Ma Marcell névnapja van

Született kategória

82 éve

1944 – Nagyváradon megszületett Knézy Jenő sportújságíró.

1944. augusztus 19-én született Nagyváradon. Az Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Karán 1969-ben szerzett diplomát.1962-től a Központi Élelmiszeripari Kutatóintézetben dolgozott, 1969-től a Budapesti Mezőgazdasági Gépgyár üzemmérnöke volt. A hatvanas években ifjúsági válogatott kosárlabdázó volt. Ezt követően sportújságíróként dolgozott, harmincegy évet töltött a Magyar Televízió sportosztályán riporterként, főmunkatársként, rovatvezetőként, illetve főszerkesztőként. Állandó kommentátora volt a nyári, illetve téli olimpia eseményeinek, labdarúgó világ- és Európa-bajnokságoknak, válogatott és nemzetközi kupamérkőzéseknek csakúgy, mint számtalan hazai bajnoki összecsapásnak. Társszerzője volt az 1979-ben megjelent "Foglalkozásunk: sportriporter" című könyvnek. 1993 és 1997 között a kosárlabda szövetség társelnöke, 1997-től a Magyar Sportújságírók Szövetségének alelnöke volt. 2003 májusában a Magyar Televízió főmunkatársaként életműdíjat vehetett át az MTV elnökétől. Medgyessy Péter kormányfő javaslatára Mádl Ferenc köztársasági elnök ugyancsak 2003 májusában a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adományozta Knézy Jenőnek "több évtizedes, kimagasló sportújságírói és sportriporteri pályafutásáért". Súlyos betegség után, 2003 június 17-én, kedden 18 óra 40 perckor érte a halál. Több mutatása

Teljes esemény 0

1944. 08. 19. Született Sport Magyar

75 éve

1951 – Megszületett John Deacon brit zenész, a Queen rockegyüttes basszusgitárosa.

Teljes nevén: John Richard Deacon. Az együttes négy tagja közül Deacon volt a legfiatalabb, ő csatlakozott a legkésőbb a zenekarhoz és ő is írta a legkevesebb dalt. Ennek ellenére társaihoz hasonlóan több nagy sikerű dalt írt: You’re My Best Friend, Another One Bites the Dust és I Want to Break Free. Alkalmanként ritmus és akusztikus gitáron, és billentyűsökön is játszott. Az 1990-es évek végén visszavonult a zenei üzletből, a Queen + Paul Rodgers koprodukcióban sem vesz részt. Több mutatása

Teljes esemény 0

1951. 08. 19. Született Zene

73 éve

1953 – Megszületett Póka Egon basszusgitáros, zeneszerző, a Hobo Blues Band tagja.

Teljes nevén: Póka Egon Benedek. Máté Péter díjas.1970-től az Olympia zenekarban Charlieval és Tátrai Tiborral, majd a Tűzkerékben Radics Bélával zenélt. 1978-tól 1993-ig a Hobo Blues Band tagja volt, 1997-től 2009-ig a P. Mobilban játszott, legutolsó zenekara a Póka Egon Experience volt. A legendássá vált Vadászat című Hobo-album dalait Tátrai Tiborral írták a szólógitáros horgásztanyáján. Több mutatása

Teljes esemény 0

1953. 08. 19. Született Zene Magyar