Ma Helén névnapja van

Nő kategória

73 éve

1953 – Budapesten megszületett Kánya Kata színművésznő, műsorvezető.

Pályafutását a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után 1976-ban a Nemzeti Színháznál kezdte, majd 1978-tól 1991-ig a Thália Színház tagja volt. 1991 óta műsorvezetőként dolgozik. Szerepeiből: Nagy Katalin (Pelle: Casanova), Azazello (Bulgakov: A Mester és Margarita), Marie-Madeleine (Salacrou: Túl tisztességes hölgy), filmjeiből: Egy őrült éjszaka, Árvácska, Mesék az ezeregyéjszakáról, Ki látott engem?, Kojak Budapesten, Autósiskola. Több mutatása

Teljes esemény 0

1953. 08. 11. Született Film/Média Nő Magyar

72 éve

1954 – Baján megszületett Dávid Ibolya jogász, politikus, Igazságügyminiszter (1998-2002), az MDF volt elnöke.

Két testvére van, Dávid Sándor és Dávid Attila. Férje dr. Barbalics Miklós, közjegyző. Két gyermeke született Berta és Miklós. Az általános és középiskolát Baján végezte, 1972-ben a Tóth Kálmán gimnázium és Vízügyi Szakközépiskolában érettségizett. Ezt követően közel három évig szőtteskészítéssel foglalkozott. 1975-től a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán kezdett tanulni, ahol 1981-ben diplomát szerezett. 1981. óta családjával Tamásiban él. 1989. január óta tagja az MDF-nek. Más pártnak tagja nem volt. Az 1990. évi országgyűlési képviselőválasztás második fordulójában Tolna megye 5. számú választókerületében képvisel?vé választották. 1990. májustól két évig az Országgyűlés választási és mandátumvizsgáló bizottságának, valamint 1994. szeptember 24-től az ügyrendi bizottságnak volt tagja, az utóbbinak 1992. szeptemberétől a ciklus végéig elnöke. 1992-től 1997-ig az MDF Tolna megyei elnöke volt. 1998. július 8-tól. 2002-ig igazságügyi-miniszter volt. 1999. január 30-án az MDF elnökévé választották. Több mutatása

Teljes esemény 0

1954. 08. 12. Született Történelem Nő Magyar

195 éve

1831 – Megszületett Helena Petrovna Blavatsky orosz írónő, fordító, teozófus, aki társalapítója volt a Teozófiai Társaságnak.

Az 1875-ben New Yorkban Henry Steel Olcott és Helena Petrovna Blavatsky vezetésével alapított társaság a teozófiát, egy panteisztikus filozófiai-vallási rendszert támogatta, amely az egész világot behálózó vallásos egyesülésért szállt síkra. A teozófusok világnézetét kívánták terjeszteni az egész emberiség körében az egyetemes vallási, filozófiai, művészeti és tudományos gondolkodás területén. A teozófusok céljukat humánus cselekedetekben, a legmagasabb erkölcsben és tökéletességben látják, és egy öt pontból álló világtörvényt vallanak magukénak: az egység, az ismétlődő visszatérés, a fejlődés, az okság és az azonosság törvényét minden lélekben az Istennel együtt. Több mutatása

Teljes esemény 0

1831. 08. 12. Született Nő Irodalom