Meghalt kategória
12
éve
150
éve
1876 – Meghalt Deák Ferenc magyar politikus, a "Haza bölcse".
Budapesten 72 éves korában halt meg január 28-ról 29-re virradó éjszaka szívinfarktus következtében. A halál pontos időpontja nem ismert. Kortársai "a haza bölcsé"-nek neveztek megfontoltsága és tisztessége miatt. Az 1848.04.07-én megalakult első, a parlamentnek felelős, független minisztérium (Batthyány-kormány) igazságügyminisztere volt, majd a kormányzó Deák-párt vezetője. 1861-ben Ferenc József elutasította az 1848-as törvények helyreállításáról szóló feliratát, az országgyűlés pedig nem engedett a bécsi udvar nyomásának, így a kompromisszumkísérlet nem sikerült. Ferenc József feloszlatta az országgyűlést és november 5-én újabb abszolutista kormányzati rendet léptetett életbe. 1865-ben írott "Húsvéti cikk"-e, amely a "Pesti Napló"-ban jelent meg, a bécsi udvar és a magyar politikai pártok kiegyezési tárgyalásainak új szakaszát nyitotta meg. 1867.03.15-én létrejött az osztrák-magyar kiegyezés, a Habsburg-monarchia osztrák-magyar dualista monarchiává alakult át. Az erről szóló törvényt 1867.05.29-én szavazta meg az országgyűlés (1867: XII. tc.). Magyarországot a kiegyezés keretében független királyságnak ismerték el, amely saját parlamenttel, alkotmánnyal, felelős kormánnyal rendelkezett, azonban a közös államfő révén reálunióban volt Ausztriával, vele közösen intézte külügyeit, hadügyeit, pénzügyeit, és közös vámhatárt létesített. Tíz évenként meg kellett újítani az úgynevezett gazdasági kiegyezést. A dualista rendszer idején Magyarországon jelentős ipari fejlődés vette kezdetét a nagybirtokrendszer fenntartása és a nagy tömegű szegényparaszti réteg megmaradása mellett. A magyar-horvát viszonyt 1868-ban a XXX. törvény rendezte, amely korlátozott horvát jogokat elismert, azonban autonómiát nem biztosított Horvátországnak. Több mutatása
479
éve
1547 – 55 éves korában meghalt VIII. Henrik angol és ír király.
Született 1491.06.28. Jane Seymourral kötött házasságából született fia, a 9 éves VI. Eduárd követett a trónon. A Tudor-házból származó uralkodót hírhedtté tette hat felesége (közülük kettőt - Boleyn Annát és Catherine Howardot - koholt vádak alapján kivégeztetett) és gátlástalan uralkodásmódja. VIII. Henrik uralkodása alatt (1509-1547) szakított a pápasággal és megalapította az anglikán nemzeti egyházat. Háborúzott Franciaországgal és Skóciával, 1542-ben ír királlyá koronáztatta magát. Reneszánsz életet élt, zeneszerzőként is ismerték. Mecénása volt kiváló költőknek és festőművészeknek. Több mutatása
430
éve
1596 – Sir Francis Drake angol admirális, tengeri hős és felfedező Panama partjai előtt meghalt vérhasban.
Panamát nem sikerült elhódítania a spanyoloktól. Drake - I. Erzsébet angol királynő szolgálatában álló kalóz - volt az első angol, aki 1577-től 1580-ig körülhajózta a Földet. 1580-ban Erzsébet nemesi rangra emelte, majd kinevezte admirálisnak. 1584-ben felfedezte Virginiát, 1588-ban legyőzte a spanyol Armadát, ezzel megszilárdította Anglia tengeri uralmát. Több mutatása
221
éve
1805 – Meghalt Csokonai Vitéz Mihály költő, író műfordító, színész (Dorottya).
