Nő kategória
53
éve
45
éve
1981 – Meghalt Zsindelyné Tüdős Klára jelmeztervező, néprajzkutató.
1925-ben került az Operaházhoz, a jelmezműhely vezetője és jelmeztervezője volt. Ő tervezte Kodály Zoltán Háry János című operájának jelmezeit (1926). 1937-ben a Belvárosban divatszalont nyitott, ahol tervezésében divatba hozta a paraszthímzéssel, szőttesekkel díszített ruhákat. Országos Református Nőszövetség elnöke lett. Megalapította a szövetség lapját, a Magyar Asszonyt. Több mutatása
14
éve
14
éve
5
éve
2021 – Meghalt Törőcsik Mari, háromszoros Kossuth-díjas színésznő, a Nemzet Színésze (Körhinta, Csapd le csacsi!).
A Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, háromszoros Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész. A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Több mutatása
114
éve
1912 – Budapesten megszületett Marta Eggerth színésznő, énekesnő, aki meg 100 éves korában is fellépett.
Koloratúrszoprán énekesnő.Filmekben azzal a feltétellel vállalt szerepet, ha a filmben elénekelhet egy magyar dalt.
100
éve
75
éve
1951 – Meghalt Berthe Weill francia műkereskedő, Párizs első női galéria tulajdonosa, az 1900-as évek elejének meghatározó alakja a művészeti piacon.
Döntő szerepe volt a párizsi avantgárd művészek felfedezésében, és karrierjük elindításában. Nemcsak a legsikeresebb francia férfi művészek, hanem külföldiek és számtalan nő is állíthatott ki nála. Több mutatása
75
éve
1951 – Megszületett Olivia Hussey, Golden Globe-díjas angol színésznő, aki Júliát játszotta Zeffirelli Rómeó és Júlia című filmjében 1968-ban.
Eredeti nevén: Olivia Osuna. További ismertebb szerepei: Fekete karácsony (1974), A názáreti Jézus (1977), a Halál a Níluson (1978), a Pulykavadászat(1982), és a Psycho 4. – Ahogyan kezdődött (1990). Több mutatása
52
éve