Született kategória
204
éve
182
éve
1844 – Megszületett Friedrich Wilhelm Nietzsche német idealista filozófus.
1869-ben a Bázeli egyetem klasszika - filológia professzora lett. Az 1870-71-es porosz - francia háborúban önkéntes betegápoló volt. Szembántalmai miatt 1879-ben nyugdíjba ment, ettől kezdve Svájcban és Felső-olaszországban élt. Korábbi neurózisai után 1889-ben Torinóban kitört rajta az elmebaj, a bázeli, majd a jénai klinikán ápolták. Utolsó évtizedét teljes szellemi sötétségben élte le. Az ún. életfilozófia jelentős képviselője volt, tagadta a haladás elméletét, s a "minden dologi örök visszatérésé"-nek mítoszát állította vele szembe. Úgy vélte, hogy a kultúrát a nem anyagi természetű "életerő" irányítja. Első jelentős írása, A tragédia eredete 1872-ben jelent meg. Korszerűtlen elmélkedések című művében kifejtette, hogy a kultúra feladata nem a tömegek művelése, hanem a géniusz életrehívása. Ebben a művében vezette be a kulturfiliszter fogalmát is, így jellemezve az átlagember, aki a köznapi lét idilljében érzi jól magát. Aforizmák című könyvében azt nevezte szabad szellemnek, aki másként gondolkodik, mint amire származása és státusza rendelné. Érvelése főleg a kereszténység ellen irányult, lerombolta a valláserkölcs alappilléreit. Nevezetes jelszava: "Isten meghalt" - főleg Wagnernek szólt, aki túllépve a Niebelung germán hőskultuszán, megírta a Parsifal szeretetmítoszát. Nietzsche szemlélete szerint az ember csakmagában találhatja meg az értékeket. Veszélyes tanítása, hogy az emberi lét lényege a hatalom akarása. Így a többre méltó egyre magasabbra fejleszti magát, míg felsőbbrendű ember, "Übermensch" nem lesz. Ez az eszmerendszer minden korábbi értéket tagad, s a nácizmus világnézeti alapja lett. Tanításait írók, filozófusok és művészek százai követték. Több mutatása
145
éve
109
éve
1917 – Megszületett Fábri Zoltán háromszoros Kossuth-díjas film- és színházi rendező, színész, festő.
Fábri színházaknál dolgozott, majd 1949-ben átkerült a Hunnia Filmgyárba művészi vezetőként, s ettől kezdve nagysikerű filmek egész sorát vitte vászonra. Kiemelkedő rendezései voltak még: Isten hozta, őrnagy úr, 141 perc a befejezetlen mondatból, Az ötödik pecsét, Magyarok, Fábián Bálint találkozása Istennel. Több magyarországi és külföldi filmfesztivál díját is elnyerte, így például Karlovy Vary-ban, Moszkvában, Új Delhiben. 1993-tól tagja volt a Széchenyi Irodalmi- és Művészeti Akadémiának és 1970-től tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Első filmjeiben még ő volt a díszlettervező is. 1984-től újra festett, több önálló kiállítása is volt. Vihar, Déryné, Körhinta, Hannibál tanár úr, Édes Anna, Húsz óra, A Pál utcai fiúk (Született 1917.10.15) Több mutatása
106
éve
96
éve
1930 – Megszületett Philippe Leroy francia filmszínész, aki több mint százötven filmben szerepelt.
Teljes nevén Philippe Leroy-Beaulieu. Lánya, Philippine Leroy-Beaulieu szintén színész.
86
éve
67
éve
62
éve
1964 – Megszületett Gazdag Tibor színész, zeneszerző, énekes (Dr. Pongrácz Péter a Jóban Rosszban sorozatban).
Filmzenéket szerez, színészként játszik színházban és filmekben. Ismertebb filmek: Európa kemping, Linda, Zsiguli. Koppány szerepét játszotta az István, a király című rockoperában 2002 és 2010 között. Több mutatása
1073
éve