Ma Teréz névnapja van

Zene kategória

54 éve

1972 – Meghalt Robert Marcel Casadesus francia zongoraművész és zeneszerző.

Casadesus a párizsi Konzervatóriumban tanult zongorát és zeneszerzést. 1920-tól hangversenyezett Európában, Észak- és Dél-Amerikában, 1947-től a fointainebleau-i Konzervatórium igazgatója volt. Korának legjelentősebb francia zongoraművészeként tartották számon, a világ legnagyobb zenekaraival és dirigenseivel játszott együtt. Zenekari műveket, kamara- és zongoradarabokat, Beethoven és Mozart zongoraversenyeihez kadenciákat komponált. Az ugyancsak világhírű karmester, Francis Casadesus unokaöccse volt. Több mutatása

Teljes esemény 1

1972. 09. 19. Meghalt Zene

5 éve

2021 – Meghalt Ligeti András, Kossuth-, és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, karmester.

17 évesen nyert felvételt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, ahol előbb hegedű szakon, majd a karmesterképzőn is diplomát szerzett. Pályafutását a Magyar Államii Operaház koncertmestereként, majd karmestereként kezdte, három éven keresztül a Magyar Rádió igazgató-karmestere volt. Egyetemi docensként több éven keresztül a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola karmesterképző munkáját is irányította. 2005-ben lett a Taipei Szimfonikus Zenekar főzeneigazgatója. Karmesterként széles repertoárral rendelkezett, a barokk és klasszicista szerzőktől egészen a 20. századi művekig. Művészetét számos rádió- és hanglemezfelvétel is megörökítette. Több mutatása

Teljes esemény 0

2021. 09. 19. Meghalt Zene Magyar

91 éve

1935 – Megszületett Aradszky László táncdalénekes (Isten véled édes Piroskám, Nemcsak a húszéveseké a világ).

Vécsey Ernő és Balassa Tamás tanítványa volt. 1962-ben a "Tessék választani" tánczenei verseny győztese lett, 1967-ben előadói díjat nyert a táncdalfesztiválon. Az első magyar aranylemezt ő kapta az "Isten véled édes Piroskám" című lemezért, majd a "Pókháló van már az ablakon" és az "Annál az első ügyetlen csóknál, drágám" is aranylemez lett. Több mutatása

Teljes esemény 0

1935. 09. 20. Született Zene Magyar