Történelem kategória
211
éve
186
éve
1840 – Megszületett Szilágyi Dezső jogász, politikus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.
1889 áprilisától 1895 januárjáig igazságügyminiszter volt, majd a képviselőház elnöke. A millenniumi ünnepségek keretében 1896. június 8-án Szilágyi Dezső köszöntötte az uralkodó párt az országgyűlés nevében. Ugyanez év őszén az interparlamentáris konferencia budapesti ülésszakának tárgyalásait vezette. 1900-ban a magyar delegáció elnöki tisztét töltötte be. Tagja volt a főváros törvényhatósági bizottságának. Jelentős közéleti szerepet vállalt egyházi téren is. Budapesten, a budai Duna-parton teret neveztek el róla. Több mutatása
133
éve
1893 – Hivatalossá lett a közép-európai idő, GMT+1.
A greenwich-i (GMT= Greenwich Mean Time) nulla hosszúsági körhöz képest egy órával előrébb tart. Az amerikai kontinensen az Egyesült Államok és Kanada már 1883. 11. 18-án bevezette az egységesített időmérést. Több mutatása
104
éve
1922 – Meghalt I. Károly egykori osztrák császár és cseh király, IV. Károly néven magyar király.
A Portugáliához tartozó Madeira szigetén 34 éves korában halt meg. Ferenc József utódjaként 1916-ban lépett a trónra. I. Károly, akinek felesége Zita, Bourbon-Pármai hercegnő volt, különbékére törekedett a szövetségesekkel. 1917. márciusában már nyilvánvalóvá vált a Monarchia válsága és kimerültsége. I. Károly császár - miután lemondott felségjogai Ausztriában való gyakorlásáról - 1918. 11. 13-án IV. Károly királyként lemondott a magyar trónról is. Első puccskísérlete meghiúsult a magyarországi és a nemzetközi ellenálláson, vissza kellett térnie Svájcba. 1921. októberében, második restaurációs kísérlete során a katonaság felesküdött rá Sopronban. A kormány mellett álló csapatok a budaörsi csatában feltartóztatták a rá felesküdött egységeket, IV. Károly a magyar kormány fogságába esett. Az antanthatalmak Károly kiadatását kérték, majd feleségével együtt Madeira szigetére szállították száműzetésbe. Több mutatása
74
éve
1952 – Kolozsvárott megszületett Tőkés László református lelkész.
Az 1989-es romániai forradalom hőse, 1990-től 2009-ig a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, 2007-től európai parlamenti (EP) képviselő, 2010-től az EP egyik alelnöke. Több mutatása
1499
éve
144
éve
1882 – Eltűnt Solymosi Eszter fiatal szolgálólány. Elkezdődött a sok vitát kavart tiszaeszlári per.
A tiszaeszlári per az 1882–1883 között Tiszaeszláron, majd Nyíregyházán lezajlott per és az ahhoz kapcsolódó politikai és közéleti viták összefoglaló neve. A tiszaeszlári zsidókat egy keresztény lány, Solymosi Eszter rituális meggyilkolásával gyanúsították meg, rövidesen a magyar politikai erők összecsapásának terepévé vált, Európa-szerte nagy figyelmet kapott, és nagy hatással volt a magyarországi antiszemitizmus későbbi alakulására. A vérvád elnevezés a történelem során szokásos elnevezése a zsidók ellen emelt azon vádnak, hogy keresztény gyermekeket meggyilkolnak és rituális célokra, különösen a húsvéti (pészah) kovásztalan kenyér (mácah vagy macesz) sütésére felhasználják. Az 1882-ben a falubeli zsidók és számos társuk ellen megindult eljárás, majd az 1883-ban lezajlott, amelyben Eötvös Károly és védőtársai vállalták magukra a zsidók védelmét – végül a vádlottak felmentésével végződött. Több mutatása
142
éve
1884 – Megalakult a Pallas Irodalmi és Nyomda Rt., az első magyar lexikon kiadója.
Az általuk kiadott Pallas Nagy Lexikon volt az első magyar lexikon.
103
éve