Ma Teréz névnapja van

Született kategória

153 éve

1873 – Megszületett Peidl Gyula, aki a Tanácsköztársaság kormányának lemondása után alakított új, szociáldemokrata kormányt.

Ravazdon született. Az 1920-as években a szociáldemokrata mozgalom egyik legtekintélyesebb vezetőjének számított. 1886. és 1890. között Budapesten kitanulta a betűszedő szakmát a Franklin Társulat könyvnyomdájában, majd beutazta Magyarországot, Ausztriában, Németországban és Svájcban is dolgozott nyomdákban. Megtanult németül, közben kapcsolatba került a szociáldemokrata mozgalommal. Hazatérése után betűszedőként dolgozott, 1900-tól a "Typographia" című nyomdász szaklap szerkesztője és 1908-ig a nyomdászszakszervezet elnöke, 1908-09-ben az Általános Fogyasztási Szövetkezet titkára volt, szerkesztette a "Szövetkezeti Értesítő" című lapot. 1909-től ismét a nyomdászszakszervezet vezetője lett, beválasztották az MSZDP vezetőségébe, valamint az Országos Munkásbiztosító Pénztár elnökségébe. 1919. 01. 19-én bekerült Berinkey Dénes kormányába munkaügyi és népjóléti miniszterként. Elutasította a proletárdiktatúrát, elvetette a pártegyesülést a kommunistákkal és a Tanácsköztársaság kikiáltását, így március 21-én lemondott minden tisztségéről és visszavonult. Az antant bécsi megbízottai biztosították támogatásukról egy leendő demokratikus fordulat esetén. Miután Kun Béla és Rónai Zoltán a Budapesti Munkástanács ülésén bejelentette a Magyar Tanácsköztársaság kormányának lemondását, Peidl Gyulát nevezték ki az új kormány elnökévé, amelyben kizárólag szociáldemokraták foglaltak helyet. Politikájának célja a polgári demokratikus rendszer megteremtése és a magántulajdon visszaállítása volt. A bécsi antantmegbízottak ígérete ellenére kormányát nem ismerték el, a konzervatív körök, a parasztság és a kispolgárság képviselői pedig nem akartak vele együttműködni. A román csapatok eközben kihasználták a magyar hadsereg teljes felbomlását, és gyors ütemben nyomultak előre, augusztus elején már Budapestet is megszállták. Fegyverszüneti tárgyalásokat kezdett a románokkal, akik súlyos feltételeket támasztottak, de megtárgyalni már nem maradt ideje, mert kormányát ellenforradalmi puccs útján augusztus 6-án megdöntötték. Ezután újra a nyomdászszakszervezet elnöke lett, és az MSZDP újjáalakításában játszott döntő szerepet. Egyre súlyosabb fenyegetések érték a szélsőjobboldal részéről, így november 18-án külföldre menekült. 1921. novemberében tért vissza Budapestre, átvette a nyomdászszakszervezet és az Általános Fogyasztási Szövetkezet vezetését, valamint az MSZDP vezetőségének tagja lett. 1922-től 1931-ig nemzetgyűlési, majd országgyűlési képviselő és a párt parlamenti képviselőcsoportjának vezetője volt. Az 1931. évi választásokon már nem indult, visszavonult az aktív politizálástól, tisztségei közül csak a szövetkezet vezetését tartotta meg. Több mutatása

Teljes esemény 0

1873. 04. 04. Született Történelem Magyar

316 éve

1710 – Megszületett Klimo György, Pécsi püspök, az első nyilvános magyarországi könyvtár megalapítója.

Könyvgyűjtő, a tudomány és irodalom pártfogója. Papi pályafutásának csúcsaként, 1751. július 31-én Mária Terézia püspöki méltósággal ruházta fel. Egyetemalapítási szándékának maradandó eredménye lett a tettyei papírmalom és az Engel-féle nyomda létesítése, egy csillagvizsgáló kialakítása, valamint a máig nevét viselő magyarországi első nagy nyilvános könyvtár létrehozása. A püspöki palotában lévő Pécsi Püspöki Könyvtárat tette nyilvánossá 1764-ben. Eredeti tervei szerint egyetemi könyvtárnak alakította ki, mert azt remélte, hogy valamikor újra egyetem létesülhet Pécsett, így abban nem csak vallási könyvek, hanem minden tudományág kötetei megtaláhatók voltak. A könyvtárat 15 ezer kötettel gyarapította, sok, a magyar történelemre vonatkozó oklevelet szerzett meg, numizmatikai gyűjteményt is létesített a könyvtár mellett. A nyilvánossá tett gyűjteményt kölcsönző könyvtárnak alakította ki, amelynek köteteit diákok, a város polgárai ingyenesen használhatták meghatározott napokon.A könyvtár legnevesebb olvasója Mária Terézia királynő volt, aki Kaunitz kancellár közvetítésével kölcsönzött ki könyveket. Meghalt Klimo György, Pécsi püspök, az első nyilvános magyarországi könyvtár megalapítója. Több mutatása

Teljes esemény 0

1710. 04. 04. Született Érdekes Irodalom Magyar