Lilla-verseinek ihletője nagy szerelme, Vajda Julianna volt. Versei mellett kiemelkedik A méla Tempefői című színműve és Dorottya című vígeposza. A felvilágosodás korának legnagyobb magyar költője. Debrecenben született 1773. nov. 17-én. Apja Csokonai József borbély és seborvos volt, korán meghalt, így az özvegynek két fiával együtt el kellett hagyni addigi otthonukat. Anyja csak kosztos diákok tartásával tudta megélhetésüket biztosítani. Tanulmányait a debreceni kollégiumban kezdte, ő alakította az első önképzőkört. Rendkívüli tudása felkeltette tanárai figyelmét és 1794-ben rábízták egy alsóbb osztály tanítását. Csapongó, szabad szelleme azonban nem fért össze az iskola katonás fegyelmével. Fegyelmezetlensége és haladó nézetei miatt egy évvel később kizárták a kollégiumból 1788-ban a főiskolai tanfolyamra iratkozott be. 1790 körül diáktársaival olvasótársaságot, "önképzőkört" szervezett. Ő az olasz nyelvet választotta, de tudott latinul, franciául, németül, görögül, ismerkedett az angollal, a héberrel, és a perzsával. 1794-ben a gimnáziumi poéta osztály vezetésével bízzák meg. Ezekben az években született Az estve, Az álom, Konstancinápoly. Debrecenből jogot tanulni ment Sárospatakra. 1796 őszén abbahagyta tanulmányait. Komáromban ismerkedett meg Vajda Júliannával – Lillával – egy jómódú kereskedő lányával. Házasság alapjaként megpróbált állást szerezni, de eközben a lányt szülei férjhez adták. Néhány évig a Dunántúlon bolyongott. Sárközy alispán juttatta be 1799. május 26-tól 1800. február 21-ig helyettes tanárnak a Csurgói gimnáziumba, majd visszatért szülővárosába, Debrecenbe. Ebben az időben jegyzeteket készített tanítványai részére (A magyar verscsinálásról közönségesen, a Cultura, Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak). Ezek után nehezen, szűkösen élt, utolsó éveiben emberkerülés jellemezte. 1804-ben Váradon verses búcsúztatót mondott Rhédey Lajosné temetésén, ahol meghűlt, öröklött tüdőbaja súlyosabbá vált, és 1805. január 28-án halt meg Debrecenben. Életében mindössze két kötete jelent meg: A tavasz (1802) és Dorottya (1804). Több mutatása
40
éve
1986 – Felrobbant a Challenger amerikai űrrepülőgép 7 fővel a fedélzetén.
Az embert szállító űrhajók történetének addigi legsúlyosabb katasztrófája során valamennyi utasa (hat űrhajós és egy tanítónő) életét vesztette. Cape Canaveral felett 17 km magasságban robbant fel, a start után 73 másodperccel. A Challenger indulása napjának hajnalán nem kedvezett az időjárás a startnak. Éjszaka fagyott, az űrrepülőgép és a rakéták felülete eljegesedett. Hasonló okból elhalasztották már az űrrepülőgép indulást, most azonban a körülmények mérlegelése után a irányítóközpontban engedélyezték a startot. A rakétákat begyújtották, a jég felolvadt, a Challenger a helyszínen lévő hozzátartozók és az összegyűlt közönség, valamint a tévénézők milliói figyelmétől kísérve felemelkedett, és látszólag sikeresen elindult. A start utáni 73. másodpercben a jobb oldali szilárd hajtóanyagú gyorsítórakéta (booster) O-gyűrűjének elégtelen tömítése miatt kicsapó szúró láng átégette az üzemanyag tartályának falát. Az óriási tartály felrobbant, a segédrakéták elszabadultak, a Challenger darabjai az óceánba zuhantak. Az elégtelen tömítés a hőmérsékleti limit alatti indításnak tudható be. Életét vesztette Francis Scobee parancsnok, Michael Smith másodpilóta, Gregory Jarvis, Ronald McNair, és Ellison Onizuka fedélzeti mérnökök, Judith Resnik kutatómérnök, és Christa McAuliffe tanárnő. A Challenger parancsnoki kabinját később megtalálták az óceán mélyén, rekonstruálták az űrhajósok utolsó pillanatait, részleteket azonban akkor kegyeleti okokból nem hoztak nyilvánosságra. A NASA, az amerikai űrhajózási igazgatóság felelősei már régóta tudtak a szilárd hajtóanyagú rakéták gyenge pontjairól. A rakétát gyártó cég, a Morton Thiokol mérnökei - biztonsági meggondolásokból - még a start előtti éjjel is követelték az indítás elhalasztását, azonban a NASA figyelmen kívül hagyta aggályokat. A későbbi vizsgálatok kiderítették, hogy már az előkészítés szakaszában is a NASA többször is megszegte saját biztonsági előírásait. A Challenger-katasztrófa folytán először is leállították az Amerikai Egyesült Államok űrrepülőgép-programját, és 1987 közepéig megtiltották az ilyen típusú űrrepülőgépek indítását. Bár néhányan a program végét jósolták, mégis feltámadt, és a Columbia, az Endeavour, az Atlantis, és a Discovery repülései folytatódnak. Azonban aki látta a Challenger pusztulását, annak azóta - és ezután talán már mindig - összeszorul a gyomra egy-egy űrrepülőgép indításának televíziós közvetítését látva. Több mutatása
40
éve
1986 – Meghalt Christa McAuliffe amerikai tanárnő, aki a felrobbant Challenger amerikai űrrepülőgép utasa volt.
