Dávid névnapja

December 30.

230 éve

1796 – Megszületett ifj. Wesselényi Miklós báró, író, az "árvízi hajós".

A magyarországi reformellenzék vezetője volt. 1833-ban a császári cenzúra miatt Bukarestben kiadatja a Balitéletekről című nagy sikerű könyvét, amely hosszú éveken keresztül tiltott könyvként lett indexelve. Az árvízi hajós nevet az 1838-as pesti árvíz során a mentési munkákban való áldozatkész munkájáért kapta. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Történelem Irodalom Magyar

178 éve

1848 – Bezárta kapuit Teleki Blanka leánynevelőintézete.

Brunszvik Teréz unokahúga, Teleki Blanka grófnő 1846-ban nyitott intézetet Budapesten, hogy művelt, a magyar nyelv és nemzet iránt elkötelezett úrilányokat neveljen. Ez volt az első leánynevelde, ahol szaktanárok tanítottak, többek közt Leöwey Klára és a későbbi szabadságharcos Vasvári Pál. Teleki a korszerű nőnevelés mellett a női egyenjogúságért is küzdött. 1848 végén, Pest kiürítésekor intézete bezárta kapuit, ő pedig Leöweyvel Debrecenben és Szegeden pénzzel és élelemmel segítette a sebesülteket. A harcok után menekülteket bújtatott és külhoni forradalmi körökkel levelezett, emiatt a bécsi rendőrség 1851-ben letartóztatta. Két évig raboskodott saját intézetével szemben, az Újépületben, majd 1853-ban a haditörvényszék 10 év fogságra ítélte, elsődlegesen magyar szellemű leánynevelés vádjával. Bezártságának hatodik évében amnesztiával szabadult 1857-ben, ezután párizsi rokonaihoz költözött. A francia fővárosban halt meg 1862-ben, sírja a montparnasse-i temetőben található. Több mutatása

Teljes esemény 0

Érdekes Magyar

146 éve

1880 – Megszületett Földes Dezső kétszeres olimpiai bajnok vívó.

1900-tól a Fővárosi Vívó Club, majd a MAC (Magyar Atlétikai Club) vívója volt. Az olasz Angelo Toricelli vívómester tanítványaként kard- és tőrvívásban egyaránt versenyzett. Egyetlen magyar bajnoki címét tőrvívásban nyerte, de nemzetközi versenyeken jelentős sikereit kardvívásban érte el. Az 1908. évi, majd az 1912. évi nyári olimpiai játékokon is tagja volt az olimpiai bajnoki címet nyert magyar kardcsapatnak. Még aktív sportolóként a budapesti egyetemen sebészi oklevelet szerzett. 1912-ben kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba és Clevelandben szegényeknek szanatóriumot nyitott és két rendelőt tartott fenn az amerikai és a magyar negyedben is. Az 1932. évi nyári olimpiai játékok vívóversenyein zsűritagként vett részt. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Sport Magyar

104 éve

1922 – Létrejött az Orosz Szovjet Köztársaság, a Szovjetunió.

Tagjai: az Oroszországi SZSZK, Ukrajna, Kaukázusontúl, Belorusszia. Később lett tag az Üzbég, a Türkmén (1924) és a Tadzsik SZSZK (1929).Az oroszországi polgárháború befejezése után a moszkvai I. Összoroszországi Szovjet Kongresszuson az orosz, az ukrán, a Kaukázuson túli és a fehérorosz szovjet köztársaságok küldöttei elhatározták a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének megalakítását. Megválasztották a végrehajtó testületet, amelynek elnöke - és egyúttal az állam elnöke - Mihail Ivanovics Kalinyin lett. A központi államhatalom feladatai közé tartozott a külpolitika, a honvédelem, az igazságügy, a gazdaság és a népművelés irányítása, a tagállamoknak azonban a központi szervek mintájára megvoltak a saját igazgatási szerveik. A törvényhozó hatalom az Összoroszországi Szovjet Kongresszus kezében volt. A megalakulás formaságairól szóló jelentést Joszif V. Sztálin, a kommunista párt főtitkára terjesztette be Vlagyimir I. Lenin távollétében, akit december 16-án már másodszor ért agyvérzés. Az újonnan megalakított SZSZSZK-ban 134 millió ember élt, 82% vidéken, akár a cári időkben. A szovjet vezetés átfogó erőfeszítéseket tett új iparának kiépítésére a "kommunizmus = szovjethatalom + a vidék villamosítása" jelszó jegyében. Ehhez tartozott az "új gazdasági politika" ("Novaja Ekonomicseszkaja Polityika" - NEP) korlátozott magángazdasággal, és az egész ország áramellátásának tervével. Több mutatása

