Meghalt kategória
63
éve
58
éve
1968 – Meghalt Sir Herbert Read angol művészettörténész, költő, irodalomkritikus és filozófus, aki számos könyvet írt a művészetről.
Teljes nevén: Sir Herbert Edward Read, DSO, MC
57
éve
54
éve
1972 – Meghalt Ludwig von Bertalanffy osztrák-amerikai biológus, aki az általános rendszerelmélet kidolgozója.
Teljes neve: Karl Ludwig von Bertalanffy. Családja részben magyar volt, nemesi címet a család felmenője, Bertalanffy Izsák, a kőszegi vár hadnagya a törökök ellen vívott harcokban tanúsított hőstetteiért kapott Ausztriai Rudolf magyar királytól 1578-ban. 1932-ben fogalmazza meg, hogy magasabb szintű tulajdonságok, működési módok nem magyarázhatók alkotó részeik összegzésével. Több mutatása
47
éve
1979 – Meghalt Nagy Ferenc miniszterelnök, aki 1946-ban Tildy Zoltán köztársasági elnökké választása után alakított kormányt.
A virginiai Herndonban 75 éves korában halt meg. Hat elemit végzett szülőfalujában, Bissén, majd 1931-ig szülei kisbirtokán dolgozott, valamint favágást, fuvarozást és napszámot is vállalt. Helyi újságokban, majd 1929-től a "Pesti Hírlap"-ban is jelentek meg paraszti tárgyú írásai, neve országosan ismertté vált. Monográfiájával a Faluszövetség pályázatán aranyérmet nyert szülőfalujában. 1924-ben belépett Nagyatádi Szabó István Kisgazdapártjába, amelynek 1928-tól 1930-ig Baranya vármegyei alelnöke volt. 1930-ban többek között Tildy Zoltánnal megalapította az FKgP-t, és főtitkára volt 1930. októberétől 1945. augusztusig. 1932-ben Budapestre költözött családjával együtt, 1933. és 1935. között a "Független Kisgazda" című hetilapot is szerkesztette. 1939-ben bekerült a képviselőházba az FKgP Baranya vármegyei listáján. 1941-ben a Magyar Parasztszövetség létrehozásának egyik kezdeményezője, 1941-től 1943-ig elnöke is volt. 1942-ben csatlakozott a Magyar Történelmi Emlékbizottsághoz, kiállt az alkotmányosság védelme mellett, bírálta az egyoldalú német orientációt. 1943. nyarán aláírta az FKgP Kállay Miklós miniszterelnökhöz címzett memorandumát, amelyben a háborúból való kilépést és a semlegesség kinyilvánítását követelték. Támogatta az FKgP és az MSZDP pártszövetségét. A német megszállás után illegalitásba kényszerült, de már 1944. áprilisában önként jelentkezett a Gestapónál, hogy elkerülje családja Németországba hurcolását. Áprilistól októberig a Gestapo fogságban tartotta, majd a nyilaspuccs után bujkálnia kellett. Az ostrom megszűnése után, 1945. januárjában hozzákezdett az FKgP újjászervezéséhez, a Budapesti Nemzeti Bizottság tagja lett, majd februárban Debrecenbe ment, ahol a kommunista vezetőkkel és a Szövetséges Ellenőrző Bizottsággal találkozott. Áprilistól nemzetgyűlési képviselő és az Országos Földbirtokrendező Bizottság alelnöke, majd az Országos Gazdasági Tanács és a Legfelsőbb Honvédelmi Tanács tagja, újjáépítési miniszter, az FKgP, a Nemzetgyűlés elnöke és a kollektív államfői testület, a Nemzeti Főtanács tagja volt. 1946. 02. 04-én miniszterelnökké nevezték ki, miután Tildy Zoltánt köztársasági elnökké választották. Igyekezett jó kapcsolatokat fenntartani a koalíciós partnerekkel, a Szövetséges Ellenőrző Bizottsággal, valamint az USA, Nagy-Britannia és a Szovjetunió követével, a pártközi megállapodásokhoz szigorúan tartotta magát. Ragaszkodott hozzá, hogy pártja politikai súlyának megfelelően legyen képviselve valamennyi hatalmi ágazatban, így akaratlanul is szembekerült a baloldallal, főként a kommunistákkal. Engedmények árán törekedett a politikai béke megőrzésére: eltűrte a kisgazda képviselők kizárását a parlamentből, a nagybankok állami ellenőrzését, valamint négy nehézipari üzem állami kézbe vételét. 