Ma Hedvig névnapja van

Magyar kategória

59 éve

1967 – Megszületett Dónusz Éva olimpiai bajnok kajakozó.

Dónusz Éva a Váci Hajó, az Újpesti Dózsa, illetve az ÚTE, majd 1994-től a budapesti Honvéd versenyzője. 17-szeres magyar bajnok, s 1989-től volt válogatott. Legnagyobb sikerét az 1992. évi barcelonai olimpián érte el, amikor a női kajak négyes tagjaként aranyérmet nyert. Ugyanitt kajak kettesben bronzérmes lett. 1994-ben - szintén kajak négyesben -világbajnok lett, s ezenkívül 8 világbajnoki ezüst, - és 2 világbajnoki bronzérmet is nyert. Több mutatása

Teljes esemény 0

1967. 09. 29. Született Nő Sport Magyar

49 éve

1977 – Meghalt Hans Habe (eredeti nevén: Békessy János) magyar születésű osztrák újságíró, író.

A Békessy (más írásmóddal: Békessi) család a tanácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrált, így Békessy János ott végezte tanulmányait. 1929-től volt újságíró, 1935-től a népszövetség tudósítójaként dolgozott Genfben. A II. világháború alatt a francia, majd az amerikai hadseregben szolgált. A háború után Németország amerikaiak által ellenőrzött övezetében újjászervezte a sajtót, több lapnak a főszerkesztője is volt. Főként Svájcban élt. Legismertebb műve a John Kennedy amerikai elnök meggyilkolása után megjelent "Halál Texasban" című dokumentumkönyve. Írt szórakoztató regényeket, filmforgatókönyveket, rádiójátékokat is. Több mutatása

Teljes esemény 0

1977. 09. 29. Meghalt Irodalom Magyar

144 éve

1882 – Megszületett Ravasz László református lelkész, püspök.

Ravasz 1907-től a Kolozsvári Teológiai Akadémia gyakorlati teológiai tanszékének tanára volt. 1921-ben a Budapest Kálvin téri egyházközség meghívta lelkipásztorának, s ugyanakkor a dunamelléki református egyházkerület püspökévéis megválasztották. E tisztet 1921-48 között töltötte be. 1927-44-ben a felsőház tagja, s 1937-40 között az MTA másodelnöke is volt. A Protestáns Szemle főszerkesztője, a Református Élet, s a Magyar Kálvinizmus című lapok egyik megalapítója. Mindszenty József hercegprímás és Ordass Lajos evangélikus püspök mellett, az ő sorstársukként, a három legjelentősebb magyar történelmi egyház első számú vezetőjének egyike volt, akiket a kommunista rendszer erőszakkal félreállított: 1948 májusában a kommunista hatalomátvétel miatt püspöki méltóságáról lemondani kényszerült, majd 1953. március 1 jén lelkészi állásából is visszavonult. Az 1956-os forradalom idején visszakapta püspöki címét. Átdolgozta Károli Gáspár bibliafordításának újszövetségi részét. Több mutatása

Teljes esemény 0

1882. 09. 29. Született Magyar

84 éve

1942 – Megszületett Borbás Tibor Munkácsy-díjas szobrászművész.

Borbás Tibor 1965-ben végzett a Képzőművészeti Főiskolán, majd 1965-77 között a Képzőművészeti Szakközépiskola szobrász - rajztanára volt. A kortárs magyar szobrászat egyik legjelentősebb alkotójaként ismerték Magyarországon és a határokon túl is. Kisplasztikát, érmeket és monumentális szobrokat egyaránt készített. Magyarországon közel ötven önálló kiállítást rendezett, de nagysikerrel mutatta be alkotásait külföldön, Ausztriában, Finnországban, Franciaországban, Svájcban és Belgiumban is. Az ő munkája például az ország első köztéri Nagy Imre szobra Békéscsaba belvárosában, Kossuth szobra Mezőtúron, Széchenyi szobra Kaposvárott. Ugyancsak ő készítette a Tamásiban felállított Gyászoló anyát, illetve a balatonfüredi Németh László domborművet. Illyés Gyuláról alkotott szobra a Kárpátaljai Beregszászon áll. Autószerencsétlenségben halt meg. Több mutatása

Teljes esemény 0

1942. 09. 29. Született Alkotás Magyar

70 éve

1956 – Meghalt Pattantyús Ábrahám Géza, Kossuth-díjas gépészmérnök, tanár.

1907-ben szerzett gépészmérnöki oklevelet a József Műegyetemen, majd egy rövidebb tanulmányút kivételével 1930-ig folyamatosan tanított az egyetemen. Rengeteg tankönyvet írt, fontos szerepet játszott a hazai műszaki kultúra terjesztésében és fejlesztésében, valamint a mérnökképzésben. A gépek szinte áttekinthetetlen sokaságának rendszerezője. Megtervezte több kisváros villamosítását, tervezett felvonóberendezéseket, vízgépeket is, és részt vett több szivattyútelep létesítésében. A dugattyús szivattyúk légüstjének méretezésére kidolgozott eljárását az egész világon Pattantyús-módszerként ismerik. Több mutatása

Teljes esemény 0

1956. 09. 29. Meghalt Magyar