37 éves korában halt meg, Cape Canaveral felett. A Challenger indulása napjának hajnalán nem kedvezett az időjárás a startnak. Éjszaka fagyott, az űrrepülőgép és a rakéták felülete eljegesedett. Hasonló okból elhalasztották már az űrrepülőgép indulást, most azonban a körülmények mérlegelése után a irányítóközpontban engedélyezték a startot. A rakétákat begyújtották, a jég felolvadt, a Challenger a helyszínen lévő hozzátartozók és az összegyűlt közönség, valamint a tévénézők milliói figyelmétől kísérve felemelkedett, és látszólag sikeresen elindult. A start utáni 73. másodpercben az egyik szilárd hajtóanyagú segédrakéta hibás tömítőgyűrűje mellett kicsapó szúró láng átégette az üzemanyag tartályának falát. Az óriási tartály felrobbant, a segédrakéták elszabadultak, a Challenger darabjai az óceánba zuhantak. Az embert szállító űrhajók történetének addigi legsúlyosabb katasztrófája során valamennyi utasa: Francis Scobee parancsnok, Michael Smith másodpilóta, Gregory Jarvis, Ronald McNair, és Ellison Onizuka fedélzeti mérnökök, Judith Resnik kutatómérnök, és Christa McAuliffe tanárnő életét vesztette. A Challenger parancsnoki kabinját később megtalálták az óceán mélyén, rekonstruálták az űrhajósok utolsó pillanatait, részleteket azonban akkor kegyeleti okokból nem hoztak nyilvánosságra. A NASA, az amerikai űrhajózási igazgatóság felelősei már régóta tudtak a szilárd hajtóanyagú rakéták gyenge pontjairól. A rakétát gyártó cég, a Morton Thiokol mérnökei - biztonsági meggondolásokból - még a start előtti éjjel is követelték azindítás elhalasztását, azonban a NASA figyelmen kívül hagyta aggályokat. A későbbi vizsgálatok kiderítették, hogy már az előkészítés szakaszában is a NASA többször is megszegte saját biztonsági előírásait. A Challenger-katasztrófa folytán először is leállították az Amerikai Egyesült Államok űrrepülőgép-programját, és 1987 közepéig megtiltották az ilyen típusú űrrepülőgépek indítását. Bár néhányan a program végét jósolták, mégis feltámadt, és a Columbia, az Endeavour, az Atlantis, és a Discovery repülései folytatódnak. Azonban aki látta a Challenger pusztulását, annak azóta - és ezután talán már mindig - összeszorul a gyomra egy-egy űrrepülőgép indításának televíziós közvetítését látva. Több mutatása
210
éve
1816 – Meghalt Cházár András ügyvéd, megyei főjegyző, az elesettek, fogyatékosok szószólója.
Teljes nevén: Jólészi Cházár András. Kiejtése: császár. 1790-ben a „szántóvető polgárság” nevében írott „esedező levél”-ben az általános és kötelező alapiskoláztatást és a fogyatékosok („a vakok, csonkák, bénák, s.a.t.”) társai felkarolását is javasolta. Egy másik írásában a siketnémák taníthatóságáról értekezett, a váci siketnéma intézet alapításának kezdeményezője. Budapesten utca van róla elnevezve. Több mutatása
90
éve
1936 – Meghalt Jókai Róza festő, író, Jókai Mór nevelt lánya, Feszty Árpád felesége.
Laborfalvi Róza unokája, Jókai Mór fogadott lánya, Feszty Árpád felesége és Feszty Masa édesanyja. Jókaival nagyon jó kapcsolata volt addig, amíg a 70 éves Jókai feleségül nem vette a 18 éves Nagy Bellát. Jókai Róza szegénységben, sokszor nélkülözve élt, a neki járó csekély örökségrészt sem kapta meg. Festészetet Munkácsytól és más neves művészektől tanult, azonban nem volt lehetősége az alkotásnak szentelni idejét. Több mutatása
71
éve