Ma Teréz névnapja van

Film/Média kategória

35 éve

1991 – Megnyitotta kapuit a Magyar Filmintézet mozija, az Örökmozgó Filmmúzeum.

A filmmúzeum története 1912-benkezdődött, amikor az Erzsébet körút és a Dob utca sarkán álló divatkereskedést filmszínházzá alakították ésmegnyitották a Royal Nagymozgót. Alapítója és tulajdonosa, a magyar kinematográfia egyik úttörője, Radó József volt. 1925-től Vesta néven folytatta működését, majd 1942-ben Erzsébet mozira változtatták a nevét.1945-től az államosításig ismét Vesta volt, sőt néhány évig a Pentele nevet is viselte. Az 1950-es évek közepén a Mátra nevet kapta, majd egy átalakítást követően Mátra Mese és Ifjúsági Mozi lett. A Mese Mozi helyén, 1991. október 3-án nyílt meg az Örökmozgó Filmmúzeum. Több mutatása

Teljes esemény 0

1991. 10. 03. Film/Média Magyar

4 éve

2022 – 91 éves korában meghalt Vagyóczky Tibor, Balázs Béla-díjas operatőr, egyetemi tanár, az IMAGO elnöke.

1965-től harmincöt éven át a Színház- és Filmművészeti Főiskola egyik meghatározó tanára volt, oktatott továbbá a Szent István Egyetem kommunikációs szakán is. Hosszú pályafutása során olyan filmekben nyújtott kiemelkedő operatőri teljesítményt, mint például a Nehéz emberek, az Esős vasárnap, az Ezek a fiatalok, a Nem szoktam hazudni vagy a Fiúk a térről. Több mutatása

Teljes esemény 0

2022. 10. 03. Meghalt Film/Média Magyar