Született kategória
149
éve
133
éve
1893 – Megszületett Battista Pininfarina olasz sportkocsitervező és -építő.
Eredeti nevén: Giambattista Farina
124
éve
1902 – Megszületett Illyés Gyula Kossuth-díjas költő, író, műfordító, szerkesztő, az MTA tagja.
Eredeti nevén: Illés Gyula A Digitális Irodalmi Akadémia megalakulásától annak posztumusz tagja. Felsőrácegrespusztán (Sárszentlőrinc) született 1902. november 2-án. Édesapja Illés János (1870-1931), uradalmi gépész, édesanyja Kállay Ida (1878-1931). Ferenc és Klára után 3. gyermekként született. Az elemi iskolát a pusztai népiskolában kezdte, majd 1912-ben, amikor a család Simontornyára költözött, ott fejezte be. A gimnázium alsó osztályait több helyen végezte: Dombóváron, Bonyhádon és abudapesti Munkácsy Mihály utcai gimnáziumban. 1916-ban szülei különváltak, anyjával Budapestre költöztek. 1921-ben érettségizett. 1918-1919-ben részt vett baloldali diák- és ifjúmunkás mozgalmakban, ott volt a románok elleni szolnoki csatában. 1920. december 22-én jelent meg első verse (El ne essél, testvér) név nélkül aNépszavában. 1921 őszétől a budapesti egyetem magyar?francia szakos hallgatója volt. Illegális tevékenységéért várható letartóztatása elől 1921 decemberében sikerült Bécsbe távoznia, majd Berlinen és a Rajna-vidéken át 1922. április 24-én érkezett Párizsba. Alkalmi állások után egy könyvkötőműhelyben dolgozott. Egy ideig a Sorbonne hallgatója volt. 1923-ban első cikkeit, fordításait az Ék és a Ma közölte. 1926 nyarán amnesztia nyomán hazaérkezett. Fő fóruma a Kassák Lajos által szerkesztett Dokumentum, majd a Munka lett. 1927-1930-ban a Phőnix Biztosító Társaság hivatalnoka volt. 1927. november 16-án megjelent első kritikai írása a Nyugatban. 1928-tól a Nyugat rendszeresen közölte verseit, cikkeit. Barátságot kötött József Attilával, Németh Lászlóval, Szabó Lőrinccel, Erdélyi Józseffel. Első kötete a Nyugatkiadásában jelent meg (Nehéz föld, 1928). 1931. május 1-jén Budapesten feleségül vette Juvancz Irma gyógytornatanárnőt. Vezetéknevét 1933-ban változtatta meg hivatalosan is Illésről Illyésre. 1934-ben az első írókongresszusra való meghívás alapján hosszabb utazást tett a Szovjetunióban. 1934-1938-ig a Válasz munkatársa, 1937. március 15-én egyik alapítója a Márciusi Front-nak, részt vett a Front szervezésében. 1937-től a Nyugattársszerkesztője; 1944-ig a Nemzeti Bank sajtóreferense francia mezőgazdasági ügyekben; elvált Juvancz Irmától. 1939-ben feleségül vette Kozmutza Flórát, akitől Mária nevű lánya született. 1941-ben, Babits Mihály halála után a Nyugat örökébe lépőMagyar Csillag szerkesztője. Magyarország német megszállása után 1944 márciusától Németh Lászlóval a Dunántúlon és Budapesten bujkált. Mint kiemelkedő közéleti személyiség, az alakuló Ideiglenes Nemzetgyűlés tagjai közé emelte (vagyis választás nélkül lett nemzetgyűlési képviselő). Az 1945-ös választásokon már pártja országos listájáról jutott be, ahogy az 1947-es választásokon is. 1945-1946-ban a Nemzeti Parasztpárt egyik vezetője volt. 1945-1949 között a Magyar Tudományos Akadémia tagja is volt, amikor is politikai alapon sokakkal egyetemben őt is megfosztották tagságától. 1946 októberétől 1949 júniusáig a Válasz szerkesztője. Már 1946-ban felhagyott a gyakorlati politizálással, országgyűlési mandátumáról mégis csak 1948. november 16-ai hatállyal mondott le és csak az év legvégére vonult vissza teljesen a közélettől. Az 1956-os forradalom alatt október 31-én beválasztották a Petőfi Párt néven újjáalakított egykori Nemzeti Parasztpárt Irányító Testületébe. 1983. április 15-én hunyt el Budapesten. Több mutatása
120
éve
1906 – Megszületett Luchino Visconti olasz filmrendező (Rocco és fivérei).
Milánóban született. A neorealizmus egyik legjelesebb képviselője volt. A neorealizmus indította el az 1940-es években az olasz filmművészet megújulását. Célja volt belevinni a filmbe a társadalmi valóságot, feltárni a személyi konfliktusokat és a politikai társadalomra gyakorolt hatását. Visconti az 1947-ben forgatott "Vihar előtt" című filmjében amatőr színészekkel mutatta be a hasztalan próbálkozást, amelyet a szicíliai halászok folytattak a kizsákmányolás elkerülésére. A neorealizmus másik jeles képviselője, Roberto Rossellini a fasizmus elleni harcot ábrázolta az 1945-ben bemutatott "Róma nyílt város" és az 1946-os "Paisa" című filmjeiben. További filmjei: "Megszállottság", "Érzelem", "A párduc", "Elátkozottak", "Halál Velencében". Több mutatása
112
éve
1914 – Egerben megszületett Illés György operatőr, kiváló művész, aki több mint 100 filmben dolgozott.
1949-től a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanszékvezetőként tanított. Kétszeres Kossuth-díjas.
112
éve
104
éve
1922 – Megszületett Sebők György, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, professzor.
Az Indiana University School of Music professzora volt Bloomingtonban (Indiana, USA).
94
éve
88
éve
1938 – Megszületett Richard Serra amerikai szobrász, aki elsősorban helyspecifikus, nagyméretű absztrakt szobrairól ismert.
Munkái elsősorban a posztminimalizmushoz kapcsolódnak. Szobrait természeti és városi környezetbe is illesztette.
82
éve