Született kategória
88
éve
78
éve
1948 – Megszületett Horváth Iván irodalomtörténész, szerkesztő, az MTA doktora, aki 1995-ben az INteRNeTTo egyik alapítója volt.
Az MTA Irodalomtudományi Intézetében dolgozott, a szegedi és a pécsi egyetemen, az ELTE-n és a a párizsi Université de la Sorbonne Nouvelle-n tanított. Megalakította a Reneszánszkutatások Posztgraduális Központját (CHER), majd 1998-ban a Bölcsészettudományi Informatika Alapprogramot, az irodalmi szövegek számítógépes feldolgozásának első magyarországi kutatóhelyét és oktatási központját. Kutatócsoportjával 1976-ban kezdett el dolgozni Szegeden a Régi magyar vers repertóriumán, melynek számítógépes változata (1979), majd az internetes változata (1993) a világ első ilyen jellegű adatbázisa volt. Szintén ő készítette tanítványaival közösen a világ első online kritikai kiadását, Balassi Bálint verseiből(1993). Főszerkesztője volt a nyomtatásban 2007-ben megjelent A magyar irodalom történetei című kézikönyv hálózati változatának, majd a 2021-ben megjelent online Magyar irodalomtörténetnek. Új irányt adott az ómagyar szövegemlékek értelmezésének, az általa vezetett kutatáson alapul a Pray-kódex kiadása. Az 1989-es rendszerváltáskor a 2000 című irodalmi és társadalmi havilap egyik alapító szerkesztője volt, 1995-ben részt vett az INteRNeTTo című internetes folyóirat megindításában. Szerzőtársaival két gimnáziumi irodalomtankönyve is megjelent. Az irodalom mellett a komolyzenei felvételek, a hifi-rendszerek és a fényképezőgépek világa is érdekelte. Több mutatása
76
éve
1950 – Megszületett Bangó Margit Kossuth-díjas roma előadóművész.
Zenészcsaládba született Szabó Margit néven, édesapja cimbalmozott, édesanyja énekelt. 1967-ben jelentkezett a Magyar Rádió tehetségkutató versenyére, mely után a rádió felvételeket készített vele. Az 1980-as években Horváth Pistával közös műsora volt az állami televízióban. Az 1990-es évek elején a 100 Tagú Cigányzenekar szólistája lett, akikkel együtt 2001-ben Magyar Örökség díjban részesítette a köztársasági elnök. A repertoárját meghatározó cigánydalok mellett magyar nótákat és örökzöld dalokat ad elő. A Magyar Köztársaság Érdemrendjével is értékelték kimagasló művészetét. Több mutatása
74
éve
1952 – Megszületett Gary Moore ír rock- és blues gitáros.
Teljes nevén: Robert William Gary Moore Belfast, Észak-Írország, 1952. április 4. – Estepona, Spanyolország, 2011. február 6. Sok híres zenésszel készített felvételt, köztük a Cream két tagjával, Jack Bruceszal, valamint Ginger Bakerrel, George Harrisonnal, B. B. Kinggel. Rengeteg gitárosra volt hatással. Példaképei Jimi Hendrix és John Mayall, valamint közvetlen mentora, Peter Green, a Fleetwood Mac gitárosa voltak. Több mutatása
55
éve
1971 – Megszületett Végh Zoltán válogatott labdarúgó, kapus, aki a legtöbbször szerepelt NB I-es mérkőzésen.
A magyar labdarúgók közül egyedülálló módon 8 szövetségi kapitány idejében is pályára lépett a válogatottban. 2011. augusztus 21-én 570. alkalommal szerepelt NB I-es bajnoki mérkőzésen. Több mutatása
198
éve
1828 – Megszületett Margaret Oliphant skót írónő.
Könyveiben az angol társadalomról írt (Salem Chapel).
122
éve
112
éve
1914 – Megszületett Marguerite Duras francia próza-, dráma- és forgatókönyvíró (A szerető).
Gia Dinhben, Indokínában született. Indokínában élt 1931-ig, majd 1935-től 1941-ig a gyarmatügyi minisztérium titkára volt. 1943. óta írt, 1954-ben Jean Cocteau-díjat kapott, 1973-ban megkapta a Filmakadémia Nagydíját. 1984-ben Concourt-, 1986-ban Hemingway-díjjal tüntették ki. Főbb műveiből: "Les Impudents", "La marin de Gibraltar", "Des Journées entiéres dans las arbes" (magyarul "Naphosszat a fákon" címmel jelent meg), "Moderato cantabile", "L'Aprés-midi de Monsieur Andesmas" (magyarul "Andesmas úr délutánja" címmel jelent meg), "L'Amante anglaise" (magyarul "Oroszlánszáj" címmel jelent meg), "La femme du Gange", "Savannah Bay". 1959-es "Hiroshima, mon amour" és az 1975-ös "India Song" című filmek forgatókönyvével, valamint az 1984-ben megjelent "L'Amant" (magyarul 1987-ben "A szerető") című regényével vált nemzetközileg ismertté. Több mutatása
107
éve
1919 – Megszületett Tiszay Magda Kossuth- és Liszt-díjas operaénekesnő.
1944-től a Magyar Állami Operaház tagja, 1962-ben külföldre távozott. Vendégszerepelt a müncheni, bonni, kölni, kijevi, moszkvai és kolozsvári operákban. Több mutatása
106
éve