Film/Média kategória
1
éve
131
éve
1895 – Megszületett Buster Keaton amerikai színész, komikus, filmrendező, a némafilmek sztárja.
Eredeti nevén: Joseph Francis Keaton
103
éve
102
éve
1924 – Megszületett Bencze Ferenc, Balázs Béla-díjas színész.
Nagyváradon született évtizedekig játszott romániai magyar színházakban, főként népszínművekben és operettekben szerepelt, táncos-komikus is volt. Bacsó Péter 1971-ben készült Kitörés című filmjében szerepelt először, majd sok magyar filmben játszott, például a Makrában és az Az ötödik pecsétben. 1977-ben költözött végleg Magyarországra, s előbb a MAFILM társulatának tagja volt, majd a veszprémi színházhoz szerződött. Több mutatása
101
éve
1925 – Megszületett Kállai Ferenc, Kossuth-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, a nemzet Színésze (A tanú).
Eredeti nevén: Krampner Ferenc. Kállai Ferenc pályáját 1945-ben a Szabad Színháznál kezdte, majd 1946-tól a Belvárosi Színháznál játszott. 1948-tól a Nemzeti Színház tagja, 1989-tól örökös tagja. 1977-től tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1981 és 1990 között a Színházművészeti Szövetség elnöke volt, 1985-től 1990-ig országgyűlési képviselő, tagja volt a kultúrális bizottságnak. Kétszer kapott Jászai Mari-díjat, a Nemzeti Színház örökös tagja, a Nemzet Színésze cím kitüntetettje. Neve Bacsó Péter 1969-ben forgatott, és sokáig betiltott A tanú című szatírájával került be a magyar filmtörténelembe. A filmben a rendszer kisembere, Pelikán József gátőr bőrébe bújt. Ezután is a naiv, félrevezethető, ám mégis szerethető figurák megformálásában jeleskedett. A tanú második része 1994-ben készült el Megint tanú címmel. Több mutatása
85
éve
1941 – Megszületett Anne Rice amerikai regényíró (Interjú a vámpírral).
További műveiből: "Lasher", "A Múmia, avagy Ramszesz a kárhozott", "A Kárhozottak Királynője".
71
éve
1955 – Győrben megszületett Bán János színész (A falfúró).
KISZ- és Jászai Mari-díjas. Pályafutását 1979-ben a pécsi Nemzeti Színháznál kezdte, majd a győri Kisfaludy Színház és a szolnoki Szigligeti Színház tagja volt. 1983 óta a Katona József Színházban játszik. Szerepeiből: Clitandre (Moli?re: A mizantróp), Közeg (Spiró: Csirkefej), Hlesztakov (Gogol: A revizor), filmjeiből: Szerelmem, Elektra, Felhőjáték, A falfúró, A vörös zsaru, Sztálin menyasszonya. Több mutatása
63
éve
80
éve
16
éve