Nő kategória
87
éve
297
éve
1729 – Megszületett Nagy Katalin orosz cárnő.
Felvilágosult uralkodó, a filozófusok barátja és opportunista, gyakorlati politikus, aki országát európai nagyhatalommá tette. Uralkodása alatt (1762-96) foglalta el Oroszország a Krím-félszigetet, Ukrajnát, Belorusziát, Litvániát, vett részt Lengyelország három felosztásában. Több mutatása
184
éve
1842 – Megszületett Kézmárszky Tivadar szülész, nőgyógyász, egyetemi tanár, a bábatörvény előkészítője.
A bábák és nővérek munkakörülményeinek javításáért dolgozott. Ő szervezte meg a magyar bábaügyi ellátást és indítványozta a korszerű szülésznői oktatás bevezetését. Megalapította a Bábaképző Intézetet, segédkezett a bábatörvény előkészítésében. Több mutatása
85
éve
147
éve
1879 – Megszületett Nannie Burroughs amerikai pedagógus.
A lányok számára nemzeti tanítóképzőt ("National Training School for Girls") alapított, és ennek munkájában gyakran közreműködött.
26
éve
2000 – Meghalt Báthory Júlia, Munkácsy- és Magyar Örökség díjas üvegművész, a magyar üvegművész-képzés megteremtője.
Francia néven: Juliette de Bathory. 1932-től 1939-ig Párizsban élt, a párizsi “Őszi Szalon” tagja és állandó kiállítója, 1938-ban Párizs város meghívott kiállító művésze volt. Párizsi stúdiója a La Girouette – Szélkakas – nevet viselte. A Bauhaus és az art déco ötvözésével kialakított egyéni stílusának jellemzői a színtelen, átlátszó, illetve foncsorozott síküveg alkalmazása, valamint a csiszolással létrehozott matt és fényes felületek váltakozása. Tárgyai többségükben enteriőr darabok. A húszas-harmincas években az elsők között alkalmazta a homokfúvás technikáját. 1949-ben kidolgozta egy üvegtervező és tanárképző szak koncepcióját az Iparművészeti Főiskolán, 1952-ben a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban létrehozta az üveg tanszakot. A Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja, 1952-től a MAOE, 1993-tól a MKISZ tagja, és a Széchenyi Irodalmi Akadémia valamint a Művészeti Akadémia rendes tagja volt. Több mutatása
63
éve
177
éve
1849 – Megszületett Bertha Benz, aki először vezetett autót hosszú távon.
Lánykori nevén Bertha Ringer. Felesége és üzlettársa volt az autót fejlesztő Karl Benznek. 1888-ban 106 km-t vezetett Mannheimből Pforzheimbe majd vissza. Több mutatása
141
éve
1885 – Megszületett Medgyaszay Vilma, Kossuth-díjas színésznő, kiváló művész.
Eredeti nevén: Stand, Aradon született.
130
éve