Teljes esemény 0

Történelem

82 éve

1944 – Meghalt Richter Gedeon gyógyszergyáros, vegyész.

Richter Gedeon 1901-ben megvásárolta Buda-pesten a Sas Gyógyszergyárat, ahol a gyógyszerek magyarországi iparszerű előállítására laboratóriumot rendezett be, s Magyarországon elsőként kezdte meg - főként állati szervekből készült - organoterápiás készítmények előállítását. Ebből fejlesztette ki, s 1907-ben Kőbányán megalapította a róla elnevezett gyógyszergyárat. Kiváló, külföldön is elismert gyógyszereket kísérletezett ki és gyártott. Londonban és Bukarestben leányvállalatot szervezett, 34 államban bizományi raktárt létesített. A faji üldözés erősödésével előbb kitiltották a gyárából, majd egy időre újból visszaengedték. A fasizmus áldozata lett, halálának pontos időpontja bizonytalan. Több mutatása

Teljes esemény 1

Meghalt Magyar

41 éve

1985 – Meghalt Márkus László Kossuth-díjas színész, kiváló művész.

Sokoldalú, rendkívüli tehetségű művész volt, jellegzetes humorát bohózatokban, vígjátékokban mutatta meg, de mély jellemláttató képessége a drámai szerepekben is utánozhatatlanul érvényesült. Számtalan film- és televíziós szerep, rádiófelvétel őrzi munkáját. Filmen először az Ütközet békében című 1951-es alkotásban tűnt fel, majd olyan klasszikusokkal folytatta, mint a Két félidő a pokolban, A tizedes meg a többiek, a Régi idők focija vagy Az ötödik pecsét Király Lászlója. 1945. december 21-én Zilahy Lajos 12. óra című darabjában lépett először színpadra. 1951. november 1-jén a debreceni Csokonai Színház tagja lett. 1957-től haláláig a fővárosi Madách Színház tagja volt. 1975 őszén jelentkezett betegsége: leukémiában szenvedett. 1982-ben megműtötték, ezután felgyógyult és újra játszott. 1985. december 30-án a szilveszteri tévéműsor felvétele után, öltözőjében hunyt el. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Film/Média Magyar Színház

1987 éve

39 – Megszületett Titus császár, a Flavius-dinasztia szeretett, megbecsült uralkodója.

Titus apjának, Vespasianus római császárnak, a Flavius-dinasztia megalapítójának utódjaként 79-től uralkodott. 70 szeptemberében leverte a zsidók felkelését a júdeai római uralom ellen, elfoglalta és lerombolta Jeruzsálemet. A zsidók inkább isten segítségében bíztak, mint a Heródes által épített erős városfalakban. Titus felégettette a kapukat, felgyújtatta a templomot, ahol a nép gyülekezett. A lakosság nagy része életét vesztette, sokan fogolyként Rómába kerültek, a túlélők elmenekültek. Ezzel befejeződött a 66 óta tartó "zsidó háború". Titus császár csak két évig uralkodott, de megfontolt politikai döntései miatt nagy szeretet övezte. Halála után fivére, Domitianus követte a trónon. A Flavius-dinasztia uralkodása 69-96, Vespasianus (69-79) és fiai: Titus (79-81) és Domitianus (81-96) idején jelentős építkezések voltak Rómában. 80-ban Titus császár nyolc évi építés után befejeztette a Colosseumot és ünnepi játékokkal nyitotta meg, megépíttette a Titus termákat. Titus halála után a senatus és a nép márvány diadalívet állíttatott tiszteletére és dicsőségére Jeruzsálem elfoglalásáért. Több mutatása

Teljes esemény 1

Született Történelem

93 éve

1933 – 58 éves korában meghalt Vágó László építész, a magyarországi szecessziós építészet kiemelkedő alakja.

