Magyar kategória
108
éve
102
éve
1924 – Megszületett Szenes Iván dalszövegíró, dramaturg, zeneszerző (Nemcsak a húszéveseké a világ).
Szenes Iván minden idők legtermékenyebb magyar szövegírójaként csaknem kétezer dalszöveget írt. Legismertebb slágerei: Kicsit szomorkás a hangulatom máma, Próbálj meg lazítani, Minden asszony életében, Nemcsak a húsz éveseké a világ, Isten véled édes Piroskám, Úgy szeretném meghálálni, Kislány a zongoránál, Minek él az olyan, Tölcsért csinálok a kezemből, Nehéz a boldogságtól búcsút venni, Hosszú az a nap. Évekig együtt dolgozott Hofi Gézával, e munkakapcsolat eredménye többek között a Macskaduett, a Söprik az utcát, vagy a Lazítani című szám. Több mint száz színdarabot, filmet, rádió- és tévéjátékot mutattak be verseivel, illetve az ő átdolgozásában.Évekig együtt dolgozott Hofi Gézával, e munkakapcsolat eredménye többek között a Macskaduett, a Söprik az utcát, vagy a Lazítani című szám. Több mint száz színdarabot, filmet, rádió- és tévéjátékot mutattak be verseivel, illetve az ő átdolgozásában. Kabarék szerkesztője, menedzsere. 2010-ben hunyt el. Több mutatása
102
éve
1924 – Megszületett Szőnyi Erzsébet, Kossuth-díjas zeneszerző, karvezető, zenepedagógus, a Nemzet Művésze.
Liszt Ferenc-díjas és Erkel Ferenc-díjas, kiváló művész.
96
éve
95
éve
1931 – Megszületett Ferge Zsuzsa, Széchenyi-díjas szociológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.
Eredeti nevén: Kecskeméti Zsuzsanna. A szegénység, a kirekesztés és a társadalmi rétegződés kutatója. 2006-tól az MTA Gyermekszegénység Elleni Programiroda vezetője. Több mutatása
88
éve
1938 – Bíró László József bejelentette első golyóstoll-szabadalmát Töltőtoll néven.
A Magyar Királyi Szabadalmi Bíróságnak jelentette be a szabadalmat. Bíró László József nyughatatlan ifjúkorában szinte az összes létező szakmában kipróbálta magát. A későbbi feltaláló az orvosi egyetemen kezdett, majd foglalkozott grafológiától kezdve a festészeten át az autóversenyzésig sokmindennel. 1932-től több folyóiratnak és lapnak volt munkatársa, így került a nyomdák közelébe. Ott aztán addig-addig nézegette a nyomdagépeket, míg kitalálta, hogyan lehet összeállítani a folyamatosan író tollat egy tintával töltött hengerből és egy golyóból. 1938-ban két szabadalmat is bejegyeztetett Magyarországon a folyamatosan fejlesztett toll-találmányaira, a gyártáshoz folytatott kísérleteket azonban már külföldön végezte. Párizson keresztül Argentínába vezetett az útja, és használható, ma is ismert golyóstollára is itt kapott szabadalmat 1943-ban. A sok más találmánnyal is rendelkező Bíró Buenos Airesben hunyt el 1985-ben. Elismertségét bizonyítja többek között, hogy választott hazájában az ő születésnapja, szeptember 29. az Argentin Feltalálók Napja. Több mutatása
80
éve
1946 – Megszületett Földessy Margit, Balázs Béla-díjas színművésznő.
Ő volt a mindenki által szeretett Mézga Kriszta hangja, illetve a Földessy Margit Színjáték- és Drámastúdió vezetője.
78
éve
1948 – Megszületett Andorai Péter, Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze.
Eredeti nevén: Klócza Péter. 1975-től filmezett, legismertebb filmjei: Mephisto, Falfúró, LegényanyaTagja volt a kecskeméti Katona József Színháznak, a Várszínháznak, a József Attila Színháznak, a Radnóti Színháznak és a veszprémi Petőfi Színháznak. Elnyerte 1986-ban a legjobb férfialakítás díját a jétékfilmszemlén, valamint a veszprémi tv-találkozó különdíját és a tv-kritikusok díját. Főbb szerepeiből: János (Sarkadi: Oszlopos Simeon), Malvolio (Shakespeare: Vízkereszt), Szvidrigajlov (Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés). Több mutatása
78
éve
1948 – Megszületett Detre Annamária színésznő (Egy csók és más semmi, Dr. Bubó-szinkron).
Ismertebb filmjei: Egy csók és más semmi; Palacsintás király; Képzelt beteg; A beszélő köntös; Vizipók-Csodapók-szinkron; Dr. Bubó-szinkron.
63
éve
1963 – Megszületett Götz Anna színésznő (Nyolc évszak; Villanyvonat).
Ismertebb filmjei: Némó nyomában - szinkron; Nyolc évszak; Villanyvonat, színházi alakításai: Forgószínpad; Négyszögletű kerekerdő; Az ibolya; Thénea - Amphitrüon. Több mutatása
1963. 04. 25. Született Film/Média Nő Alkotás Magyar Színház