Ma Helén névnapja van

Meghalt kategória

510 éve

1516 – Budán 60 éves korában meghalt II. Ulászló magyar király, I. Ulászló néven Csehország királya.

Fiára, II. Lajosra egy összeomlás előtt álló, teljes anarchiába zuhant országot hagyott. Kázmér lengyel király és Erzsébet magyar hercegnő fia volt, aki nagyapja révén tartott igényt a magyar koronára. A többi trónkövetelővel (Corvin János, Habsburg Miksa római király és Albert lengyel herceg) szemben hosszas küzdelem után választotta királlyá az országgyűlés, mivel hívei azt hitték, hogy így Csehország, sőt Lengyelország is a magyar koronához kerülhet. Átadta neki Corvin János a magyar koronát, amellyel 1490. július 12-én Székesfehérvárott megkoronázták. Tanácsadói, Szapolyai István nádor, majd Bakócz Tamás esztergomi érsek kormányzott helyette. 1492-ben az elmaradt zsoldja miatt lázongó fekete sereget szétverette, így a Délvidéken több alkalommal is győzedelmeskedtek a behatoló török csapatok. Többször is fegyverszünetet kötött a szultánnal. Az országgyűlést gyakran összehívta a belső problémák megszüntetésére, de teljesen tehetetlenül állt a főurak túlkapásai előtt. 1500-ban szövetséget kötött Velencével, a francia és a lengyel királlyal a törökök ellen. Hadai benyomultak Bulgáriába, de 1504-ben ismét békét kötött I. Bajezid török szultánnal. Az udvar állandó pénzhiányán az egyes vármegyék megadóztatásával akart enyhíteni, ami ellen erélyesen tiltakozott az országgyűlés. 1505-ben a rákosi országgyűlésen az idegen uralkodót tették felelőssé az ország hanyatlásáért, kimondták, hogy soha többé nem fognak idegen származású királyt választani, ha II. Ulászló fiú örökös nélkül hal meg. Azonban 1506-ban fia született, Lajos, akit csak úgy tudott 1508-ban királlyá koronáztatni, hogy kikötötték a rendek, I. Miksa német-római császár nem lehet a gyámja, ha a fiú árván marad. 1510-ben újra meghoszabbította 3 évre a békét a törökökkel, de közben Bajezid meghalt, és utódja, I. Szelim már nem hosszabbította meg tovább a fegyverszünetet. A király X. Leó pápától kért segítséget a háborúra való felkészüléshez, aki Bakócz Tamás által 1514 tavaszán meghirdette a török elleni keresztes hadjáratot. Dózsa Györgyöt szemelték ki a sereg vezéréül, aki viszont fegyvereit a törökök helyett az urak ellen fordította, ami a magyar történelem legnagyobb parasztháborújához vezetett. Nagy nehézségek árán tudták csak leverni a lázadást. Az ország erejét tovább gyöngítette a parasztháború, és a megtorló törvények az örökös jobbágyság kialakulásához vezettek. A bárók és a köznemesség - nem törődve az egyre növekvő török fenyegetéssel - folytatták egymás eleni küzdelmüket. 1515-ben II. Ulászló Bécsben megerősítette Anna leánya Habsburg Ferdinánddal való eljegyzését, és fiát is eljegyezte Máriával, Ferdinánd testvérével. Miksa császárral olyan szerződést kötött, amely szerint fia, Lajos utód nélküli halála esetén a magyar trónt a Habsburg-család örökli. Több mutatása

Teljes esemény 0

1516. 03. 13. Meghalt Történelem Magyar

120 éve

1906 – Meghalt Susan B. Anthony amerika szüfrazsett, aki a nők szavazati jogáért küzdött.

A New York állambeli Rochesterben halt meg. A történelmi feminizmus az 1650-es években kezdődött Amerikában, ahol a földtulajdonos hölgyek (pl. Margaret Bent) - hivatkozva Angliára, ahol nő lehet a király - kísérletet tettek arra, hogy képviselőként bejussanak a Törvényhozásba. Angliában Mary Wollstonecraft indította sikeres útjára az újkori nőjogi mozgalmakat, akinek 1792-ben megjelent "A Vindication of the Rights of Woman" című munkája komoly feltűnést keltett Londonban. Később a legfelső szellemi körökben is terjeszteni tudta álláspontját, de forradalmi hangvételű követelései miatt sokáig elfogadhatatlan volt. Az 1789-es francia forradalom idején sem foglalták törvénybe a női republikánus klubok követeléseit: a Szabadság, Egyenlőség, Testvériség mindenkire való kiterjesztését nemtől függetlenül. Az Amerikai Egyesült Államokban Lucretia Mott és Elizabeth Cady Stanton ezt a harci szellemet követték. 1848-ban a New York államban lévő Seneca Fallsban konferenciát hívtak össze, megszervezték a "Women's Right Convention"-t, a mindenkori női jogvédő mozgalmat. A Seneca Falls-i nyilatkozat a nők választójogáért, a tulajdonra való jogért, a válóperi szabályok megváltoztatásáért és azért szállt síkra, hogy a nők bárhol tanulhassanak, bármely pályán működhessenek. Több mutatása

Teljes esemény 0

1906. 03. 13. Meghalt Történelem Nő