákat készített sikeres Broadway darabokhoz, melyekben fel is lépett. A nagy sikert a színpadi és filmrendezés hozta meg számára. Az 1972-ben, Liza Minelli főszereplésével készült Kabaré című filmmusicalt nyolc Oscar-díjat kapott. Ugyanebben az évebn megkapta a Tony- és az Emmy-díjat is. 1979-es, önéletrajzi ihletésű Mindhalálig zene (All That Jazz) 4 kategóriában Oscar-díjat, valamint a cannes-i filmfesztivál díját kapta. Utolsó filmje az 1983-ban készült Egy aktmodell halála volt. Új stílust teremtett, a korábban csak a szórakozást célzó musicallal szemben megalkotta a drámai musicalt. Viharos magánélete volt, háromszor nősült és több színésznővel is együtt élt. 60 évesen szívroham következtében hunyt el. Több mutatása
20
éve
2006 – Meghalt Pege Aladár, Liszt- és Kossuth-díjas dzsessz-zenész, nagybőgős, zeneszerző.
Világhírű zenész volt, aki kiválóan tudott improvizálni. A nagybőgő Paganinije néven is emlegettek, nevéből eredő szójátékkal: Pegenini néven említették. Egyszerre játszott klasszikus és dzsessz zenét. Több mutatása
85
éve
1941 – Megszületett Linda Eastman McCartney, Paul McCartney felesége (Wings).
Elsősorban fényképészettel foglalkozott, elnyerte az Év fényképésznője címet is. Meghalt: 1998
79
éve
1947 – Megszületett Mihály Tamás, Kossuth-, és Liszt Ferenc-díjas basszusgitáros, zeneszerző (Omega együttes).
Édesapja Mihály András, a Magyar Állami Operaház igazgatója volt. Klasszikus zenét tanult a zenei konzervatórium gordonka-szakán. Játszott a Scampolo és a Non-Stop együttesekben, majd 1967-ben csatlakozott az Omegához. 2006-ban az 1956-os forradalom jubileumára készült 56 csepp vér című musical zenéjét komponálta. Megszületett Mihály Tamás, Kossuth-, és Liszt Ferenc-díjas basszusgitáros, zeneszerző (Omega együttes). Több mutatása
52
éve
1974 – Megszületett Wolf Kati énekesnő.
Wolf Kati a gyermekkorát Szentendrén töltötte. 1981-ben vált ismertté, amikor elénekelte a Vuk című rajzfilm főcímdalát, az eredeti, Maros Gábor által előadott szerzemény nyomán. 2010-ben elindult az X-Faktor című tehetségkutató műsorban. 2011-ben ő énekelte el a DTK-show karácsonyi dalát Pély Barna, Szekeres Adrien és Roy társaságában; a dal 2011 egyik legnépszerűbb karácsonyi dala lett. Geszti Péter ígéretének eleget téve, Kati kiesése után írt egy dalt neki, melynek zenéjét a Rácz Gergő–Rakonczai Viktor páros szerezte. A Szerelem, miért múlsz? hamar népszerű lett a hazai könnyűzenei körökben. Több mutatása
1
éve
2025 – 100 éves korában meghalt Székely Tamás villamosmérnök, aki a MÁV szignált és a lejátszásához szükséges készüléket létrehozta.
A MÁV Távközlési és Biztosítóberendezési Központi Főnökség Rádió- és Készülékfejlesztési Csoport vezetője volt. A MÁV jeligés pályázatára nevezett be 1972-ben, az elképzelés az volt, hogy ne legyen túl hosszú, de túl rövid se, sem andalító, sem pedig sokkoló, s ne legyen befejezett, képzeletbeli kérdőjel kerüljön a végére. A bírálók számára telefonon át játszották be a terembe a megszámozott műveket, ezzel is modellezve a nem éppen hifi hangzást. Székely Tamás mindezek figyelembevételével alkotta meg a d-a-h-a-fisz-g-fisz dallamsort. Ismerte a 1964-ben üzembe állított MÁVOX hangrendszer adottságait és a szignálhoz megépített egy teljesen elektronikus, mozgó elemek nélküli műszaki berendezést is hozzá, a DG-1-et (dallamgenerátor 1), amely 1973 októberében szólalt meg először a Keleti pályaudvaron. A pályázat megnyerésekor 8000 Ft-ot kapott, jogdíjakat később nem. Több mutatása
78
éve
69
éve
1957 – Meghalt Pazeller Jakab zeneszerző, karmester (Herkulesfürdői emlék).
88 évesen halt meg Budapesten. Neve más írásmóddal: Jacob Pazeller. Osztráknak született, Bécsben tanult, majd Aradon volt karmester, utána Budapesten és Székesfehérváron élt. Az "Akácos út" című művet a herkulesfürdői sétány ihlette. 1945 után nyugdíjától megfosztották, csak idős korára való tekintettel nem telepítették ki. 1956-ban forradalmi nyitányt komponált. Több mutatása
68
éve