Zene kategória
18
éve
13
éve
2013 – Meghalt Starker János gordonkaművész, a "cselló koronázatlan királya".
Az 1924-ben Budapesten született művész 1948-ban települt át az Egyesült Államokba; több világhírű zenekarnak volt vezető csellistája. A 20. század második felének egyik legkiválóbb gordonkaművésze volt, a cselló koronázatlan királyának tekintették. Több mutatása
51
éve
1975 – Megszületett Barbara Ann „Barby" Kelly énekesnő, a Kelly Family tagja.
A súlyosan beteg édesanya halála előtt megeskette családját, hogy együtt maradnak, és sosem múló szeretetben élnek, amíg meg nem halnak. A szeretet hatalmát pedig dalokba öntik, hogy énekük révén boldogság költözzön a többi ember szívébe is. A Kelly Family első lemezei a nyolcvanas évek elején jelentek meg, de a világsikerre 1996-ig kellett várni, akkor énekelték ugyanis máig leghíresebb dalukat, az An Angelt, amely megríkatta a fél világot. Több mutatása
44
éve
1982 – A Tánc Világnapja
A "balett Shakespeare"-jeként ismert, 1727-ben született Jean Georges Noverre születésnapján világszerte táncművészeti előadásokkal ünneplik a Tánc Világnapját. Az ünnepet 1982-ben az UNESCO Nemzetközi Színházi Intézetének részlege, a Nemzetközi Táncbizottság hozta létre. Több mutatása
184
éve
1842 – Megszületett Carl Joseph Millöcker osztrák zeneszerző (A koldusdiák).
Névváltozat: Karl Joseph Millöcker. A Magyar Állami Operaház Erkel Színháza 1962. január 26-án mutatta be Carl Millöcker A koldusdiák című művét, Békés András rendezésében. Több mutatása
127
éve
1899 – Megszületett Duke Ellington afroamerikai zongorista, zeneszerző, zenekarvezető, a jazz zene jelentős alakja.
Teljes nevén: Edward Kennedy "Duke" Ellington.
90
éve
1936 – Megszületett Zubin Mehta karmester.
Az indiai Bombayben született párszi vallású, jómódú családban. Műkedvelő muzsikus apja alapította a város szimfonikus zenekarát. Mehta orvosnak készült, végül mégis a Bécsi Zeneakadémiára iratkozott be, élete első koncertjét 1956 novemberében diáktársaival magyar menekülteknek adta a magyar-osztrák határon. 1958-ban megnyerte a liverpooli karmesterversenyt és a helyi szimfonikusok karmesterévé nevezték ki, huszonöt évesen pedig már dirigálhatta a bécsi, a berlini és az izraeli filharmonikus zenekart. Ő az egyetlen jelentős művész, aki nem izraeliként megkapta az Izrael-díjat. A montreali és a Los Angeles-i szimfonikusok, valamint a New York-i Filharmonikusok vezető karmestere is volt. 1990-ben ő vezényelt a három tenor legelső fellépésén, az olaszországi futball-világbajnokság megnyitóján, dolgozott Frank Zappával és Ravi Shankar indiai szitárművésszel. Több mutatása
62
éve
68
éve
1958 – Megszületett Szvorák Katalin népdalénekes, előadóművész.
Liszt Ferenc-díjas és Alternatív Kossuth-díjas.
37
éve