Született kategória
94
éve
92
éve
1934 – Párizsban megszületett Brigitte Bardot francia színésznő, énekesnő, állatjogi aktivista, író.
Teljes neve: Brigitte Anne-Marie Bardot. Modellként az ELLE címlapjára került, táncosként dolgozott, majd az 1950-es évektől szerepelt filmekben, a Roger Vadim rendezésében készült És Isten megteremté a nőt (Et Dieu… Créa la Femme, 1956) hozta neg számára a világsikert. 1973-ban visszavonult a színészettől, az állatvédelemmel kezdett foglalkozni, 1986-ban megalapította a Brigitte Bardot Alapítványt, amely az állatkínzás és a vadászat ellen küzd. Több mutatása
88
éve
1938 – Megszületett Ben E. King amerikai jazz és soul énekes (Stand by me).
Eredeti neve: Benjamin Earl Nelson. A Stand By Me címűm örökzöld dala listavezető volt világszerte, a múlt évszázad legnagyobb dalainak listáján a 25. helyet foglalja el Számos feldolgozása született, többek között a Beatles, John Lennon, Tina Turner, a Platters és Arthur Brown is énekelte. Az észak-karolinai Hendersonból gyerekként került New Yorkba, ahol templomi gyermekkórusban énekelt. Utcai zenész volt, majd főiskolai diáktársaival zenekart alapított. Az ötvenes években rendkívül sikeres Moongloowsszal, majd a Five Crownsszal folytatta – ez utóbbi csapat Drifters néven vált világhírűvé. Korai sikere a Save The Last Dance for Me, a Spanish Harlem, a There Goes My Baby, az I Who Have Nothing, a Dance With Me. Az 1967-ben született What’s Soul című dalát műfajának legjobbjai között emlegették a szakírók, bár listás siker nem lett belőle. Nagy siker lett a 70-es években a Supernatural Thing cím dal, majd a 80-as években a Stand By Me ismét a listákra került, miután filmbetétdalként használták.A válogatásokkal együtt több mint hetven albuma jelent meg. Szinte élete végéig turnézott. Több mutatása
83
éve
1943 – Megszületett Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színházi rendező, színházigazgató.
Kerényi Imre pályáját a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után, 1966-ban a Madách Színház rendezőjeként kezdte. 1978-tól a szolnoki Szigligeti Színház igazgató-főrendezője, 1980-tól a Népszínház, majd a Nemzeti Színház rendezője volt. 1989 óta a Madách Színház igazgató-művészeti vezetője. 1968-tól tanít a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, 1988 óta egyetemi tanár. 1990-ben az MDF országgyűlési képviselőjelöltje volt. Jászai Mari- és Magyar Művészetért Díjjal jutalmazták, valamint megkapta az érdemes és kiváló művész címet (az utóbbit nem fogadta el). Rendezéseiből: "Csíksomlyói passió", "János király", "István, a király", "Lear király". Több mutatása
80
éve
80
éve
75
éve
74
éve
68
éve
174
éve