Eredeti nevén: Weinberger László. Öccsével, Vágó Józseffel közösen dolgozott 1902-1911 között. Nevezetes munkái: budapesti Nemzeti Szalon (1906), a Gutenberg-ház (1906), a Feld-féle Városligeti Színkör (1908), az Árkád-bazár (1908), valamint a debreceni Alföldi Takarékpénztár Székházát (1911). Később bérházak, villák, illetőleg színházak tervezésével foglalkozott (a budapesti Attila út bérházai, 1911–14; a miskolci Nemzeti Színház, a budapesti Vígszínház és a Parisiana mulató átépítése). Az 1920-as évek végén Faragó Ferenccel együtt tervezte meg a budapesti Dohány utcai zsinagóga kultúrházát, a temetőudvart valamint a hősök templomát. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Alkotás Magyar

16 éve

2010 – 61 éves korában, Szent Péterváron meghalt Bobby Farrell, a Boney M együttes énekese.

A 70-es évek legendás diszkóegyüttesének énekese halála előtti este fellépett az oroszországi városban. Holttestére a szálloda személyzete talált rá csütörtök reggel, miután nem válaszolt a reggeli ébresztésre. Ügynöke, John Seine szerint Farrell szerda esti fellépése előtt és után is légzési nehészségekre panaszkodott. A 61 éves korában elhunyt, arubai származású Roberto Alfonso Farrell tinédzserkorában hagyta el a karibi szigetet, hogy tengerészként dolgozzon - így jutott el Európába is. Németországban később DJ-ként kereste a kenyerét, míg fel nem fedezte az induló Boney M formáció számára Frank Farian - 1974-ben ő lett az együttes egyetlen férfitagja, és ugyan a dalok lemezfelvételeinél nem volt jelen, az élő fellépéseken mégis részt vett, ezzel pedig a banda emblematikus tagjává vált. Öt éven belül az együttes további tagjaival - Liz Mitchell-lel, Maizie Williamsszel és Marcia Barrette-tel - együtt hatalmas sikereket aratott, ekkorra már megismerte a világ a Daddy Cool, By the Rivers of Babylon, illetve a Sunny című slágereket. Bobby Farrell a zenekar 1986-os feloszlása után szólókarrierbe kezdett, a Boney M utáni 15 éves pályafutása alatt "kiérdemelte a Diszkó Királya címet" - olvasható róla saját honlapján. A Hollandiában élő előadóművész haláláig turnézott, illetve egy újabb lemez kiadására készült. "Szeretek jól kinézni a színpadon és kiadni az energiámiat az előadások alatt. Még mindig felveszem a flitteres ruháimat és mellettem a (vokálos) lányok mindig elbűvölően néznek ki" - idézték honlapján. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Zene

15 éve

2011 – 77 éves korában meghalt Garas Dezső, magyar színész, rendező; a Nemzet Színésze.

Kétszer kapott Jászai Mari-díjat, SZOT-, Kossuth-, Pro Arte Budapest díjas érdemes és kíváló művész. Pályafutását 1957-ben a Nemzeti Színháznál kezdte, 1965-től 1980-ig a Madách Színház tagja, majd a Mafilm munkatársa és a Magyar Színházművészeti Szövetség elnökségi tagja volt. 1990 óta a szolnoki Szigligeti Színház tagja. Szerepeiből: Pápa (Brecht: Galilei), Dauphin (G. B. Shaw: Szent Johanna), Félszeg Pisti (Örkény: Pisti a vérzivatarban), Prospero (Shakespeare: A vihar), José Arcadio Buendia (García Márquez: Száz év magány), filmjeiből: Elsietett házasság, A revizor, A gyilkos a házban van, Régi idők focija, Abigél I-III., Szerencsés Dániel, A legényanya. (rendező is) Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Film/Média Magyar Színház