Ma Helén névnapja van

Meghalt kategória

33 éve

1993 – Meghalt Ruby Keeler amerikai táncosnő, színésznő (New York járdái).

1928-ban lépett először a filmvászonra, és néhány éven belül az extravagáns hollywoodi musicalek sztárjává vált. Sikerrel szerepelt a Bye, Bye Bonnie című musicalban, majd a "New York járdái" című filmben. Emlékezetes alakítást nyújtott az 1930-as évek elején készült "42-ik utcá" - ban. 1941-ben játszotta utolsó filmszerepét, "Az egyetem kedvese"című filmben, majdf érjhez men tés visszavonult a "show" - biznisztől. Élete utolsó 30 évében már csak néhány TV - fellépést vállalt. Több mutatása

Teljes esemény 0

1993. 02. 28. Meghalt Film/Média Nő

34 éve

1992 – Meghalt Karinthy Ferenc, Kossuth-díjas író, drámaíró, dramaturg (Budapesti tavasz).

Édesapja Karinthy Frigyes, fia Karinthy Márton író. Legismertebb művei az Epepe és a Budapesti tavasz, melyből nagy sikerű film is készült. Budapesten született. 1941-1946 között a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem hallgatója, nyelvészetből doktorált. 1947-ben ösztöndíjas Franciaországban, Svájcban és Olaszországban. 1949-1950 között a Nemzeti Színház dramaturgja. Művei az 1940-es években jelentek meg. 1951-1953 között a Szabad Nép és a Magyar Nemzet munkatársa volt. 1953-1956 között a budapesti Madách Színház dramaturgja. 1957-1960 között Machiavelli és Moli?re műveit fordítja, továbbá görög, angol, olasz és német szerzőket is fordít. 1960-1970 az FTC szakosztályi elnöke. 1965-1975 között dramaturg a Miskolci, a Szegedi és a Debreceni Csokonai Színházban. 1968-1969 között vendégprofesszori előadásokat tartott az USA-ban. 1972-1976 között különféle írószövetségek vendége az USA-ban, Ausztráliában, a Szovjetunióban és Kubában. 1992. február 29-én Budapesten halt meg. Díjak: Baumgarten-díj (1949), József Attila-díj (1950, 1954, 1974), Kossuth-díj (1955), Karinthy-gyűrű (1987), A Magyar Köztársaság Zászlórendje (1991) Több mutatása

Teljes esemény 0

1992. 02. 29. Meghalt Film/Média Irodalom Magyar

10 éve

2016 – Meghalt Vajda József Liszt Ferenc-díjas fagottművész, aki a TV Maci zenéjét játszotta.

Pécsi József: Dörmögő Dömötör Istók gazda udvarán című művének részleteit játszotta a TV Maci zenéjében. Pécsett és Budapesten tanult, 1970-től 1998-ig volt a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának első fagottosa. Oktatott a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, zenei táborokban, valamint adjunktusként a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Kamarazenei Tanszakán. Tagja volt a Rádiózenekar Fúvósötösének, a Liszt Ferenc Kamarazenekarnak és az Osztrák–Magyar Haydn Zenekarnak is. Díjai, elismerései: Liszt Ferenc-díj (1981) Lehel György-díj (1999) Kincses Veronika operaénekesnő volt férje, közös gyerekük, Vajda Gergely karmester, zeneszerző. Több mutatása

Teljes esemény 0

2016. 02. 29. Meghalt Zene Magyar

895 éve

1131 – 30 éves korában meghalt II. István magyar király, akit 4 éves korában koronáztak királlyá.

Apja, Könyves Kálmán koronáztatta meg. Könyves Kálmán öccsével, Álmos herceggel szemben biztosította a trónt fia számára, amikor 1105-ben királlyá koronáztatta. 1115-ben az ellene lázadó Álmost, aki nem adta fel utódlási terveit, a végleg türelmét vesztett Kálmán megvakíttatta Bélával (a későbbi II. Béla) és fő híveivel együtt. II. István apja halála után, 1116 februárjában foglalta el a trónt. Külpolitikáját súlyos kudarcok jellemezték: 1116 májusában vereséget szenvedett I. Vladiszlav cseh fejedelemtől, 1118-ban a Velence elleni háborúban, majd az osztrák őrgróftól. 1124-25-ben ismét Velencével háborúzott sikertelenül, szinte minden szomszédjával rossz viszonyba keveredett. Álmos az 1120-as évek közepén összeesküvést szőtt ellene, így külpolitikai sikertelenségeit súlyosbította az ország belső helyzetének ingatagsága is. Az összeesküvés elfojtása után nagybátyja Bizáncba menekült, ezért II. István fellépett Bizánc ellen is. Nyugati szomszédaival kiegyezett, hogy biztos hátvéddel indíthasson háborút. 1127-ben nagy pusztítást vitt végbe a bizánci határterületen. Rá egy évre a császár megsemmisítő vereséget mért rá Haram váránál, és az ország déli vidékét elpusztította. II. Istvánnak fia nem született, 1127-ben nővérének fiát, Sault jelölte ki örököséül. 1128-ban az idegen bizalmasok miatt elégedetlenkedő magyar főurak nagy része ellenkirályként léptette fel vele szemben Bors ispánt és Ivánt. Brutális módon számolt le a lázadókkal, majd amikor megtudta, hogy unokatestvére, a vak Béla a pécsváradi monostorban rejtőzik, magához vette és örökösévé tette. Összeházasította Ilona szerb hercegnővel, és rangjukhoz méltó életkörülményeket biztosított számukra Tolnán. 1131 elején II. István vérhasban megbetegedett, és rövidesen elhunyt. Váradon temették el. Több mutatása

Teljes esemény 0

1131. 03. 01. Meghalt Történelem Magyar