Ma Gál névnapja van

Meghalt kategória

127 éve

1899 – Először halt meg amerikai ember autóbalesetben.

Henry Bliss volt az első gyalogos, akit autó gázolt halálra Észak Amerikában. A manhattani ingatlanügynök éppen lelépett a járdáról a Nyugati 74. utcában a Central Park Westnél, amikor egy arra haladó autó elütötte. Öntudatlanul esett össze, koponya és a mellkas sérüléseket szenvedett. A következő nap reggelén halt meg. Az autó az akkoriban elterjedtebb elektromos meghajtású jármű volt. A vezetőjét emberölés vádjával letartóztatták. A vádat később ejtették, azzal az indokkal, hogy Bliss halála nem volt szándékos. Több mutatása

Teljes esemény 0

1899. 09. 13. Meghalt

16 éve

2010 – Meghalt Szenes Iván író, dalszövegíró, dramaturg, zeneszerző (Nemcsak a húszéveseké a világ).

Szenes Iván minden idők legtermékenyebb magyar szövegírójaként csaknem kétezer dalszöveget írt. Legismertebb slágerei: Kicsit szomorkás a hangulatom máma, Próbálj meg lazítani, Minden asszony életében, Nemcsak a húsz éveseké a világ, Isten véled édes Piroskám, Úgy szeretném meghálálni, Kislány a zongoránál, Minek él az olyan, Tölcsért csinálok a kezemből, Nehéz a boldogságtól búcsút venni, Hosszú az a nap. Évekig együtt dolgozott Hofi Gézával, e munkakapcsolat eredménye többek között a Macskaduett, a Söprik az utcát, vagy a Lazítani című szám. Több mint száz színdarabot, filmet, rádió- és tévéjátékot mutattak be verseivel, illetve az ő átdolgozásában.Évekig együtt dolgozott Hofi Gézával, e munkakapcsolat eredménye többek között a Macskaduett, a Söprik az utcát, vagy a Lazítani című szám. Több mint száz színdarabot, filmet, rádió- és tévéjátékot mutattak be verseivel, illetve az ő átdolgozásában. Kabarék szerkesztője, menedzsere. Több mutatása

Teljes esemény 0

2010. 09. 13. Meghalt Film/Média Irodalom Zene Magyar

7 éve

2019 – Meghalt Konrád György, Kossuth-díjas író, esszéíró, szociológus, akinek művei világszerte ismertek.

Debrecenben született. 1991-ben Frankfurtban megkapta a kulturális életben elérhető legnagyobb elismerések egyikét, a Német Könyvkereskedők Béke-díját. Pályafutását 1956-ban az "Életképek" szerkesztőjeként kezdte, majd 1957. és 1959. között állástalan volt. 1959-től dolgozott ifjúságvédelmi felügyelőként, közben a Magyar Helikon Könyvkiadó szerkesztőjeként, városszociológusként (ekkor írta Szelényi Ivánnal az "Új lakótelepek szociológiai problémái" című művét), 1973-tól szabadfoglalkozású volt. 1988-ig megtiltották műveinek publikálását. 1987-től 1988-ig világirodalmat tanított a Colorado College-ban, 1989-től a "Magyar Napló" állandó munkatársa, a Megbékélés Alapítvány kuratóriumának elnöke, 1990. óta a Nemzetközi PEN Club elnöke, az antwerpeni Instelling Egyetem díszdoktora. 1983-ban Herder-díjat, 1990-ben Kossuth-díjat kapott. Fő művei: "A látogató", "A városalapító", "Az autonómia kísértése", "A cinkos", "Antipolitika", "Kerti mulatság" (regények), "Európa köldökén" (esszék). Művei többek között angol, cseh, dán, finn, francia, héber, holland, német, norvég, olasz, orosz, spanyol és szerb nyelven jelentek meg. Több mutatása

Teljes esemény 0

2019. 09. 13. Meghalt Irodalom Magyar

4 éve

2022 – Meghalt Jean-Luc Godard francia filmrendező (Alphaville, a titokzatos város, Kifulladásig).

Pályafutását 1949-ben újságíróként és filmkritikusként kezdte. 1954-től volt amatőrfilmes Svájcban, a "Cahiers du Cinema" és az "Arts" munkatársa, dolgozott rövidfilm-, majd játékfilmrendezőként. 1962-ben megalapította a Rogopag Filmvállalatot Roberto Rossellinivel, Ugo Gregorettivel és Pier Paolo Pasolinival. 1964 óta a Film Jean-Luc Godards cég és az Annouschka Film tulajdonosa, alapító tagja a baloldali Dziga Vertov filmcsoportnak is. 1974-ben Anne-Marie Mi?vle-lel létrehozta a "Sonimage Film" film, tv, videó és audiovizuális társaságot. Kapott Jean Vigo- és Pasinetti-díjat, a velencei filmfesztivál zsűrijének különdíját és a legjobb rendezés díját a nyugat-berlini filmfesztiválon. Filmjeiből: Kifulladásig, Egy férjes asszony, A kínai lány, Szenvedély, Detektív, Új hullám. Több mutatása

Teljes esemény 0

2022. 09. 13. Meghalt Film/Média