Ma Ede névnapja van

Nő kategória

71 éve

1955 – Megszületett Regőczy Krisztina jégtáncos, edző, kilencszeres magyar bajnok.

1961-től a Budapesti Petőfi, illetve a BSE (Budapest Sport Egyesület) műkorcsolyázója volt. Kezdetben egyéni műkorcsolyázásban, majd 1967-től Sallay Andrással jégtáncban versenyzett. 1970-től 1980-ig szerepeltek a magyar válogatottban. 1974-től valamennyi világ- és Európa-bajnokságon az első hat között végeztek. Pályafutásuk csúcsára 1980-ban érkeztek, amikor a Lake Placid-i téli olimpián ezüstérmesek, a dortmundi világbajnokságon aranyérmesek lettek. Amatőr pályafutásukat világbajnoki győzelmük után fejezték be. 1980-tól Sallay Andrással az amerikai Ice Follies és a Holiday on Ice jégrevü jégtáncosaként turnézott az Egyesült Államokban és Kanadában. 1984-ben történt visszavonulása után Bostonban jégtánciskolát nyitott, illetve Európában nemzetközi edzőtáborokat szervezett. Budapesten edzőként a magyar utánpótlás nevelésével is foglalkozott. 1996-tól a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) edzői bizottságának elnöke és jégtánc szakbizottságának vezetője lett. 1999-ben Budapesten Tornászda és Szépségház néven fitneszszalont nyitott. 2009-től a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének tagja, valamint a szervezet Nők a sportban bizottságának vezetője. 2010 októberében kinevezték a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség műkorcsolya, a jégtánc és a szinkronkorcsolya szakági sportigazgatójának. Több mutatása

Teljes esemény 0

1955. 04. 19. Született Nő Sport Magyar

135 éve

1891 – Megszületett Caresse Crosby, a modern melltartó feltalálója.

Lánynevén: Mary Phelps Jacob 1914-ben kapta meg a szabadalmat modern melltartójára. Az újítása az volt, hogy “a mellek ketté választódjanak”. Előtte a fehérneműk kényelmetlenek voltak, halcsontot, acél rudakat tartalmaztak. Az új melltartó szövetből készült és követte viselőjének testfelépítését. Az I.világháború alatt a melltartó tervezés népszerűvé vált, amikor az amerikai kormány azt kérte, hogy a nők hagyják abba a fűzők vásárlását a fém megőrzésének érdekében. Szabadalmát a Warner Brothers Corset Company-nak adta el. Több mutatása

Teljes esemény 0

1891. 04. 20. Született Érdekes Nő Alkotás

111 éve

1915 – Megszületett Szeleczky Zita színésznő (Leányvásár; Szegény gazdagok, Fekete gyémántok, Gül baba).

Budapest, 1915. április 20. – Érd, 1999. július 12. 1936-tól 1944-ig 26 magyar és egy olasz?magyar film női főszerepét alakította, számos színdarabban játszott. A budapesti A Reggel című napilap 1945. április 16-án azt közölte, hogy Sopronban öngyilkos lett, valójában elhagyta az országot. A Népbíróság elítélte háborús magatartása miatt, egyebek közt annak vádjával, hogy a harcok idején elszavalt a rádióban egy, az oroszok elleni védekezésre buzdító Petőfi-verset. Ausztriában, Olaszországban élt, 1948-ban Argentínába költözött, ahol megalapította az Argentínai Magyar Nemzeti Színházat s fellépett emigráns német színházak előadásain is. 1962-ben az USA-ba költözött. 1949-1974 között a világ magyar településeit látogatta önálló műsoraival. 1998 őszén hazatelepült, Érden élt. 1999. július 12-én halt meg. Végakaratának megfelelően Nekézsenyben, a családi sírkertben helyezték örök nyugalomra. Több mutatása

Teljes esemény 1

1915. 04. 20. Született Film/Média Nő Magyar Színház