Irodalom kategória
74
éve
58
éve
1968 – Meghalt Hatvany Lili bárónő, amerikában élő író.
Más források szerint a halálának napja 1967 november 12. Neve más írásmóddal Hatvany Lily, Lilly von Hatvany-Deutsch. A Színházi Élet kritikusaként működött az 1920-as években. Az 1930-as évek végén Amerikába ment. New Yorkban telepedett le. Többnyire a gazdagok életének ábrázolója, s bár hősei túlnyomóan a nemzetközi élet figurái, történeteikben mégis a budapesti élet elevenedik meg. Témái, munkái merész hangvételűek, s igen népszerűek voltak. Több mutatása
18
éve
2008 – Meghalt Fodor Géza dramaturg, esztéta, egyetemi docens.
Kutatási területe a színház- és drámaesztétika volt. Kortárs magyar drámák (pl. Halleluja, Csirkefej) színpadra segítését, dramaturgiai gondozását végezte. Több mutatása
151
éve
1875 – Megszületett nádudvari Tormay Cécile írónő, műfordító, közéleti szereplő.
Létrehozta a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége nevű konzervatív-keresztény szellemiségű női szervezetet. 1930-ban kulturális tevékenysége elismeréseként a Corvin-koszorú tulajdonosa lett. 1935-ben a Népszövetség Szellemi Együttműködés Nemzetközi Bizottságába egyhangúlag választották a Marie Curie halálával megüresedett székbe. 1936-ban jelölték a Nobel-díjra. Regényei számos nyelven jelentek meg a világban, nemzetközi sikereket aratva. Régi ház című családregénye a biedermeier kori Pest bemutatása. Bujdosó könyv című naplószerű regénye az őszirózsás forradalomról és a Tanácsköztársaságról szól. Latinból magyarra fordította középkori legendáinkat Magyar Legendárium címmel. Több mutatása
106
éve
1920 – Megszületett Frank Herbert amerikai sci-fi szerző (Dűne).
Frank Patrick Herbert (1920. október 8., Tacoma, Washington – 1986. február 11., Madison, Wisconsin). Legismertebb regénye A Dűne, amely több tucat nyelvre lett lefordítva, világszerte körülbelül 20 millió példányt értékesítettek belőle. A kéziratot 23 kiadó utasította vissza, míg végül az egyik megvette, nevetséges 7500 dollárért. Nagyon sokoldalú ember volt, sok minden érdekelte, sok minden foglalkoztatta. Nyolcadik születésnapján bejelentette: író leszek! Kíváncsisága és független szelleme sokszor sodorta bajba, soha nem szerzett diplomát, ugyanis nem járt be vizsgázni, elmondása szerint őt csak az órák, a tudás érdekelte, nem a vizsgák. Nagyon nehezen élt meg, de nehézségei ellenére sem vált bértollnokká, akkor és azt írt, amihez kedve volt. Felesége, Beverly volt harminchét évig a kenyérkereső, aki feladta írói karrierjét, és rendes munkát keresett, hogy fizethesse a számlákat, és hogy Herbert tudjon írni. Mivel Beverly is író volt, lényegében egy írói csapatként működtek: Frank megosztotta minden gondolatát a feleségével, Beverly segített írni, és persze ő volt Herbert regényeinek a szerkesztője is. Összességében Frank Herbert közel harminc könyvet írt, ebből hat a Dűne-univerzumban játszódik. Több mutatása
81
éve
1945 – Meghalt Felix Salten magyar származású osztrák író, a "Bambi" szerzője.
Eredeti nevén Salzmann Zsigmond zsidó származású osztrák író. Nevét 1923-ban írt munkája, a Bambi tette világhírűvé. Németországban 1936-ban betiltották a könyveit. Két évvel ezután Bécsből menekülnie kellett és Zürichbe költözött. Több mutatása
350
éve
1676 – Megszületett Feijoo Y Montenegro spanyol író, a spanyol felvilágosodás jelentős képviselője.
Benedek-rendi szerzetes volt. Salamancában tanult, 1709-től Oviedo egyetemén tanított teológiát. A spanyol felvilágosodás első jelentős képviselője volt. A szélsőséges purizmussal szemben a nyelvújítás híve volt. Nagy gyakorlati érzékkel elemezte a spanyol gazdaság és nevelésügy problémáit is. Művei rendkívül heves vitákat váltottak ki. Két fő műve, az Egyetemes kritikai. színtér, vagy különböző értekezések mindenféle tárgyról közkeletű tévedések leleplezésére és a Tudós és érdekes levelek, melyek nagyrészt az egyetemes kritikai színtér szándékát folytatják, különböző közhiedelmeket bírálva vagy kétségbe vonva. Ezekben számos vallási, filozófiai, történeti, irodalmi és egyéb előítéletet, tévhitet, babonát oszlatott el rendkívüli tudásanyag birtokában az értelem és a tapasztalat kritériuma alapján. Több mutatása
272
éve
104
éve
1922 – Megszületett Varga Domokos, József Attila és Kossuth-díjas író, újságíró.
Családja nevén: Vargha Domokos. Varga Tamás matematikatanár és Vargha Balázs irodalomtörténész testvére. Felesége Vargha Domokosné Stolte Magdolna tudománytörténész volt. Több mutatása
90
éve