Meghalt kategória
54
éve
162
éve
40
éve
1986 – Meghalt Benny Goodman amerikai klarinétművész, zenekarvezető, a "swing királya", aki Bartóktól is rendelt zenét.
10 éves korától klarinétozott, 1929-től önálló zenészként dolgozott, többek között Gershwin-felvételeken, majd létrehozta saját big bandjét, később pedig a Benny Goodman Trio-t, ezzel kezdődött meg a dzsessz-zene szving-korszaka. 1936-ban triója kvartetté bővült Lionel Hampton, a második színesbőrű zenész belépésével. Ezzel, az akkor forradalminak (és sokakat megbotránkoztató, heves sajtóvitákat kavaró) összeállítással Benny Goodman nagyon sokat tett az amerikai feketék egyenjogosításáért. Filmeket is forgatott: The Big Broadcast of 1937, Hollywood Hotel. 1938-ban a Carnegie Hallban játszott, és Duke Ellington vendégművészeként is szerepelt. Mint klasszikus muzsikus is hírnevet szerzett: előadta például Mozart Klarinétkvintettjét. 1938-ban a Budapesti Vonósnégyessel is együtt dolgozott. Ő rendelte meg Bartóktól a Kontrasztokat, és 1939 januárjában bemutatta a Carnegie Hallban. Dolgozott Coplanddel, Hindemith-tel, Bernsteinnel, Poulenc-kel, Stravinskyval, és másokkal is. Több mutatása
39
éve
1987 – Meghalt Geraldine Page, Oscar-díjas, Golden Globe-díjas és kétszeres Emmy-díjas amerikai színésznő.
Teljes nevén: Geraldine Sue Torn Page. Nyolcszor jelölték Oscar-díjra, 1986-ban kapta meg, az Út az ismeretlenbe című filmdrámáért. Főként a színpadon játszott, több Tennessee Williams színdarabban szerepelt és azok filmadaptációiban is látható. Több mutatása
38
éve
24
éve
2002 – Meghalt Deák Sándor színész.
Jászai Mari-díjas (1957), Kiváló művész-díjas (1970), Érdemes művész (1964).
19
éve
2007 – Meghalt Pungor Ernő vegyészmérnök, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja, miniszter.
Professor emeritus, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) elnöke, pártonkívüli miniszter (1990–94), a Britannica Hungarica Világenciklopédia szerkesztőbizottságának társelnöke. Több mutatása
17
éve
2009 – Meghalt Dr. Kerekes János Károly pap, tanár, egykori zirci apát.
Apáttá avatását azonban az állam csak külföldön engedélyezte, ezért ez az ausztriai Stams-i apátságban történhetett meg 1987-ben. 1989-től a szerzetesrendek működését engedélyező állami rendelet után Zircen és Budapesten dolgozott a magyar ciszterci élet újraindításán. Szentírásfordításai, népi énekes költeményei ismertek. Több mutatása
16
éve
12
éve