1946-ban járt Moszkvában, az USA-ban és Nagy-Britanniában, majd hazafelé Párizsban szembesült azzal, hogy a magyar békecélokhoz egyik nagyhatalomtól sem remélhet támogatást. Ősszel, a kommunista párt III. Kongresszusát követően kijelentette, hogy a Kisgazdapárt nem hajlandó további engedményekre, és megakadályozza pártja baloldali hatalmi előretörését. 1947. elején a kommunisták "köztársaság-ellenes összeesküvés"-t lepleztek le, amit az FKgP koalícióból való eltávolítására, végső soron felszámolására használtak fel. Tavasszal hozzáláttak a miniszterelnök végleges eltávolításához, személyét belekeverték az úgynevezett összeesküvésbe. Nagy Ferenc Svájcban töltötte szabadságát, ahonnan május 30-án közölte, hogy nem tér vissza Magyarországra és lemondott miniszterelnöki tisztségéről. Június 3-án kizárták az FKgP-ből, októberben megfosztották állampolgárságától, 1948-ban a vagyonát is elkobozták. Kivándorolt az USA-ba, Washington mellett vásárolt egy farmot, ahol gazdálkodott, majd 1951-től ismét csak a politikával foglalkozott. Részt vett a Magyar Nemzeti Bizottmány megalapításában, amelynek 1955. és 1957. között elnöke is volt. Közreműködött a kelet-közép-európai parasztpártok vezetőit összefogó Nemzetközi Parasztunió létrehozásában, ennek alelnöki tisztségét 1948-tól 1964-ig töltötte be. Az USA külügyminisztériumának felkérésére és támogatásával körutat tett a távol-keleti államokban, és figyelmeztett a rájuk leselkedő kommunista veszélyre. Előadásokat tartott amerikai felsőoktatási intézményekben, 1957-ben a Kaliforniai Egyetem díszdoktora lett. 1970-ben vonult vissza a politikai élettől felesége betegsége miatt. A kommunista rendszer által előkészített és engedélyezett hazalátogatása hirtelen halála miatt már nem valósulhatott meg. Több mutatása
42
éve
1984 – Meghalt Ferencsik János karmester, zenetanár.
Budapest, 1907. január 18. – Budapest, 1984. június 12.Az Operaház és a Magyar Állami Hangversenyzenekar főzeneigazgatója, a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának elnök-karnagya; a Nemzeti Zenede tanára, főiskolai tanár. Több mutatása
41
éve
1985 – Meghalt gróf csíkszentkirályi és krasznahorkai Andrássy Katinka, a "vörös grófnő".
Andrássy Gyulának, a dualizmus első miniszterelnökének az unokája. Károlyi Mihály, a magyar népköztársaság első miniszterelnöke majd köztársasági elnöke felesége, akinek kommunista nézeteit magáénak fogadta el. Önéletrajzi visszaemlékezései két kötetben jelentek meg Együtt a forradalomban (1967) és Együtt a száműzetésben (1969). Életéről 1984-ben a vörös grófnő címmel film készült. Több mutatása
27
éve
20
éve
2006 – Meghalt Ligeti György Kossuth-díjas zeneszerző (Ragyogás - filmzene).
Teljes nevén: Ligeti György Sándor. Tanulmányait a kolozsvári zenekonzervatóriumban, majd a budapesti Zeneakadémián végezte, Farkas Ferenc, Bárdos Lajos, Járdányi Pál és Veress Sándor tanítványaként. Az elektronikus zenével végzett kísérleteinek eredményeképp szakított a felfogással, hogy a zenét dallamokból-akkordokból állítsa össze, ehelyett egy képlékeny hangmassza mozgatására koncentrált. Ennek leírására vezette be a mikropolifónia fogalmát. Élete kései szakaszában zenéjében is megjelent a metrika, majd a harmónia is. Egyetlen operája világhírűvé vált, 1978-ban írta Le grand macabre címmel. A Hieronymus Bosch festménye nyomán komponált művet azóta bemutatta a világ számos jelentős operaháza. Műveit a nyugati avantgárd zene mellett a magyar muzsika is jellemzi. Számos művét (Lontano, Lux Aeterna, Requiem) világhírű mozifilmekben is felhasználták 2001: Űrodüsszeia, Ragyogás. Több mutatása
3
éve