Meghalt kategória
79
éve
36
éve
1990 – Meghalt Ava Lavinia Gardner amerikai színésznő, aki több mint 60 filmben játszott (A Kilimandzsáró hava).
Londonban 67 éves korában, tüdőgyulladásban halt meg. "Az utolsó part", "Kék madár", "Földrengés" Észak-Karolinában nőtt fel egy dohányültetvényen. Feltűnő szépségének köszönhette kiugrását a falusi környezetből, mivel a közeli városban fényképüzletet üzemeltető sógora kirakatában az MGM egyik tehetségkutatója meglátta a lányról készült képeket és szerződést ajánlott neki. 1941-től 1958-ig kötötte a szerződés a filmgyárhoz, ahol egy-egy mondatos statiszta szerepeket kapott, többre nem méltatták. Robert Siodmak "Gyilkosok" című Hemingway-adaptációjában, Burt Lancaster oldalán avatta sztárrá a közönség, először alakította a végzet asszonyát, a legsikeresebben megformált karakterét. Hemingway elkísérte a pályáján: 1952-ben "A Kilimandzsáró hava" és 1957-ben a "Fiesta" című filmekben akaratos, öntörvényű és erőteljes erotikus kisugárzással bíró asszonyokat alakított. A legendás John Ford irányításával vált igazi színésznővé, 1953-ban a "Mogambo" című filmért Oscar-díjra is jelölték. Házasságai révén - Mickey Rooney-val, Artie Show-val, majd Frank Sinatrával - is ismert volt, amelyek sorra kudarcba fulladtak. Az 1950-es években az alkohol rabjaként és kiábrándultan hagyta el Hollywoodot, előbb Spanyolországban, majd Londonban telepedett le. "Ava, My Story" címmel írt életrajzi regényét még befejezte. Tiszteletére szülőföldjén emlékmúzeumot rendeztek be rajongói. Több mutatása
177
éve
1849 – Meghalt Elias Parish Alvars angol hárfaművész és zeneszerző.
Eredeti nevén Eli Parish. Egyes műveit Albert Alvars név alatt adta ki. Kortársai virtuóz technikája miatt „a hárfa Lisztjének” nevezték. Parish nagy tisztelője volt Liszt Ferencnek, g-moll concertóját neki ajánlotta. Liszthez hasonlóan őt is megihlette a népi zene, és az akkoriban nagy fejlődésnek indultmagyar zene is. Egyik virtuóz darabjának a címe Magyar induló. Több mutatása
48
éve
1978 – Meghalt Palló Imre, Kossuth-díjas bariton operaénekes.
Corvin koszorúval kitüntetett, érdemes művész. 1957-1959 között az operaház igazgatója volt.
42
éve
39
éve
1987 – Meghalt Rodolfo, eredeti nevén Gács Rezső bűvész.
Érdemes és kiváló művész volt, akinek erőssége a kézügyessége volt. Előadásai a bűvészet széles körébe tartozó mutatványokból álltak: kártyatrükk, eltüntetés, hipnózis. Több mutatása
22
éve
2004 – 24 éves korában a pályán meghalt Fehér Miklós labdarúgó.
A játékost 24 éves korában, a pályán érte a halál a Guimaraes-Benfica portugál bajnoki találkozón. Fehér minden előzmény nélkül összeesett a pályán. A játék 15 perce állt, ekkor már mindenki tudta: nagy a baj. A csatárt megpróbálták a pályán újraéleszteni, mentőt is hívtak. A pályán a játékosok közül többen a földre borulva sírtak. A játékost kórházba szállították, ám életét már nem tudták megmenteni. Fehér Miklósra emlékezve csapata, a portugál Benfica örökre visszavonultatta a 29-es mezt, melyet ezek után már soha senki nem viselhet a klubnál. Több mutatása
12
éve
2014 – Meghalt Sax Gyula sakkozó, nagymester, sakkolimpiai bajnok.
1978-ban a magyar csapattal olimpiai bajnok, kétszeres sakkolimpiai ezüstérmes, kétszeres világbajnokjelölt, kétszeres magyar bajnok.
11
éve
2015 – Meghalt Demis Roussos egyiptomi születésű, görög énekes (Goodbye my love goodbye).
Eredeti nevén: Artemios Venturis Roussos. Az egykori Aphrodite’s Child nevű progresszív rockegyüttes frontembere, a hetvenes évek egyik jellegzetes popikonja. Több mutatása
7
éve