Nő kategória
57
éve
12
éve
2014 – Meghalt Lauren Bacall, Golden Globe-díjas amerikai színésznő, aki Humphrey Bogart felesége volt.
Eredeti nevén: Betty Joan Perske. Humphrey Bogart felesége volt 1945 és 1957 között. Ismertebb filmjei: Hogyan fogjunk milliomost? (1953), Formatervezett nő (1957). Több mutatása
208
éve
1818 – Megszületett Lucy Stone amerikai feminista, a nők jogainak pártfogója.
Az első ismert nő volt, aki házassága után megtartotta a leánykori nevét. 1869-ben Susan B. Anthonyval megalapította a "National American Woman Suffrage Association"-t. A történelmi feminizmus az 1650-es években kezdődött Amerikában, ahol a földtulajdonos hölgyek (pl. Margaret Bent) - hivatkozva Angliára, ahol nő lehet a király - kísérletet tettek arra, hogy képviselőként bejussanak a Törvényhozásba. Angliában Mary Wollstonecraft indította sikeres útjára az újkori nőjogi mozgalmakat, akinek 1792-ben megjelent "A Vindication of the Rights of Woman" című munkája komoly feltűnést keltett Londonban. Később a legfelső szellemi körökben is terjeszteni tudta álláspontját, de forradalmi hangvételű követelései miatt sokáig elfogadhatatlan volt. Az 1789-es francia forradalom idején sem foglalták törvénybe a női republikánus klubok követeléseit: a Szabadság, Egyenlőség, Testvériség mindenkire való kiterjesztését nemtől függetlenül. Az Amerikai Egyesült Államokban Lucretia Mott és Elizabeth Cady Stanton ezt a harci szellemet követték. 1848-ban a New York államban lévő Seneca Fallsban konferenciát hívtak össze, megszervezték a "Women's Right Convention"-t, a mindenkori női jogvédő mozgalmat. A Seneca Falls-i nyilatkozat a nők választójogáért, a tulajdonra való jogért, a válóperi szabályok megváltoztatásáért és azért szállt síkra, hogy a nők bárhol tanulhassanak, bármely pályán működhessenek. Több mutatása
78
éve
1948 – Megszületett Kathleen Battle, amerikai Grammy-díjas szoprán opera-énekesnő.
Az amerikai opera-énekesnőt világszerte korunk egyik legkitűnőbb koloratúr szopránjának tartják. 1972-ben debütált a Two Worlds Fesztiválon Spoletoban, Olaszországban. 1976-ig már Amerika jelentősebb operaházaiban énekel. 1977-ben a Metropolitan Operában lép fel. Számos felvételt készített, 1986. és 1993. között 5 Grammy-díjat nyert. Több mutatása
82
éve
1944 – Megszületett Divina Galica brit sportolónő, aki síelőként téli olimpián, autóversenyzőként Forma 1 versenyen szerepelt.
Más forrás szerint a születési éve 1946.Négyszer szerepelt különböző síszámokban Téli Olimpián, 1964-ben, 1968-ban, 1972-ben és 1992-ben. Forma 1 versenyző volt 1978 és 1980 között. Több mutatása
58
éve
40
éve
1986 – Meghalt Járitz Józsa festőművésznő.
1924-től 1930-ig tánctanár volt Párizsban, itt rendszeresen kiállította műveit a Függetlenek Szalonjában. 1931-ben hozta létre 13 másik festőnővel együtt a Magyar Képzőművésznők Egyesülete Új Csoportját. Több mutatása
224
éve
1802 – Megszületett Letitia Landon angol költő, regényírónő, aki a szenvedélyes szerelemről írt.
Abban a korban írt ilyesmiről, amikor a női témák korlátozva voltak.
60
éve
1966 – Megszületett Halle Berry amerikai színésznő, modell és szépségkirálynő (A kardhal, A Flinstone család).
Édesapja Jerome Berry, édesanyja Judith Ann Hawkins ápolónő. Testvére, Heidi. Színészi karrierje előtt számos szépségversenyen vett részt: 17 évesen (1985) megnyerte a Miss Tini Amerika versenyt, majd egy évvel később 1986-ban a Miss USA World-öt. Ekkor (1989) már szerepelt a Living Dolls című sorozatban. Első komolyabb szerepe a Jungle Fever c. filmben volt 1991-ben. Ezt követte a The Flintstones (1994), a Nyomd a sódert! (1998), X-Men (2000) és annak folytatásai, a Szörnyek keringője (2001) és a Halj meg máskor! (2002). Díjai között tudhatja az Arany Málna-díjat is, amit a legrosszabb színésznő kategóriában kapott a Macskanő címszerepének megformálásáért. 1993 és 1997 között David Justice basbell-játékos, majd 2001 és 2005 között Eric Benét zenész felesége volt. 2005 óta Gabriel Aubry modellel él együtt, aki tíz évvel fiatalabb a színésznőnél. 2008. március 16-án, 42 éves korában Halle Berry világra hozta első gyermekét, aki a Nahla Ariela Aubry nevet kapta. Érdekességek - Ő az első feketebőrű színésznő, aki főszerepért Oscar-díjat kapott. - Cukorbeteg. - A középiskolában aktív társadalmi életet élt, az iskolaújság szerkesztője, osztályelnök, szurkolókórus-vezető és bálkirálynő is volt. - Az 1990-es években az akkori partnere megütötte, emiatt az egyik fülére rosszabbul hall. Több mutatása
43
éve