Ma Helén névnapja van

Zene kategória

74 éve

1952 – Meghalt Csanády György költő, újságíró, rádiórendező, a Székely himnusz szövegének írója.

1921-ben írta a Mihalik Kálmán által megzenésített későbbi Székely himnusz szövegét. A szerzők szándéka nem az volt, hogy himnuszt alkossanak a székely népnek. Csanády a verset 1921-ben írta, a Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesülete (SzEFHE) "májusi nagyáldozat" névre keresztelt évenkénti ünnepélyes találkozója alkalmából. A vers címe nem is tartalmazta a "himnusz" szót, egyszerűen csak "kantátá"-nak nevezték. A zenéjét Mihalik Kálmán leánykarra komponálta. A dalt, több forrás szerint, 1922. május 22-én énekelték először a SzEFHE Aquincumban rendezett találkozóján, a szerző jelenlétében. A dal később Erdély székely-magyar lakosságának második himnuszává vált. 1945 után tiltva volt, de bensőséges rendezvényeken, családi ünnepségeken titokban gyakran rázendítettek. A himnuszt a 2009. szeptember 5-én, Székelyudvarhelyen megtartott Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlésen határozatban fogadták el az önkormányzati képviselők Székelyföld hivatalos himnuszának. Több mutatása

Teljes esemény 0

1952. 05. 03. Meghalt Irodalom Zene Magyar

371 éve

1655 – Megszületett Bartolomeo Cristofori olasz hangszerkészítő, akinek a zongora feltalálását tulajdonítják.

Christofori szülővárosában, Padovában már híres lant- és csemballóművész volt, amikor Ferdinando de Medici nagyherceg 1690 körül Firenzébe, az udvarába hívta, és ott a Mediciek hangszerkészítője, hangszergyűjteményük gondozója lett. A nagyherceg maga amatőr csembalójátékos volt, és többször hangot adott elégedetlenségének a hangszerrel kapcsolatban. Christofori hozzáfogott a hangszer tökéletesítéséhez, és 1709-ben megalkotta az új hangszert, amelynél a húrokat pengető fémlapocskákat kis kalapácsokra cserélte, s azokat billentyűkkel működtette. Ezzel a találmánnyal már nemcsak monoton hangok sorozatát, hanem változó intenzitású rezgéseket és gazdag hangszíneket lehetett kicsalni a hangszerből, amelyet "gravicembalo col piano e col forte"-nak (erős és lágy hangokkal ellátott csembalo) nevezett. A Christofori által készített hangszerek közül három maradt fenn. A legrégibb, amely 1720-ban készült, ma (2015-ben) is működő hangszer, jelenleg New Yorkban, a Metropolitan Museum of Art-ban látható. Több mutatása

Teljes esemény 0

1655. 05. 04. Született Érdekes Zene

95 éve

1931 – Megszületett Gennagyij Rozsgyesztvenszkij orosz karmester.

Nemzetközi átiratban: Gennady Rozhdestvensky.A Moszkvai Nagyszínház és a Moszkvai Rádió Szimfonikus Zenekarának irányítása után hazájából elsőként vezényelhette a BBC Szimfonikus Zenekarát, a Bécsi Szimfonikusokat és a stockholmi Királyi Szimfonikus Zenekart. Vendégkarmesterként vezette nemcsak a Berlini Filharmonikusokat, de a Bostoni Szimfonikusokat és a Chicagói Szimfonikus Zenekart is. Kiemelkedő munkabírását jelzi, hogy több mint négyszáz lemezen szerepel a neve, s közel kétszer ennyi darabot vezényelt. Több mutatása

Teljes esemény 0

1931. 05. 04. Született Zene

88 éve

1938 – Megszületett Juhász Előd zenetörténész és újságíró, a Zenebutik Zenehíd szerkesztője és vezetője.

Budapesten született. A Zeneművészeti Főiskola zenetudomány és zenetörténet, valamint az ELTE BTK zeneesztétika szakán végzett. Pályafutását 1962-ben a Zeneműkiadó Vállalat szerkesztő gyakornokaként kezdte, majd 1963-tól a Magyar Rádió műsorszerkesztő lektoraként dolgozott. 1981-től a Magyar Televízió zenei és művészeti főosztályának főmunkatársa volt. Több mutatása

Teljes esemény 0

1938. 05. 04. Született Zene Magyar