Magyar kategória
35
éve
22
éve
13
éve
2013 – Meghalt Botka Valéria karnagy, a Magyar Rádió gyermekkórusának megalapítója.
Tanítványa volt Kodály Zoltánnak is. 1954-ben megalapította Csányi Lászlóval a Magyar Rádió gyermekkórusát, amelynek vezetője volt. A kórussal Európa szinte minden országában, az USA-ban, Kanadában és számos alkalommal Japánban is turnézott hatalmas sikerrel.1970-ben az Állami Operaház gyermekkarát szervezte meg és karigazgatója volt 1986-ig. 1966-ban Liszt Ferenc-díjat és 1982-ben SZOT-díjat kapott. Több mutatása
3
éve
1026
éve
1000 – Szent Mihály napja
Szent Mihály arkangyal ünnepe. Az első évezred fordulóján lett az egyház ősi oltalmazója mellett a halottak szószólója is, a túlvilágra költöző lélek kísérőtársa, kalauza, bírája. Az Utolsó Ítélet angyalaként a lélek jó és gonosz cselekedeteit mérlegeli. Innen ered halottszállító saroglya Szent Mihály lova elnevezése. A középkori Magyarországon Szent István korától nagy kultusza volt. A 18. sz. közepéig Szent Mihály napja hazánkban parancsolt ünnep volt. Ezzel a nappal kezdődött az ún. kisfarsang ideje, a lakodalmak őszi időszaka, amely Katalin napjáig (november 25-ig) tartott. Szent Mihály napja a gazdasági év fordulója. A Szent György napkor legelőre hajtott állatokat ilyenkor hajtották haza. Ez a nap a pásztorok elszámoltatásának, szegődtetésének időpontja is volt. Szent Mihály napja a cselédfogadás egyik időpontja. A Bács megyei Topolyán, ha valaki arra kényszerült, hogy költözködjék, azt mondták neki: "No ennek is már Szent Mihály van". A gyergyói pásztorok pl. Szent Mihály napján tartották a farkasünnepet, hogy a csordát a hazatérés idejére megvédjék a farkasok kártételeitől. Göcsejben azt tartották, hogy annak, aki Szent Mihály napján mosott, kisebesedett a keze, aki pedig mángorolt, annak a háza felett egész éven dörögve pihentek a fellegek. Sokféle időjárással kapcsolatos szólás, közmondás ismeretes Szent Mihály napra vonatkozóan. Az Ipoly menti falvakban úgy tartották, ha a fecskék még nem mentek el Szent Mihályig, akkor hosszú őszre lehet számítani. Bácskában úgy mondják: Szent Mihálykor keleti szél - Igen komoly telet ígér. Szent Mihály napja után a fű akkor sem nőne tovább, ha harapófogóval húznák. Az őszi vetésre az előtte levő vagy utána következő két hetet tartják a legalkalmasabbnak. Több mutatása
127
éve
1899 – Megszületett Bíró László József, a golyóstoll feltalálója.
Spanyolul Ladislao José Biro, született: Schweiger László József. A későbbi feltaláló az orvosi egyetemen kezdett, majd foglalkozott grafológiától kezdve a festészeten át az autóversenyzésig sokmindennel. 1932-től több folyóiratnak és lapnak volt munkatársa, így került a nyomdák közelébe. Ott aztán addig-addig nézegette a nyomdagépeket, míg kitalálta, hogyan lehet összeállítani a folyamatosan író tollat egy tintával töltött hengerből és egy golyóból. 1938-ban két szabadalmat is bejegyeztetett Magyarországon a folyamatosan fejlesztett toll-találmányaira, a gyártáshoz folytatott kísérleteket azonban már külföldön végezte. Párizson keresztül Argentínába vezetett az útja, és használható, ma is ismert golyóstollára is itt kapott szabadalmat 1943-ban. A sok más találmánnyal is rendelkező Bíró Buenos Airesben hunyt el 1985-ben. Elismertségét bizonyítja többek között, hogy választott hazájában az ő születésnapja, szeptember 29. az Argentin Feltalálók Napja. Több mutatása
61
éve
1965 – Kihirdették, hogy a Szovjetunió saját felségterületének nyilvánította a "baráti szocialista országokat".
Ezt nevezték "Brezsnyev-doktrína"-nak. Az SZKP KB ülésén Brezsnyev kijelentette, hogy a Szovjetunió saját felségterületének tekinti a "baráti szocialista országokat". A Szovjetunió kész azokat megvédeni a külföldi támadásoktól, valamint amennyiben valamelyik testvérországban veszély fenyegetné a szocializmust, az minden szocialista ország közös ügye. Több mutatása
178
éve
1848 – A magyar honvédsereg Pákozdnál megállította Josip Jellasics császári altábornagy, horvát bán csapatait.
Jellasics a bécsi udvar titkos biztatására támadta meg Magyarországot, mivel a hibás nemzetiségi politika miatt sikerrel tudta a magyarok ellen fordítani a nemzetiségi mozgalmakat, különösen a horvátokét. A pákozdi csata után Bécs felé menekült, a magyar-osztrák határig kergette a magyar hadsereg. A császárváros forradalmárai kérték a magyar haderő segítségét, de a császári csapatok főparancsnoka, Alfred Windischgraetz herceg, osztrák tábornagy október 30-án Schwechátnál vereséget mért a megkésett magyar hadseregre. Több mutatása
154
éve
1872 – Meghalt Déryné Széppataki Róza az első magyar operaénekesnő, a korának legnépszerűbb színésznője.
Déryné 1810-ben Pesten lett színésznő. 1813-ban feleségül ment Déry István színészhez. 1815-1847 között vándorszínészként az egész országot bejárta. Hosszabb ideig Miskolcon játszott, majd nevéhez fűződött Kolozsvárott az operaelőadások megindítása és felvirágoztatása. 1822-ben sikerrel vendégszerepelt a pesti német színházban.1828-tól Kassán, 1837-től a Pesti Magyar Színházban, majd a Nemzeti Színházban játszott. 1847-ben visszavonult. 1868-ban volt az utolsó fellépése Miskolcon, Egressy Ákos vendégjátékain. 1869-bon segélyt kapott a Nemzeti Színház Radnótfáy - alapjából, viszonzásul 1869-1872 között megírta emlékiratait, amelyek a magyar színészet legfontosabb forrásművei közé tartoznak. Sokoldalú primadonna volt, aki a drámai előadásokon a naiva szerepkört játszotta, az opera színpadokon elsősorban a szoprán szólamokat énekelte. Több száz szerep volt a repertoárján. Sikerei révén jelentős része volt a magyar színészet elismertetésében. Több mutatása
153
éve