Született kategória
90
éve
79
éve
134
éve
1892 – Meghalt Irányi Dániel politikus, publicista.
Eredeti nevén: Halbschuh Dániel
225
éve
1801 – Megszületett Karl Baedeker német könyvkiadó, az útikönyv műfaj megalkotója.
Nevét a lipcsei "Verlag von Karl Baedeker" kiadó őrzi. Könyvei annyira népszerűek voltak, hogy a "bedekker" szó az útikönyv szinonímájává vált. Több mutatása
225
éve
1801 – A szicíliai Cataniában megszületett Vincenzo Bellini, olasz operaszerző (Norma).
Édesapja mellett kezdte meg zenei tanulmányait, 1819-től a nápolyi konzervatóriumban Tritto és Zingarelli tanítványa volt. Először egyházi műveket komponált, első nagyobb szerzeménye az 1824-ben Nápolyban bemutatott "Adelson e Salvina" című opera volt, amit a "Bianca e Fernando" című operája követett. Ezzel elnyerte a kor híres impresszáriójának tetszését, meghívást kapott Milanóba, hogy ott a Scala számára írjon, ami nagy megtiszteltetést jelentett. 1827-ben "Il Pirata" (A kalóz) című dalművével egész Olaszországban híressé vált, sikere évvről évre nőtt. Nemsokára egész Európa visszhangzott a sziciliai zeneszerző mély érzésekkel, kevés drámaisággal áthatott dalműveitől, amelyek sikerében nagy szerepet játszottak a kor neves énekesei, akiknek neve szinte összeforrott az általuk megformált alakkal. 1829-ben mutatták be Milánóban "La Straniera" (Az idegen nő), 1830-ban Velencében "I Capuletti ed i Montecchi" című művét. 1831-ben szintén Milánóban került bemutatásra "La Sonnambula" (Az alvajáró, címszerepében Pasta Giuditta) és a "Norma", a nagy Malibrannal a címszerepben, 1833-ban pedig Velencében a "Beatrice di Tenda". 1833-ban Párizsba ment, ahol Rossinival és Cherubinivel találkozott, onnan rövid Angliai látogatást tett, Londonban fényes fogadtatásban részesült. 1834-ben ismét visszatért Párizsba, és a párizsi olasz opera számára megírta utolsó operáját "Puritani" (Puritánok) címmel, amely 1835-ben került bemutatásra, és rendkívüli lelkesedéssel fogadták. Korai halála mélyen megrendítette kortársait. Több mutatása
184
éve
132
éve
1894 – Megszületett Tokuji Hayakawa, a mechanikus töltőceruza feltalálója.
Az "Ever-Sharp Pencil", azaz a "Mindig Hegyes Ceruza" feltalálója, Tokuji Hayakawa egy fémipari üzlet tulajdonosa volt Tokióban. Abban az időben már forgalomban volt egy szintén mechanikus töltőceruza, de az celluloidból készült, nem igazán állt kézre, és mindennapi használatra túl törékeny is volt. Ezzel szemben Hayakawa ceruzájának nikkelborítása volt, kényelmesen használható és tartós darab volt, és hamar népszerűvé vált. Hayakawa cége 1942-ben terjeszkedni kezdett, neve Hayakawa Electric Industry Co. lett, amelyet 1970 óta Sharp Corporation néven ismerünk. Több mutatása
127
éve
1899 – Megszületett Seress Rezső zeneszerző, zongorista, a "Szomorú vasárnap" című világsláger szerzője.
Eredeti nevén: Spitzer Rudi Az egyik leghíresebb örökzöld dal, az egyetlen magyar világsláger, a Szomorú vasárnap (Gloomy Sunday) szerzője (szöveg: Jávor László, a 8 Órai Újság bűnügyi riportere). A dalt több mint 100 nyelven adták elő. Több mutatása
119
éve
1907 – Megszületett Kessler Hubert mérnök, barlangkutató, a budapesti Szemlő-hegyi-barlang felfedezője.
Az országos forráskataszter elkészítője, az Aggteleki-barlang igazgatója, számos barlangi útvonal első bejárója, a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat tiszteletbeli elnöke. Több mutatása
107
éve