Született kategória
92
éve
196
éve
1830 – Megszületett Christina Georgina Rossetti, az angol női költők egyik legkiemelkedőbb egyénisége.
Ismertebb szerelmes verse az "Emlékezz" (Kosztolányi Dezső fordításában), valamint "fantasy"-verse, a "Goblin Market" a kor egyik klasszikus viktoriánus alkotása volt. Több mutatása
64
éve
41
éve
1985 – Megszületett Frankie Muniz színész (Kutyám, Skip; ÖcsiKém).
Ridgewood-ban (New Jersey, USA) született.
221
éve
1805 – Megszületett Entz Ferenc Miklós Lajos orvos, pomológus, szőlész és kertész, az MTA levelező tagja, aki a magyar borászat tudományos hátterét teremtette meg.
Fia idősb. Entz Géza biológus, zoológus, egyetemi tanár és unokája ifj. Entz Géza zoológus, egyetemi tanár.
192
éve
1834 – Schweinfurtban megszületett Mechwart András tervezőmérnök, feltaláló.
Mechwart András 1855-ben szerzett mérnöki oklevelet, és 1859-ben került Budára, ahol a Ganznál lett felügyelő. Mechwart itt hamarosan műszaki- majd vezérigazgató lett, a Ganz pedig irányítása alatt az ország vezető gépgyárává fejlődött. 1878-ban ő létesítette a villamos részleget, és szakadatlan fejlesztőmunkát folytatott. Legfontosabb találmányaival a malomipar fejlesztését alapozta meg, a forgó eke tökéletesítésén haláláig dolgozott. Nevéhez fűződnek még az oldható tengelykapcsolók és a villamos fadöntő gépek is. Több mutatása
99
éve
1927 – Megszületett Sergio Corbucci olasz filmrendező (Django, Kincs ami nincs).
Elsősorban a "spagettiwestern" (vagyis európai, elsősorban olasz készítésű, de a vadnyugati amerikáról szóló film) műfajában alkotott. Testvére, Bruno Corbucci szintén rendezői pályán tevékenykedett. A legjobb barátja volt Sergio Leonénak, aki szintén európai westernfilmeket készített, azonban Corbucci western-világa sokkal sötétebb, a cselekmény jóval erőszakosabb és a légkör is igen nyomasztó. Szürrealista és apokaliptikus látásmódja mellett igen jellemző rá a fekete humor.Forgatott Franco Neroval (Django) Terence Hillel és Bud Spencerrel (És megint dühbe jövünk, Kincs, ami nincs), Hillel (Szuperzsaru), majd Anthony Quinn, Adriano Celentano és Corinne Cléry főszereplésével a Blöff című akcióvígjátékot. Több mutatása
85
éve
1941 – Megszületett Sebek Miklós magyar-amerikai szobrász.
Névváltozat: Miklos L. Sebek. Sóskúton született december 6-án, azaz Miklós napján, a család a régi szokást követve a születése napjának szentjéről nevezte el. Realista figurális szobrokat és domborműveket, valamint absztrakt szobrokat és ékszereket is készít. 1970 óta él New Jersey-ben. Több mutatása
82
éve
1944 – Megszületett Kőszegi Imre, Liszt Ferenc-díjas dobos, zeneszerző, a Magyar Jazz Szövetség elnöke, a Zeneakadémia Jazz Tanszékének ütőtanára.
A Magyar Jazz Szövetség elnöke 2002–2008 között.
80
éve