Zene kategória
39
éve
72
éve
50
éve
290
éve
1736 – 26 évesen meghalt Giovanni Battista Pergolesi olasz zeneszerző, hegedű- és orgonaművész.
Legismertebb művei Az úrhatnám szolgáló című vígopera és a Stabat Mater.
92
éve
1934 – Megszületett Sir Roger Arthur Carver Norrington, brit karmester.
Elsőrangú képzésben részesült Cambridge-ben, pályáját énekesként kezdte, majd a Heinrich Schütz kórust vezette. Ezzel a kórussal több felvételt is készített 17-19. századi mesterek műveiből. 1969 és 1985 között a Kenti Opera zeneigazgatója volt. Különösen erős drámai érzéke ebben az időszakban mutatkozott meg, több mint 40 operát mutatott be Monteverditől Brittenig és Tippettig. Operakarmesterként olyan színházakba hívták, mint a Londoni Covent Garden, a Firenzei, Velencei Opera, valamint Bécs, Berlin és Párizs operaházai. 1978-ban saját együttest alapított, a London Classical Playerst akikkel számos hanglemezt készített. Az eredeti forrásokat, kéziratokat tanulmányozza. Kitűnő kutató, aki eredményeit interpretációjába is beépíti. Több mutatása
56
éve
51
éve
1975 – Meghalt T-Bone Walker amerikai blues-gitáros, énekes, dalszerző, az "elektromos" blues úttörője.
A "Rolling Stone" magazin 2011 ben a "Minden idők 100 legjobb gitárosa" listáján a 67.-ik helyre rangsorolta.
5
éve
2021 – Meghalt Papp Imre, azaz Mityó, billentyűs, énekes, zeneszerző (Gemini együttes).
Családjában mindenki zenélt, nagymamájának zeneiskolája volt, édesanyja operaénekes, édesapja zongorista volt. Hegedűlt, dobolt, billentyűs és pengetős hangszereken is játszott. 1971-ben került a Gemini együttesbe, aminek frontembere lett. Több musicalban is részt vett, lemezt írt Kovács Katinak, Karda Beátának, és másoknak is szerzett dalokat. Több mutatása
163
éve
1863 – Megszületett Sándor Emma zeneszerző, műfordító, Kodály Zoltán felesége és segítője.
Született: Schlesinger Emma, férjezett nevén Gruber Henrikné Schlesinger Emma, majd Kodály Zoltánné Schlesinger Emma. Sándor Pál országgyűlési képviselő testvére. Kodály Zoltán munkáját segítette, gyűjtött népdalokat, ő dolgozta fel a Magyar népzene 34. és 35. számait. Zeneszerzőként egyes témáit Bartók, Dohnányi és Kodály is feldolgozta. Számos ballada, népdal szövegét fordította le németre. Művei főként zongoraművek (Berceuse, Scherzo, Változatok). Több mutatása
147
éve