Ma Ábrahám névnapja van

Magyar kategória

1 éve

2025 – 90 éves korában meghalt Nógrádi László mérnök, a Csepel Művek Kerékpárgyárának egykori igazgatója, a Csepel Camping (kemping) kerékpár tervezője.

A hatvanas években tervezte a megszokottnál kisebb kerekekkel rendelkező, összecsukható, könnyen szállítható, de mégis stabil kerékpárt, ami rendkívül népszerű lett. A Csepel kerékpár márkanév elterjedése Magyarországon és az országhatáron túl is nagyrészt neki köszönhető.Eredeti neve Niederkirchner volt, szülei magyarosították a nevet 1945 márciusában, mert a német nevű személyek hátrányt szenvedtek a világháború után. Csepelen végezte az általános iskolát, azonban az ország összes középiskolájából kizárták, mert "osztályidegennek" minősítették, apjának vendéglője miatt, amit később államosítottak. Esztergályos ipari tanuló lett a Bajáki Ferenc Szakközépiskolában, és a Csepel Művek gépgyárában kezdett dolgozni, közben esti tagozaton elvégezte a Kossuth Lajos Gépipari Technikumot, és utána a Kerékpárgyárban technikusként helyezkedett el. 1959-ben felvették a Budapesti Műszaki Egyetemre, ahol gépészmérnöki diplomát szerzett járműszakon, majd tervezőmérnökként folytattatta munkáját a Kerékpárgyárban. Több mutatása

Teljes esemény 0

2025. 02. 11. Meghalt Technika Magyar

123 éve

1903 – Megszületett Rideg Sándor, Kossuth- és József Attila-díjas író (Indul a bakterház).

1903 febr. 12-én született egy uradalmi cseléd fiaként, gyerekkorát a pusztán élte le. 1919-ben beállt vöröskatonának. A szocializmusba és a proletárdiktatúrába vetett hite egész életét végigkísérte, egy nyíltan kommunista író volt. A tanácsköztársaság bukása után Budapestre költözött, 1925-től kezdve rendszeresen lecsukták. Íróként először 1931-ben jelentkezett. Első regényét, az Indul a bakterházat 1939-ben írta meg, de megjelenésére még jó négy évet kellett várnia. 1944-ben koncentrációs táborba hurcolták. A háború után az irodalmi élet központjába került. Egy ideig katonának állt, de komolytalansága, állandó viccelődése és a szabályokra való fittyet hányás azonban alkalmatlanná tette őt erre a feladatra. Társai szerint különösen becsületes és hithű férfi volt, egészen haláláig harcolt az elveiért. Összesen 32-szer volt börtönben rövidebb-hosszabb időre. A stílusa mindmáig különleges és utánozhatatlan, a népmesei elemek és prolihumor jellemzi műveit. Több mutatása

Teljes esemény 0

1903. 02. 12. Született Film/Média Irodalom Magyar

115 éve

1911 – Megszületett Hans Habe (eredeti nevén: Békessy János) magyar születésű újságíró, író.

A Békessy (más írásmóddal: Békessi) család a tanácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrált, így Békessy János ott végezte tanulmányait. 1929-től volt újságíró, 1935-től a népszövetség tudósítójaként dolgozott Genfben. A II. világháború alatt a francia, majd az amerikai hadseregben szolgált. A háború után Németország amerikaiak által ellenőrzött övezetében újjászervezte a sajtót, több lapnak a főszerkesztője is volt. Főként Svájcban élt. Legismertebb műve a John Kennedy amerikai elnök meggyilkolása után megjelent "Halál Texasban" című dokumentumkönyve. Írt szórakoztató regényeket, filmforgatókönyveket, rádiójátékokat is. Több mutatása

Teljes esemény 1

1911. 02. 12. Született Irodalom Magyar